Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.
Ülésnapok - 1896-269
250 ^69. orsíágos ülés 1898. márczios 24-én, csütörtökön. hogy szó nélkül hallgassuk el azt, a hol túlzást és helytelen vádakat látunk. Horánszky Nándor: Miben áll az? Hegedüs Sándor előadó: Én tehát kritikámat, kiegészítéséül annak, a mit azon szép beszédekben Horánszky Nándor és gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam beszédeire nézve a miniszteri padokról hallottunk, valamint annak, a mit gróf Tisza István igen érdekes beszédében mondott, tűztem magam elé és e tekintetben, bár hézagos képet adva és némileg csak pótláskép az adatok felsorolásával, korlátokat abban látok, hogy szabad elmennem az adatok rektifikácziójáig, de nem szabad egyéni impresszióim útján kombinácziókkal előállani, mert abban igaza van Horánszky Nándor t. képviselőtársamnak, de ő ebben, igénytelen nézetem szerint, hibázott, hogy ott, a hol az ember kombináoziókba és következtetésekbe bocsátkozik, ott már az egyéni impresszió és nézpont okvetlenül túlságos befolyást szerez magának. (Egy hang a baloldalon : Tehát ne gondolkodjunk, hanem szavazzunk!) így, t. ház, azt hiszem, hogy egészen helyesen járok el, ha én kizárólag egyfelől az adatok korrekcziójára, illetőleg helyreigazítására szorítkozom. (Bálijuk! Halljuk!) Másfelől azonban legyen szabad nekem még egyre kiterjeszkednem és azt hiszem, ez ellen Horánszky Nándor t. képviselőtársam sem tesz kifogást, hogy ott, a hol akár eladósodásunkról, akár terheinkről beszélünk, ha valamit imputáltunk egy kormányrendszernek és egy pártpolitikának, az ellen érvekkel és okoskodásokkal védekezni bizonyos pártszínezetből lehet csak és ezt kerülni kívánom. Ha nekem egypár példával sikerül azt bebizo nyítanom, hogy ugyanezen bajok, melyekért itt a kormányt és pártot felelőssé teszik, másutt is éspedig nagymértékben fordulnak elő, akkor, azt hiszem, hogy a védelemnek azon objektív jogával éltem, hogy a mi általános baj, azt speczialiter a magyar kormánynak és a szabadelvű pártnak tulajdonítani nem lehet. (Ügy van! jobbfelöl.) Ez a két korlát, a melyek között fogok mozogni azon okoskodásomban, melyet e théma körűi kifejteni bátor leszek. A legérdekesebb kérdés volt, a melylyel igen behatóan foglalkozott Horánszky Nándor t. képviselőtársam, adózási politikánk. Azon adatok után, melyeket a t. pénzügyminiszter úr és Tisza István t. képviselő úr felhoztak, én csak kiegészítésül kívánok egy-kettőt felemlíteni és pedig egészen azt fogadom el mértékűi, a mit Horánszky Nándor t, képviselőtársam felállított. Ő azt támadta meg, hogy ne dicsekedjünk az egyenesadók emelkedésével, mert ez az adóprésnek az eredménye. Régi vita tárgya ez közöttünk. Lehet is bizonyítani, hogy részben az adóemelés, részben a fejlődés eredménye. De ő azt mondja, vegyük a fogyasztási adót, a hol nincs kényszer, abban kell keresni az emelkedést. . Hát ezt és ezenkívül még két olyau tényezőt fogok felhozni, a melyben abszolúte semmi kényszernek befolyása nincsen, mert azt hozzáteszem, hogy a fogyasztási adónál, a mennyiben részben gyártási adó is van, részben pedig a fogyasztási adónál a bérleti rendszer útján a községekre való átutalás áll fenn, van a kényszernek bizonyos mértéke; azonban ezen korlátozás mellett sem lehet tagadni, hogy senkit fogyasz tásra ezen rendszabályok szerint nem lehet kény szeríteni. A dolog tehát úgy áll, hogyha 1885-től hasonlítjuk össze a fejlődést, és azt hiszem, elég igazságos ezt a határidőt venni, miután változások kisebb mértékben állottak be azóta, kivéve az italmérési jövedéket. Az egyenesadó volt 1885-ben 97,000.000 és 1896-ban 109,000.000. Tehát emelkedett az egyenesadó ezen idő alatt 12 millióval. Ez, mint t. képviselőtársam mondja, nagyrészben az adóprésnek az eredménye. Fogadjuk el ezt, megjegyezvén, hogy ebben a földadó nem több, hanem kevesebb egy millióvai, mert 1885-ben Z^/s és 1896-ban 34 l /3 milliót tett. Horánszky Nándor: Hát a harmadosztályú keresetadó? Hegedüs Sándor előadó,: A harmadosztályú kereseti adó benne van az egyenesadóban és miután elfogadom azt az álláspontot, hogy itten nagy következtetéseket a kedvező eredményre vonni nem lehet: azt hiszem, ezt igazolni nem kell. Vegyük a fogyasztási adót. 1885-ben volt a fogyasztási adó jövedelme 36,000.000, 1896-ban 83,000 000, az emelkedés 47,000.000. Ez nem a kényszer eredménye. De még tovább megyek és azt mondom, miután időközben jött. be, mini jövedelmi forrás az italmérési adó, ennek jövedelmét 15,000.000 forinttal levonva, akkor is marad 32,000.000. Tehát itt csaknem háromszor akkora az emelkedés, mint az egyenesadónál. Itt már az adóprésnek nagy jelentőséget tulajdonítani nem lehet. Menjünk tovább. Itt van a dohányjövedék. Erre senkit sem lehet hajtani, sem rendszabályokkal, sem kényszerrel, hogy a dohányt fogyaszsza. Volt a dohányjövedék bruttó jövedelme 1885-ben 42,000.000 és 1896-ban 54,000.000. Tehát az emelkedés 12,000.000. Senkit sem lehet hajtani a postára, már pedig a postajövedelem 10 millióról felemelkedik 18 millióra, azt hiszem, nem lehet azt mondani, hogy itt valami kényszert alkalmaztak. Ezek oly adatok, a melyek tisztán csak arra szolgálnak, hogy ne egyoldalúkig ítéljünk, és én nem akarom bizonyítani, hogy itt valami óriási lendület van, hogy itt valami Eldorádó van, mert ezt szokták ily okoskodásokkal szemI ben felhozni. Ez nem czélja, de nem is lehet
