Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-269

269. országos fllés 1898. i tam, figyeltem a hatást, melyet tett, s minél tovább haladt elő a huinorizálásban, annál inkább elsötétedett a saját pártjának arcza és ebben én a czáfolatot az ő beszédére meg is találtam. (Derültség a jobboldalon. Halljuk! Ralijuk!) A harmadik speczialitás volt Asbóth János t. képviselő urnak az a nyilatkozata, mely szerint ő eszméket tár fel és nincs kifogása az ellen, ha a szabadelvű párt elsajátítja, ha tehát plagizáb a mi igen nagy mesterség. (Élénk derültség a jobboldalon.) A negyedik speczialitás, a melyet szintén kizárok -a vitából, gróf Apponyi Albert igen tisztelt képviselő úrnak az a nyilatkozata, hogy a Kulturkampf — Németországban természetesen — erőszakos és indokolatlan volt, mert az a szabadelvííségnek egy elfajulása; ilyen elfajulása mutatkozott nálunk is a szabadelvííségnek az egyházpolitikában, illetőleg nem az egyházpolitikában, hanem abban a körülményben, hogy az egyházpolitikában egész szabadelvűségünket kimerítettnek tekintjük s abból akarunk élni. Gr. Apponyi Abert: Ez úgy van! . Hegedüs Sándor előadó: Ez a korrekt nyilatkozat; ebből tehát azt a következtetést konstatálhatjuk, hogy gróf Apponyi Albert t. képviselő ár azokat az egyházpolitikai javaslatokat liberálisoknak tartja most utólagosan, mert méltóztatnak emlékezni, hogy annak idején egész vitatkozásának alapját arra fektette, hogy azok nem liberálisak. Másfelől azonban nem tudom feltalálni a logikai, vagy akár az eszmetársulatbeli rokonságot a mi egyházpolitikánk és a németországi Kulturkampf között; mert nem tudom elképzelni, miéit mondotta t. képviselőtársam ezt a két dolgot kapcsolatban, hacsak azért nem, hogy hangulatot keltsen ott, a hol a nálunk törvénybe lépett egyházpolitikát is már Kulturkampfnak szokták keresztelni, holott a t. képviselő úr maga konstatálta, hogy az egyáltalában nem az. (Helyeslés jobbfelöl.) Gr. Apponyi Albert: Én ezt nagyon megértem! Hegedüs Sándor előadó: Végül még egy kérdést kívánok kizárni s ez Horánszky Nándor t. képviselő úrnak az a nyilatkozata, hogy hibát követett el a kormány, midőn a kiegyezést Ausztriával mindjárt az első évben meg nem kötötte. (Egy hang a baloldalon: Es igás!) Bocsánatot kérek, ez igaz lenne abban az esetben, hogyha a kiegyezést meg lehetett volna kötni oly áldozatok nélkül, a melyek az ország kárára vannak; de nem hisiem, hogy t. képviselőtársam elismerését fejezte volna ki akkor, hogyha a kormány csak azért, hogy a kiegyezést megkösse, az osztrákok túlzó követeléseit egész terjedelemben magáévá tette volna; már pedig KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XIV. KÖTET. a-ezius 24-éii, csütörtökön. 249 abban az időben a kiegyezést máskép megkötni nem lehetett. Ezek speczialitások, a melyek hosszas arguinentácziót nem igényelnek, egyszerűen azért, mert nem állanak összefüggésben a vita lényegével, a mint azt előreboesátottam. Most pedig engedje meg a t. ház, hogy a vita tulajdonképeni tárgyára térjek át. (Halljuk.' Halljuk.') Örömmel konstatálom s e tekintetben az elismerés nagymértékben illeti az ellenzéket, (Egy hang a ssélsö baloldalon: Köszönjük!) hogy igen érdekes és sok tekintetben tárgyilagos vita is volt. Néha-néha túlcsapongtak a szenvedélyek, de az természetes s parlamenti viták során gyakran szokott előfordulni. Igen érdekes eszméket fejtegettek a vita folyamán államháztartásunk terhei, földbirtokunk megterheltetése, az általános gazdasági helyzet, tőkeviszonyaink, tőkegazdálkodásunk, társadalmi helyzetünk és egyházpolitikánk visszahatása tekintetében. És ha ezek közül némelyekkel, de csak a legérdemlegesebbekkel, a. melyek már bizonyos összefüggésben állanak magával a költségvetéssel, illetőleg annak kihatása által teremtett általános pénzügyi helyzettel, tüzetesebben kivánok foglalkozni, itt elsősorban egy igen nehéz kérdés előtt állok, mert nem szabad kötelességszerííleg az országnak akár anyagi, akár pediglen tisztán pénzügyi helyzetét oly színben feltüntetni, a melyből azok, a kik Magyarországgal szemben túlzó követeléseket állítottak fel, fegyvert kovácsolhatnának ezen túlzó követelések jogosultságára. Ezt az álláspontot előrebocsátotta a vitában, ha jól emlékszem, Horánszky Nándor t. képviselőtársam és én ezt elfogadom. Azonban engedjen meg ő nekem, de akkor neki sem lett volna szabad egy másik túlzásba esnie. (Halljuk! Halljuk!) Ha valaki az országnak helyzetét kímélni kívánja és nem akarja festeni, igen helyes, hogy azt rózsaszínbe ne fesse, de követelmény akkor az, hogy azt sötétebben se fesse, mint a hogy van. De hogyha ezt megteszi is, ha ezt abból a czélból teszi, hogy Ausztriával szembeforduljon és azt mondja: lássátok, mityen szegények vagyunk s olyan nagy dolgokat tehát tőlünk ne követeljetek. Ez, még ha túlzásba menne is, mindenesetre hazafias cselekedet volna. De bocsánatot kérek, akkor nem szabad annak élét befele fordítani és az ország közvéleménye elótt a kormányt és a többséget, mely a politikát vezeti, okául tüntetni fel minden tekintetben a helyzetnek és az ellenzék álláspontjának jogosultságát ebből következtetni. (Úgy van! jobbfelöl.) Mert nemcsak pártszempontból, bár ezeket még alárendelni lehet és kell is ilyen kérdéseknél ilyen helyzetben, de tisztán az igazság, az ország közvéleményének helyes felvilágosítása, iránti kötelességünkből sem lehet megengedni azt, 32