Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-265

265. országos ülés 1898. máiczias 19-én, szombaton. J55 sem szabados között személyválogatás, mindnyá­jan egyek vagyunk.« A testvéri egyenlőség ne­vében elítélni mindenkit egyszerűen azért, mert zsidó, nagyon helytelen volna. (Helyeslés a szélső baloldalon. Ellenmondás a néppárton.) Ha nem ítélték el, akkor kezet fogunk és holtig a ba­rátság ! (Élénk derültség a szélső baloldalon.) Igaz, hogy a keresztéíiység alapítója egyalkalommal korbáesot is vett kezébe és bemenvén Isten tem­plomába, a pénzváltókat, a kufárokat és az árú­sokat erős ütlegekkel kiverte onnan. A kik ab­ban az időben pénzváltók, kufárok és árúsok voltak, azok # ma bankárok. (Derültség a szélső baloldalon.) Én azonban a bankárokat is becsü­löm, ha becsülésre méltók s ha mindennapi mun­kájukat embertársaik javára, nem pedig meg­nyúzására fordítják. Hu a t. néppárt és Mócsy Antal képviselő úr úgy értette, mint én, akkor nincs köztünk semmi baj. De megjegyzem, hogy ha Krisztusnak azt a korbácsát itt a házban a három millióval kapcsolatba hoznánk, (Élénk derültség a bal- és szélső baloldalon.) akkor az a korbács nemcsak a zsidóságot érné, hanem álta Iában sok mást is s különösen nagyon nagy tisztségekben álló férfiakat is sújtana. Ha így értette, akkor ilyen értelemben egyek vagyunk és folytassuk a munkát. Ha kell, vegyük fel a Krisztus elejtett korbácsát, de nem úgy, a mint Molnár János képviselő úr mondotta s a mire reflektálni szintén akarok. A t. háznak szorgalmasabb látogatói tudják, hogy én is, mint t. képviselőtársam, ha nem is asszonyszájú, de én is pap vagyok, (Derültség.) én is azt mondom, hogy a papnak, igenis, sza­bad politizálni, de nem a templomban. (Élénk helyeslés a jobb- és a szélső baloldalon.) A mely pap a templomban politizál, az is megérdemli a krisztusi korbácsot. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a szélső baloldalon.) Mert oly dolgot visz az Isten templomába, a mely nem oda való. A tem­plomba azért mennek az emberek — és ebben az egyben igazat adok a t. földmívelésügyi miniszter úrnak — hogy ott szívbeli nyugalmat, belső megelégedést. Istennel, önmagukkal és az emberekkel való békességet, boldogságot szerez­zenek. (Élénk helyeslés a jobb- és a szélső bal­oldalon.) Már pedig a templomba — nem tudom, a felvidéken és a katholikusoknál, hogy van a dolog,— de arra minálunk a templomba járó kö­zönség közt lehetetlen, hogy volna olyan ember, a ki máskép gondolkozik a napi kérdésekről, mint épen az a t. pap. Oda nem szabad politi­kát beviiiDi. Gyakorolják ezt a templom küszö­bén kivfil, a magánéletben. Áll ez különösen ránk, papokra, a kik a nép legközvetlenebb vezetői, erkölcseinek megtartói és tisztítói vagyunk. Meg kell tanítanunk a közönséget arra, hogy kövesse az apostol példáját: oly esetben, mint Péter apostol volt egyszer egy ötvössel. Egy Demeter nevű ötvösmester ugyanis, a ki a pogány Diána-templom mintájára apró kápol­nákat árúit, a kereszténység térhódításával egy­szerre csak azt tapasztalta,hogy az ezüst kápolnák már nem kelendők, hanem Péter apostol lelkes beszédei hódítják a közönséget. Elment hát az apostolhoz és így szólt: »Taníts meg engem az ékesszólás ezen mesterségére; gazdagon fogom megfizetni.« Az apostol pedig ezt felelte: »A te pénzed veled együtt veszszen el, mivel azt gon­dolod, hogy az Isten lelke, az igazság pénzen vásárolható.« Ebben az irányban kell politizálni a papnak, hogy a mikor hívéhez elmennek pénz­zei — akár a három millióból való az a pénz, akár nem, — mondja el az illető polgár ember az ő őd becsületes érzetével: »A te pénzed veled együtt veszszen el, mert azt gondolod, hogy a hazafiság lelke, a hazaszeretet, az igaz meg­győződés szelleme pénzen is megvásárolható.« (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Ebben a tekin­tetben fogunk politizálni, t. képviselőház és ebben az irányban mindenkor elvállaljuk a felelősséget. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Most már nagyon röviden reátérek a t. föld­mívelésügyi miniszter egy némely mondására. A költségvetési vita folyamán egyszer olyankor léptem a házba, a mikor a földmívelésügyi költ­ségvetésnek egy T nagyfontosságú tétele volt tár­gyalás alatt, nevezetesen a községi segélyegy­letek segélyezése, az egy gazdánál hosszabb ideig szolgált cselédeknek és részes munkások­nak megjutalmazása. Képviselőtársaim figyelmez­tetését vonva magamra, néhány elismerő szót mondtam akkor a földmívelésügyi miniszter úrnak némely cselekedeteiről. A miniszter úr erre fel­állott és azt mondta — én legalább úgy fogtam fel szavait — ne szóljanak elismerőleg rólam és a kormány tagjairól, mert nem érdemlem én azt meg. A miniszter úr tegnapi beszéde után, ha maga a miniszter úr nem mondta volna is, most én mondanám, hogy csakugyan nem érdemli meg, hogy őt kiemelve a többiek közül, külön dicsér­jük. Bebizonyította ugyanis, hogy minisztertár­saival minden tekintetben csakugyan egyenlő. Azt mondta ugyanis a t. földmívelésügyi minisz­ter úr, hogy a miket a miniszterelnök úr kor­mányra lépése alkalmával megígért, azok már jórészben be vannak váltva. T. képviselőház! Ha avval dicsekszik a t. miniszter úr, hogy a kormány minden ' fogyatkozásai daczára már a negyedik esztendőt éli, akkor igen természetes, hogy valamit csak dolgozniok is kellett. Mert igaz ugyan, hogy — a mint előbb említettem — a minisztériumokban és a vármegyékben nem sokat dolgoznak s ha dolgoznak is, csak a közönség­ártalmára és zaklatására dolgoznak: de a kor­mánynak mégis csak kellett valamit tennie, 20*

Next

/
Thumbnails
Contents