Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-259

:: 269. országos Ülés 1898. márczins 11-én, pénteken. tétlen is kellőleg méltányolni. Még inkább áll ez ünnepnapjairól, melyben nemcsak a nemzet egész élete, de múltjának dicsősége, emlékei és jövőjének hite, reménye nyilatkoznak meg. Ennek során előtérbe nyomul azon kérdés: számol-e a javaslat a multak emlékeivel, és biztat-e azon jövővel, melyet egy nagy, dicső­ségben teljes múlt joggal megkíván? Mert hisz csak azon nemzet méltó és érdemes jövőjére, mely múltját szereti s megbecsülni tudja, miként csak a gyökeres fa hozhat jó gyümölcsöket. A felvetett kérdésre a felelet csak az lehet, hogy a törvényjavaslat nagy múltunkban gyö­kerezik és reményt, hitet ébreszt még nagyobb jövőhöz. Á törvényjavaslat nagy multunkban gyö­kerezik, mert az 1848-iki korszakot teremtő nagy alkotásokat s ezeknek azon idejét rendeli megünnepelni, melyben ezen alkotások, ezen törvények, melyek az államalakulás és állam­fentartás tapasztalati és szükségképeni szabályai­hoz képest a fejlődés és tökéletesedés legmaga­sabb fokán állanak; a jog és igazság fogalma szerint valóságos testté és vérré váltak. A törvény­javaslat reményt és hitet ébreszt a jövőhöz, mert törvényalkotásokat, legteljesebb összhangzásban nemzettel és koronával rendel ünnepelni, törvé­nyeket, melyek általában mindig a jövő meg­teremtését, az álladalomnak és az álladalom rendjének jövőben fentartását czélozzák. A törvény azon fonál, melyre lerakodnak, miként a kristályok, a népek igyekezetének, akaratának nyilvánítása és fentartásának gondjai. Nagy erkölcsi erő és valóságos ellenállha­tatlan hatalom, a tekintély legmagasabb mértéke rejlik bennök, mely kétféle irányban nyilat­kozik meg. Az első erő az, mely megszülte őket, az államot képező népek közakarata, mely terem­tőjük volt; a másik erő az, mely kérlelhetetlenül sújtja azt, ki ellenére tenni kész. Ezen erkölcsi értéket, ezen örök erőt, mely a törvényben fekszik, mely múltat hirdet és jövőt teremt, mely minden fejlődés, minden tökélete­sedés alapfeltétele, kell elsősorban megtisztelni; ezen hatalmat, mely nemcsak nagyot alkotni, teremteni tudott, de követeli, ellenállhatatlanság­gal rendeli, hogy minden időben és mindenki hódoljon neki. Ez nemcsak a múltnak tisztelete, hanem a jelennek bátorsága s a jövőnek reménye is. Ez nemcsak emlékeztet, nemcsak szeret, nemcsak fentart, véd, óv, de a ki ellenkezik, azt félni tanítja, azt meghajolni készteti, megtöri. így vonatkoztatva a törvénytiszteletet, a honpolgárok összességére: a törvénytisztelet, az igazi hazaszeretet, melyben nemcsak emlékezetünk fáklyáját, de büszkeségünk, de nemzet^ önérzetünk, államot fentartó, államot virágzásra emelő erőnk, lángoló, mindent megvédő pallosát látjuk, érezzük és éreztetjük, és jelenleg megtiszteljük. Van-e, ki be nem látná, hogy e törvény­javaslattal nagy múltunknak méltón áldozunk s bízva-bízunk még nagyobb jövőnkben? De nálunk magyaroknál nemcsak az időnek becsét, nemcsak a törvény fogalmában rejlő erőt és erkölcsi értéket van hivatva szolgálni oly rendelkezés, mely nagy, államrendet újra alkotó törvények megünneplését tervezi, hanem a ne­künk annyira kívánatos, nélkülözhetetlen Össze­tartás és egyertés érzését is; ilyen érzéseket korona és nemzet, másrészről a nemzet egyes rétegei között. Mert ily nemzeti ünnepet, a milyen tervezve van, 8 mely az említettem nemzeti egy­ség szolgálatára egyedül alkalmatos: minden honpolgár, pártkülönbség, nemzetiségi különbség nélkül, sőt még azok is, kiknek az ünnepelt múltért a nemzet nagy szíve, miként a bibliai apa tékozló fiának megbocsátani tudott és jö­vője érdekében megbocsátani kénytelen volt: nemcsak megadással, de örömmel, a nemzet jövőjében való hittel ünnepelni készségesek és szívesek, de ha nem, kénytelenek lesznek. Még azon tapasztalásra, még azon történeti igazságra is súlyt kívánok helyezni, hogy nem­zetünk a múltban mindig, még legválságosabb idejében is, a legnagyobb fontosságot törvé­nyeinek tulajdonított s volt oly idő, midőn országunk egysége egyedül törvényeiben élt. Törvényeink ezen tiszteletéről minden ország­gyűlésünk, egész történetünk tanúságot tesz. A jelenben való fejlődésünket is egyedül annak köszönhetjük, hogy rendületlenek voltunk törvényeink fentartásának kívánságában s biztos jövőnek is csak akkor nézhetük elébe, ha tör­vényeink ezen tisztelete irányban táplált érzel­meink változást szenvedni nem fognak. De a törvényjavaslattal nem egyedül a tör­vényt, mint törvényt tiszteljük meg, nem egye­dül a fogalmában rejlő értéknek hódolunk és nem egyedül történeti múltunkhoz való hűségünk­nek adjuk tanúbizonyítékát, hanem egyszersmind hódolunk tetteik végeredményének dicsőítésével a kornak, melyben századok gyászának és fáj­dalmának, legnagyobb fiaink önfeláldozó mun­kájának és küzdelmének utána jövő életünk re­ménye magasra kelt, melyben felserkent, felébredt egy nemzet, mert lelkét érintette a jogegyenlő­ség, a szabadság életadó lehelete. És ellenállhatatlanul tört elő, miként a hullám folyása, életet kért magának, örök életet, a benne rejlő erkölcsi eszme és erő, mely hazája szeretetében, a múltnak örül, mely a múlt fölött keserg és tőle nagyobb, fényesebb jövőnek hor­dozza jogát magában! Hódolunk a kornak, mely beszél a rendi

Next

/
Thumbnails
Contents