Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.
Ülésnapok - 1896-264
2<54. országos ülés 1898. márczius 18-án, pénteken. 131 nem én!« felelt a szomszéd és megfutott. (Élénk derültség a bal- és szélső baloldalún.) Azért futnak s azért nem akarnak elfogadni ilyen nyomorult kenyérmorzsasegélyt a katholikus hitközségek, mert a miniszter úr is úgy jár el velük szemben, hogy az egyik szemével kegyesen néz reájuk és úgy nyújt nekik nyomolúlt segélyt, másik szemével pedig néz az iskolákra, hogy azokat lefoglalhassa és mégis panaszkodik az igen tisztelt kormány, hogy a hitfelekezetek nem viseltetnek bizalommal a kormány iránt. Lehet e ilyen eljárás mellett bizalommal viseltetni a kormány iránt, méltóztassék nekem megmondani ? Tessék a kultuszminiszter úrnak feltétlenül nyújtani segélyt a szegény községeknek, és én tudom, hogy annyi folyamodója lesz, hogy nem lesz képes őket kielégíteni. És e feltétlen segélyhez nekünk is van ám jogunk, mert: et nos sumus filii Abrahae, exceptis haeroibus varnensi et stomfaensi! mondja a szentÍrás, mert mi is fizetjük az adót és pedig kétharmadrészben, mert mi tízmillióan vagyunk. Másodszor jogunk van nekünk azért is, mert az igen tisztelt törvényhozás a protestánsok középiskoláinak felsegélyezésére évenként 251.420 forintot adott és ád oly feltétel alatt, hogy szabadon rendelkezhessenek iskoláik felett. Nem méltó dolog-e tehát, hogy nekünk is adjanak feltétlen segélyt, a nélkül, hogy iskoláinkat lefoglalják. Addig, t. ház, nem lesz e felekezetek közt béke, a míg kétféle mértékkel fogunk mérni és azért, mert a kormány ily igazságtalanul jár el a katholikusokkal szemben, én a t. kormánynak a költségvetést meg nem szavazom. (Élénk helyeslés a baloldal hátsó padjain.) Lakatos Miklós jegyző: Neumann Ármin ! Neumann Ármin: T. ház! Mócsy Antal kép viselő úr azon exknrzió alkalmából, melyet tegnapi felszólalásában a magyar zsidóságra vonatkozólag tett, csekély személyemhez, illetve a vezetésem alatt álló magyar izraelita kézmű- és földmívelési egylethez is eljutott és azt kritika tárgyává tette, miután tegnap beszéde alkalmával a házban nem voltam jelen, legyen nekem szabad arra ma válaszolnom. Mindenek előtt a t, képviselő úrnak egy tévedését akarom helyreigazítani; az említett egylet ugyanis nem 20, hanem 56 év óta áll fenn. Alakulása a negyvenes évek elejére esik, azon időre, mely hazánk történetében a nagy eszmék és nagy emberek korszaka volt. Midőn gróf Széeheayi lánglelke a nemzetet minden téren buzgó és lelkes tevékenységre serkentette; midőn az egyesületi szellem a társadalmi élet minden ágazatában, de különösen a gazdasági téren számos közhasznú alkotást hozott létre ; akkor a magyar zsidóság is, bár a kényszerű társadalmi különállás érzete súlyosan nehezedett reája, kereste a módokat, miként teheti magát hasznos munkássá a nemzet számára és azon férfiak, kik akkor az egylet bölcsőjét ringatták nemcsak az emberszeretet szent eszméinek szolgálatába léptek akkor, midőn elárvult és elhagyatott gyermekeket az erkölcsi elzülléstől és elvadulástól akartak megmenteni, hanem egy hazafias misszióra is vállalkoztak, hazafias magyar munkáspolgárokat kívántak nevelni a hazának az összetartozandóságnak és egybeolvadásnak útját óhajtották egyengetni; felismerték, hogy a válaszfalakat, melyek akkor zsidó és nem zsidó között fennállottak, leghamarabb ledöntbetik akkor, ha a kereseti tevékenység egyoldalúságából kivetkőztetik hitsorsosaikat, ha azokat más foglalkozásokra is terelik, egyszóval ha az erőket szélesebb alapra irányítják. Akkor keletkezeit ez az egylet, a melynek czélja volt a nehéz kézművelést és iparágakat meghonosítani, de — és ez benn van alapszabályaiban — ezéljáúl tűzte ki az egylet a magyar nyelv ápolását, a földmívelést, a közhasznú ismeretek terjesztését is. Förster Ottó: De nem teljesítették! Neumann Ármin: Rögtön bebizonyítom, hogy mennyire teljesítették. De bármily nemes lett légyen is a feladat, mondanom sem kel], hogy mily nagy nehézségekkel kellett megküzdenie, szinte kétséges lett proszperálása. Tanonczokat toborozni oly foglalkozásokra, melyek nevelésükkel és meggyökerezett szokásaikkal ellentétben állottak, s azokat a közi'pkoii előítéleteket leküzdeni, a melyeket akkor a mesterek és az egyes czéhek részéről az egylet tapasztalt: arra oly férfiak kellettek, a kik oly nemesen fogták föl feladatukat, mint azok, a kik ezt az egyletet létesítették. És most, 50 év multán teljes önérzettel hivatkozhatom arra, hogy ez az egylet ezer meg ezer haszuos és becsületes embert nevelt a hazának, a kik mindannyian élő czáfolatai annak, hogy a magyar zsidó a nehéz munkákra nem vállalkozik. Kimutathatom, hogy a növendékek között százakra megy a kiképzett asztalosok, lakatosok, kőfaragók, vasöntők, rézművesek, bognárok, kádárok száma. Körülbelül 350.000 forintot költött e czélra az egylet és ma is 15.000 forintot tesz ki az évi budgetje. Förster Ottó: Mennyi a földmívesek száma V Blaskovics Ferencz: Kovács mennyi van? Neumann Ármin: Itt van a jubileumi kimutatás, a melyből kitűnik, hogy pár ezer. Blaskovich Ferencz: Nyomtattassák ki! Neumann Ármin: Ismétlem, a teljesített kötelesség tudatával, hogy midőn a nemzet legjobbjai nagy czélok körűi sorakoztak, akkor a 17*
