Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-263

122 263. országos ülés 1898. märezfns 17-én, csfitört5k5n. ügyeink egyensúlyát csak legkevésbbé is megzavartuk volna, átéltük annálfogva, hogy pénzügyeink azon expanzivitása, melyet t. képviselőtársam mai felszólalásában hiába vesz tagadásba, lehetővé tette a bevételek természetes szaporodását ugyanazon arányban, a melyben a kiadások növekedtek, úgy hogy nagyjából beszélve Ugyanazon felesleggel rendelkezett a magyar állam a legutolsó időben is rendkívüli beruházásokra, mint a mely ily ezélokra öt-hat év előtt rendelkezésre állott. Azonban ez nem tarthat örökké így. Állhat be stagnáczió a közgazdasági fejlődésben, állhat be momentán visszaesés is; ez okvetlen kifejezést fog találni az állami bevételekben is, ezt a kormánynak és törvényhozásnak kötelessége idejekorán figyelembe vem»i, hogy ne menjünk állami kiadásainknak minden téren való emelésében tovább, mint a míg az a bevételek természetes emelkedésében a maga egyenértékét megtalálja. (Helyeslés a jobboldalon) Épen azért ne méltóztas sanak rossz néven venni, (Halljuk! Ralijuk!) ha pár szóval felhívom mindnyájunknak figyelmét azon nagy veszélyre, a mely igénytelen nézetem szerint állami apparátusunk önsúlyának — hogy úgy fejezzem ki magam — rohamos növekedésében rejlik. A gépezet feladatai is nőttek; a gépezetet új kerekekkel, új ágazatokkal szerelték fel; de a mellett e gépezet mozgása oly nehézkes, annyira szaporodik mindaz, a mi a bureaukratikus munkát, fokozza a nélkül, hogy tulajdonképpen az állami tevékenységet érdemileg előmozdítaná, hogy ha ezen a téren egy, a legkisebb detailokig leható, de czéltudatos. pihenést és fáradságot nem ismerő tevékenységgel nem találkozunk, a mely állami szervezetünket mindenütt, a hol lehetséges, egyszerűsítse, közigazgatásunkat a felesleges tehertől megszabadítsa, ennek meg lesznek a hátrányos következményei más téren is, de meg fogja magát ez boszúlni pénzügyi téren is. Hanem hát őszinte sajnálatomra Horánszky Nándor t. képviselőtársam, a helyett, hogy a helyzetnek ezen momentumával egy — engedjen meg a kifejezésért— az ő parlamenti szituácziójához méltó színvonalon foglalkozott volna, lelkének egész keserűségét vitte a mai vitába, és azon határozott tendencziát, azon határozottnizust tanúsította, szuggerálni a magyar társadalomba legalább annak széles rétegeibe, hogy ez a kormány nem viseltetik érzékkel érdekei iránt; hogy elmulasztja megtenni azt, a mit az államhatalom segélyével megtehetne, és megtennie kellene. Nem foglalkozhatom rögtönzött beszédben azokkal az adatokkal, azokkal a számokkal, a melyeket t. képviselőtársam felhozott, de egész kritikájának objektivitását, azt hiszem, sikerülni fog egy pár észrevétellel jellemezni, (Halljuk! Halljuk!) Még azt is felemlíti t képviselőtársam, mintha itt szóba hozták voina, hogy közönyös az, mi történik az egyesekkel, a személyekkel, hisz megmarad a föld, megmarad a ház. Ha jól emlékszem, ennek a mondásnak huszonöt esztendős múltja van. Ha jól emlékszem, Kerkapoly pénzügyminiszter mondott egyszer valami ehhez hasonló dolgot, s a mint ezért megtámadtatott, mindjárt megadta a korrekt magyarázatot Engedje meg t. képviselőtársam, de nagyon rossz lehet az az ügy, a melyet képvisel, ha még egy olyan kaliberű pénzügyi kapaczitás is, mint t. képviselőtársam, oly eszközhöz kényszerűi folyamodni, hogy egy ilyen, ezen pártnak és ezen párt összes férfiainak együttműködését megelőző időben, hogy úgy mondjam, félreértésből kiejtett röpke szóból akar a mai kormány ellen fegyvert kovácsolni. (Úgy van! Tetszés jolbfelöl) Felhozza a t. képviselő úr adóink magasságát. Az Isten szerelméért, ki ne tudná, hogy adóink magasak? De ha ezt felhozza valaki és ha ezzel nem olcsó hatást akar elérni, nem kötelessége-e hozzátenni azt is, hogy ha a magyar nemzet, a magyar társadalom háromszáz éven nemcsak fejlődni képes, de különbözei csapásait kénytelen a sorsnak elviselni, és egy háromszázesztendős ilyen múlt után kapja azt a feladatot, azt a parancsoló kötelességet, hogy ne csak pótolja a múltnak a mulasztásait, de rohamosan igyekezzék egy modern, egy kulturális, szellemi és anyagi tekintetben hatalmas és egy katonailag is hatalmas államot fentartani: hát mondom, ha ezt hozzá teszi valaki, ám mondja meg, hogy lehet-e a czélt elérni abnormisan magas adók nélkül ? (Élénk tetssés és helyeslés jobbfelöl.) És ha most összehasonlítjuk adóinkat más államok adóival, azt hiszem, össze kell hasonlítani azt az aránytalanságot is, ami múltunk és jelenünk feladatai közt, a mely azon anyagi erő között volt, a melyet a múltban gyűjthetett e nemzet a jelen feladatai számára más, szerencsésebb múlttal, régibb kulturális múlttal bíró nemzeteknek helyzetével. És ha t. képviselőtársam mindezekből fegyvert kovácsol annak kimutatására, hogy a mi adóink expanzivitással nem bírnak, engedje meg nekem, mindaz, a mit ő felhozott, mindaz, hogy adóink magasak, mindaz, hogy az indirekt adó kisebb, a direkt adó nagyobb nálunk, mint Ausztriában, vagy pláne a külföldön fejenként számítva, mindez ebben a tekintetben teljesen irreleváns. Az adók és az adó-erőforrások expanzivitásának bizonyítékát csak az képezheti, hogy az adótörvények és az adótételek változása nélkül fokozódnak-e az állam jövedelmei, fokozódnak- e különösen oly adó-