Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.

Ülésnapok - 1896-244

00 24á. országos ülés 1898. pénztárakban pénztärnokok és könyvelők. Magam is tudok ilyet. Hát kérem, ha a miniszter úr észreveszi az ellenzéki tanítókat és rögtön kiveszi a kezükbői azt a csekélyke jövedelmet hajtó hivatalt, mért nézi el akkor a másiknál a mellékfoglalkozást, daczára annak, hogy a privátáról ezímzett miniszteri levél megjelent? Azzal a szellemmel, a melyet a levélben hirdet a miniszter ár, a tanító-anyakönyvvezetők nem férnek meg! A levélben azt czélozza, hogy az a tanerő testestűl-lelkestűl annak a szakmának éljen; akkor az anyakönyvvezető-tanítók miért állanak fenn? S az egyes kisebb pénztáraknál, hitelszövetkezeteknél, falusi betéti társaságoknál miért tűri meg a miniszter úr, hogy ott bizonyos csekély díjazással ugyan, de még mindig állásokat foglaljanak el a tanítók? A miniszter úr csak emezeket látja meg, vagy csak a szobájában tudja a leveleket megírni? Az élettel ismerősnek kell lenni és az élethez mérten, annak szükségleteihez szabottan kell a legfőbb kormányzatnak épúgy, mint a közbeesőknek dolgaikat elintézniük. A mennyiben a miniszter úr privátalevelében, a melyre később még rá fogok térni, azt akarja, hogy a tanító egyedül csak saját szakmájának éljen, tekintettel kell lennie arra, hogy a magyar néptanítóra miféle teher háramlik és mit követel tőle az állam, a nemzet, az egyház és a társadalom, mit követelnek tőle a törvények és a szülők; tekintettel kell lenni arra a nagy felelősségre és óriási fáradságra, a mely a tanítót terheli. Mindezek folytán én a mellett vagyok, hogy azokat a bizonyos három millió forintokat, a melyek a nemesi és grófi czímek adományozásából befolytak s a melyek báró Bánffy Dezső által 1896. őszén a válasz • tásra kiutalványoztattak, a néptanítók fizetésének felemelésére fordítsák, felekezeti, községi és állami disztinkczió nélkül. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mert azok a tanítók egyaránt kulturnapszámosai az országnak s azok jobban megérdemlik, hogy ha már ily kulturczímeu folyik be az a néhány millió, azoknak a kultnrpáriáknak adassék az vissza. Hogyha a törvényszéki írnoknak 600 forintja van évenkint, a ki legfeljebb négy gimnáziumot vagy polgári iskolát végzett, mig a tanítónak szintén annyi középiskolája és négy képezdei osztálya is van, sőt ezenfelül még egy évi gyakorlata és oklevele is van, annál inkább óhajtom és a t. kultuszminiszter úrnak kötelessége arra törekedni, hogy a tanítók fizetésének minimuma legalább annyi legyen, mint a rendszeres írnoké, tudniillik 600 forint. A tanításnál azonban főgond fektetendő a nevelésre, A közoktatásnál a főgondot én a nevelésre fordítanom, mert azt látom, hogy nagyon sok az okos, de kevés a nevelt ember 5 feferu&r 18-án, pénteken. sok az okos gazember és kevés a nevelt, tudatlan, becsületes. (Halljuk! Halljuk/ balfelól.) Minthogy azt látom egész iskolai rendszerünkben, a melynek fő őre a vallás- és közoktatásügyi t. miniszter úr, hogy az ismereteknek beraktározására kellő gond fordíttatik; hogy az elemi ismeretektől kezdve egészen az egyetemig, a tanfolyamok bevégzéséig a legnagyobb fáradság fordíttatik arra, hogy a növendékgyermektől kezdve egészen a férfiasodó ifjúig mindenféle ismeretekben jártasak legyenek; hogy a falusi iskolákban a háztartástan, természettan, alkotmánytan, a magyar nyelvtannak bizonyos magasabb emelkedettsége vagy foka a mondatok szerkezetéről és ehhez hasonló tudományágak adatnak elő: én vagyok az első ebben a házban, a ki a mehet! van, hogy a magyar polgárokat épúgy, mint a magyar honleányokat a hasznos és üdvös ismeretekben a lehető legtökéletesebben képeztessük ki; de t. miniszter úr azt kérve kérem, hogy a nevelésre, a valláserkölcsi nevelésre, korunk szigorúan intő szózatára hallgatva, nagyobb gondot iparkodjunk erre fordítani úgy az állami, mint a községi iskolákra és a mennyire ellenőrző figyelme erre is kiterjed a felekezeti iskolákra is, hogy minden tekintetben a feladatuknak megfelelhessenek. Mert épen az észbeli túlraffinirozottság okozza a legnagyobb bajokat. Sokat tudunk, a mit helyzetünk, állásunk és foglalkozásunk nem is kivan meg. Nagyon meg van rakva az elménk, talán felesleges, de azért hasznos és jóravaló ismeretekkel, mig szivünk üres. És innen van az, hogy a valláserkölcsi neveltség hiánya, vagyis a tekintély elvének megdőlése folytán nincs tisztelete a törvénynek, nincs tiszteletelete az úr Istennek magának sem. (Úgy van! Ügy van! balfelől.) Azért kérem a miniszter urat, hogy neveltessen. Neveltet ő, tudom én azt nagyon jól, nevelnek azokban a községi, a falusi iskolákban is; a középiskolákban is nevelnek, de nem elég jól, nem elég erősen és intenzivul úgy, hogy az a nevelés benmaradjon a lelkében akkor is, hogyha kimegy az életbe az a növendék, vagy idejön a parlamentbe. (Úgy van! Úgy van! bálféläl.) a becsületérzésnek, a tisztességtudásnak, az elvhűségnek magvait ültessék abba a szívbe, hogy szűnjenek meg a szószegők a stréberek, a kapaszkodók (Ügy van! Úgy van! balfélől.) mert tisztán a tudomány nem elég. Ezért említem az emberi nevelés s a lelki finomság mellett a legfőbb tekintélyt, mert sem a törvénynek, sem a kormánynak, sem a törvényhozó testületnek nincs már tekintélye. Nincs azért, mert ismer ám bennünket a világ, ismeri a többséget; diskurálnak falakon kivűl is, biztosítom a t. túloldalt, ezen parlament tekintélyéről és az általa hozott törvények magas színvonaláról,