Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.
Ülésnapok - 1896-243
70 'US. országos ülés 1898. február 17-én, csütörtökön. községi, a többi mind felekezeti. Én állami iskolák létesítését — a mint azt előttem szólott Bernády György képviselőtársam is említette — különösen ott óhajtom, a hol a magyarság érdeke idegen nemzetiségek által veszélyeztetve van, a hol a megye lakosságának csak 15—30 léka magyar, mert a tapasztalat arra tanított engem, hogy kár minden kraj czárért, a melyet oly vidéken adunk ki állami iskolákra, a hol az illető egyáltalában nem sajátíthatja el a magyar nyelvet. A legtöbb jóakaratot e tekintetben még határozottan a németségnél láthatjuk; és mit tapasztalunk még ott is? Azokban a népiskolákban nem sajátítható el teljesen a magyar nyelv. De tegyük fel, hogy el is sajátítják; kivel fognak beszélni ? Hisz az ő körükben, a rendes napi foglalkozásukban, a mely a gazdaság határain kivtíl alig terjed, nem érintkezhetnek másokkal s így gyakorlatilag nem tökéletesíthetik magukat a magyar nyelvben. Mi nekünk le kell már egyszer mondanunk arról az utópiáról, hogy állami iskolák létesítésével fogunk magyarosítani egyes vidékeket. Nekünk, fájdalom, már védekezésre van szükségünk, védekeznünk kell az ellen, hogy_ bennünket az ellenséges áramlat el ne öntsön, önáltatás kell ahhoz, hogy azért, mert egy pár román község vagy más nemzetiségi község kivánja az állami iskolát, azt higyjük, hogy ott a magyar nyelv iránt valami nagy előszeretet nyitatkozott meg. Ellenkezőleg, csakis a saját adójukat kívánják lejebb szállítani, és terheiket kisebbíteni ez által. És legnagyobb szükségünk van arra, — mondom, — hog^ a magyarokat védelmezzük, úgy gazdaságilag, mint kulturailag, mert egyetlenegy faj sem veszíti el oly könnyen nemzeti sajátságát, eredetiségét, és nyelvét, mint a magyar. Óhajtandó ezért, hogy különösen a Székelyföldön, a mely bámulatos módon ezer éven át meg tudta magát tartani, mint egy szikla, mint egy sziget az ellenséges áramlat ellen, igyekezzünk a népnek a terhein segíteni, és állami iskolák létesítése által terheiket, a melyek a nélkül is óriási nagyok, könynyebben elviselhetővé tenni. (Élénk helyeslés jóbbfelöL) És most engedje meg a t. ház, hogy áttérjek a tanítóképezdékre. (Halljuk! Halljuk!) Szerény nézetem szerint az államnak sehol sincs annyi teendője, és magyar nemzeti szempontból nem nehezedik vállaira nagyobb feladat, mint épen a tanítóképezdék kérdésénél. Azon egyének megválasztása és helyes nevelése, a kik egykor ifjúságunknak szellemét, fogékony lelkét és értelmét kötelesek művelni, mindenesetre a legnagyobb megfigyelés tárgyát képezi a kormánynak, mert a ki ügyetlen, szakértelmetlen vagy rossz kertészt nevel, ne számítson az soha arra, hogy jó, szép vagy haszonhajtó kertje legyen. T. ház! Itt volna az ideje annak, hogy az állam erős kézzel vegye kezébe a tanítóképezdék államosítását, erre annál nagyobb szükség van, mert engem az igen tisztelt miniszter úrnak beszédje arról győzött meg, hogy az okvetlenül szükséges, hogy állami kezekbe kerüljön. Mert egy olyan államban, a hol a miniszter úrnak kijelentése szerint 1898 tanító magyarul nem tud, 2217 iskolában nem tanítják sikerrel a magyar nyelvet, a hol azt tapasztaljuk, hogy még a hazafias hitfelekezetnél, a katholikus hitfelekezetnél is 35 százalékában az iskoláknak nem tanítanak magyarul, ott okvetetlenül szükséges, hogy az a kulturális nagy érdek épen az államnak legyen kezében. Én igenis ezt óhajtom, mert a hol a kulturilis érdekek nem egy nemzeti közérzésből kelnek ki, és a melyek nem a nemzeti létérdek és közérzet által ápoltatnak, meg vagyok arról győződve, hogy ennek a kultúrának olyan terjesztői nem is képesek soha mélyen ereszteni gyökereit a hazaszeretetnek és magyar kulturális iránynak. (Igás! Úgy van! jolhfelől.) T. ház! Hivatkozom csak arra, hogy midőn Dánia 1864-ben Poroszország és Ausztria által leveretett és ez a kis nemzet érezte a leveretésnek fájdalmait, a leveretés következtében nem - esett kétaégbe, mint igen sok műveletlen népnél látjuk azt, hogy lehangoltság vagy apáthia szállja meg azt a nemzetet; hanem náluk ép a veszteség érzete erőt adott annak a nemzetnek, hogy igyekezzék területének elvesztése, igyekezzék vesztesége daczára is újból megszerezni azon erőit a kultúrának, a melynek imponáló hatása van úgy kulturális, mint gazdasági téren. És Dánia kétségbe nem esve oly magasra fejlesztette kultúráját épen öntudatos és ezéltudatos tanítói által, hogy ma irigykedve néz reá Európának majdnem valamennyi állama. Ott vannak a német tanítók, kik hogy milyen pontos kötelességgel végezhetik teendőiket, mutatja az, hogy az analfabéták száma abban a nagy államban mindössze két százalékot tesz ki. »Ein unterrichtetes Volk lä a st sich leicht regieren«, mondotta nagy Frigyes. Ezt látjuk érvényesülni 1870-ben is, hogy meg tudott egy művelt, egy gondolkodó, egy ezéltudatos népben érlelődni a hazaszeretet, a faj szeretet, mert négy évi együttlét után a német államon együttesen, együtt érezve a nemzeti kincs érdekében harezoltak közösen. Azok a tanítók vannak arra hivatva, hogy nemzeti irányban rakják le az alapkövet, hogy hazafiságban neveljék azon honpolgárokat, kik kezükre vannak bizva; de meg is kívánhatják viszont, hogy ők is elismerésben részesüljenek, részestíljenek az állam részéről megfelelő dotáczióban és a közönség részéről tiszteletben. Mert, fájdalom egyrészt a közönségnek, nem lát benne más egyebet, mint — az egyik, a melyiknek vagyona is vau —