Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.

Ülésnapok - 1896-243

248, országos fllés 1898. febrnár 17-én, csütörtökön. 71 oly intézmény képviselőjét, mely fiát visszatartja a pulykapásztorságtól, (Derültség. Igás! Úgy van!) a másik pedig ellenséget lát benne, mert fizeti, Népünk még nem érlelődött oda, hogy fel tudná fogni, hogy az államnak ebben van leghatalmasabb ereje, és hogy a hol a tanítók jók, az állam boldog is, mert ott nyeri meg az ifjú a hazafiságot, a nemzeti czéltudatosságot, a munka és szorgalom szeretetét. Áttérek a háziipar- és a kézimunka-oktatásra, melyet a kormány dicséretre méltó módon kezdeményezett, de kicsiny keretben. Brassóban egy, Háromszékben két, Udvarhelyen egy ilyen iskola van, Csiklen pedig egyáltalán nincs. Pedig a székely nép ügyessége ismeretei Azt a népet szegénysége tanította meg a kitartó munkálkodásra, és a mily kitartó szívóssággal tudta magát fentartani a folytonos küzdelmek között, ép oly szívóssággal megtanult dolgozni. E népnél okvetetlenül szükséges, hogy kézi ügyessége révén új keresetforrásokhoz juttassuk, a mivel nagy részét megóvjuk a Romániába való kivándorlástól. Szükségesebb a Székelyföldön ez azért, minthogy azon államok, melyekbe még kivihetjük ez iparczikkeket, Románia és Bulgária, épen országunk ama részén vannak. S valamint a kézműoktatást a természet által is arra teremtett vidéken kell űzni, úgy a természet vezető útját kell követni az Alföldön is, a hol viszont a gyümölcsészeti és szőlészeti szakoktatás szükséges. Elismerést érdemel a t. kormány, hogy a budai kertészeti iskolában most évenként 20 — 30 tanítót képeznek ki két-három heti tanfolyamban. De óhajtanám, hogy ez intézmény is intenzivebben fejlesztessék és az Alföld erre alkalmas góczpontjain szintén létesíttessenek ily intézetek, a hol aztán 2—300 tanuló is részesülhetne gyakorlati kiképzésben, A Bánátban, a hol inkább selyemteuyésztéssel foglalkoznak, szintén azt kívánnám, hogy maguk a tanítók oktassák a gyermekeket erre. Hisz ezzel nem vonják el őket a tanulástól. Egyáltalában a valláserkölcsi nevelés mellett a gazdasági, ipari oktatásra, a munka megkedveltetésére és a takarékosságra helyeztessék a fŐsúly. Most áttérek a középiskolákra. Az ifjú lelke tudvalevőleg a 13—20 évig terjedő korban a legfogékonyabb, a mikor, mint Arany Jánostól tanultam, az embert három fő eszme vonzza magához : az igaz, a jó és a szép. Értelme az igazat keresi, akarata a jóra hajlik, kedélye a szépben gyönyörködik. E kort kell üdvösen és észszerűen felhasználni; észszerűen azért mondom, hogy ne terheljék túl szellemi munkával, mint már arra Major Ferencz t. képviselőtársam is rámutatott, hogy ne legyen e miatt hátránya a testnek, hanem képeztessék a szellem a fizikummal együtt párhuzamosan. A t. miniszter úr már maga hangsúlyozni szíves volt, hogy új tanterv lesz, a mire van is szükség. A gimnáziumok, a főreáliskolák adják meg az általános műveltséget és csak óhajtandó, hogy valóban általános s ne fél műveltséget adjanak, a mi egyaránt káros az államra épúgy, mint a társadalomra. Nagy pedagógiai elmei éllel mondotta a t. miniszter úr, hogy a tanároktól függ minden, kiknek igyekezniük kell kiismerni, hogy minő tárgy iránt tanúsít az ifjú nagyobb hajlamot, nehogy az ifjú egyik tárgyban bár kitűnő legyen, mégis szenvedjen az által, ha a másik iránt hajlama nincs. Hivatkozom a nagy művészre, Makartra, a kit »Wegen vollkommener Talentlosigkeit« utasítottak ki az akadémiából. Hálás kegyelettel gondolok azokra a nagynevű tanáraimra — fájdalom, nem látszik meg rajtam (Derültség.) — kik nem politizáltak annyit, mint ma, de atyánk helyett atyáink, testvéreink helyett testvéreink voltak, a kik idejük legnagyobb részét velünk töltve, fel tudták maguk iránt kelteni azt a bizalmat, mely úgy hiszem a pedagógiában igen nagy mértékben szükséges. Ma az államnak mindössze 30 gimnáziuma, 24 reáliskolája van. Bizony elég kevés. Óhajtandó volna, hogy ezek a középiskolák is állami kezelés alá vétessenek, de ez csak hiú reménykedés, mert hiszen olyan időben élünk még, midőn ezt az állam el sem birja, de meg a hol a felekezeti bizalmatlanság és kicsinyeskedés útját is állana ennek még akkor is, hogy ha erre fedezet is volna. A reáliskolák számának emelése is véghetetlenül szükséges volna, hogy a technikai pályára mentül többen lépjenek, mert el merem mondani, t. ház, hogy ha ez így tart tovább, megöl bennünket a lateiuerthum. Óhajtanám, t. ház, hogy miután a mai században a kereskedelmi fejlődés oly óriási arányokat ölt és a mikor itt-ott némi panaszok merülnek fel a miatt, hogy kereskedelmi osztályunk német, vagy legalább németül érintkezik egymással, hogy maga az állam is létesítsen kereskedelmi középiskolákat, hogy ott egy hatalmas, életerős és hazafias kereskedelmi osztályt képezzenek ki, a mely polgári elem mindenütt legbiztosabb garancziáját képezi az állam egészséges fejlődésének. Az egyetemmel Major Ferencz t. képviselőtársam sokkal többet foglalkozott, sem minthogy feladatomnak találnám ezzel még bővebben foglalkozni. Üdvözlöm azonban a miniszter urnak abbeli kezdeményezését, hogy ő a szabad iiczeummal megnyitotta útját annak is, hogy a műveltebb elemek a tudományosságnak egyes ágaiban, magukat magánóráikban kiképezhessék; és engedje meg a mélyen tisztelt ház, hogy megemlékezhessem a nőnevelésről. T. ház! Erős államnak, egészséges társadalomnak a valláserkölcsön, a nemzeti érzésen, a köl-