Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.

Ülésnapok - 1896-243

243. országos ülés 1898. február 17-én, csütört§k3n. 57 kormány, a miniszter rendkívüli, kivételes esetekben saját felelősségére is tegyen oly intézkedéseket, a melyek miatt máskor jogosan vád alá is helyezhető volna. De, ha megtette, — habár későn — és utólag ideáll bátran, azt hiszem, nem lesz e házban send, a ki ily helyes intézkedésért nem hogy vád alá helyezné, hanem csak meg is támadná, kivéve talán Sima Ferencz t. képviselő urat. Bátor leszek egyúttal Sima képviselő úrnak egyéb hivatkozására is reflektálni, ugyanis: Sima Ferencz képviselő úr tegnap már dobálódzott itt a t. házban azokkal a milliókkal, a melyek tegnapelőtt ajkaimról elhangzottak. Sima Ferencz: Miért tetszett széjjelszórni ? (Zaj.) Rohonczy Gedeon: Joga van! Sima Ferencz: Teszem is! Rohonczy Gedeon: Tessék! Ez az én, a kormány elnök úr elleni elhangzó vádam bensőmből kitört evolucziónak következménye, a mely visszatartóztathaílanúl kitört belőlem. Nem fogom soha szegyenleni, és ne féljen, mert áliok szavamnak, (Helyeslés balfelöl.) De meg kell magyaráznom egyúttal annak kellő értelme't, mert nem akarom, hogy félremagyarázzák, félreértsék, s mert nem akarok igazságtalan lenni. (Halljuk! Halljuk!) Én akkor felhevíílésemben csak röviden vágtam ezt oda. Nem volt időm, hogy kellőleg kifejtsem. Lehet, hogy nem is tudom magamat mindenben kellőleg kifejezni. Én nem vagyok szónok, ezt ne méltóztassék elfeledni. Úgyis tán bizonyos fokig emberfölötti tőlem az, hogy képes vagyok az én szónoki gyakorlatlanságommal magamat még ennyire is megértetni. Én tegnapelőtti felszólalásomban azt állítottam, hogy a választásra 5000 forintot kaptam. Először ezt a tételt fogom megmagyarázni és azt igaz színében felállítani. Ezzel tartozom Bánffynak, a különben jellemes magyar embernek. (Halljuk! Halljuk!) Húsz év óta képviselek egy kerületet, melyet azelőtt Miletics, a magyar állameszme legnagyobb ellensége képviselt. Azok a szerbajku polgártársaim engem megszerettek s hét választáson bizalmukkal megtiszteltek de sőt már harmadszor egyhangúlag választottak meg. Első választásom sokba került, az részemről nagy áldozatot igényelt, az ilyen áldozatot úgy-e bár nem ítélik el az urak ? Pedig ott sok ment ki a tárczámból az úgynevezett alkotmányos költségekre. Két-kétezer forintot minden választásnál kaptam, de nem vesztegetésre, hanem azért, mert szerb polgártársaink szeretik a parádét, hintóval, sallangosan vonulnak ki. Ez ott olyan, mint nálunk katholikusoknál a vallási czeremónia, a mely főleg az alsóbb néposztályban jut nagyon érvényre. Az a szerb paraszt megtiszteli képviselőjét azzal, hogy négy lovat fog be és úgy KKPVH. NAPLÓ. 1896 - 1901. XIII. KÖTET. jön be távolról szavazni. Ez azonban költséggel jár, s a mit a képviselő viszonozni tartozik. A társadalmi felfogás folytán kérdem, nem volna-e az az ember — jobb kifejezést nem tudok rá — smuczig, a ki a választók ilyetén figyelmét viszont figyelemmel nem részesítené? Utolsó választásom alkalmával árvízcsapások értek és nem voltam abban a helyzetben, hogy saját tárczámból annyit költsék a választásra, mint máskor ott szokás. A 2000 forinton felül ez okból kaptam még 3000 forintot kölcsön, azzal, hogy ezt majd a pártkasszának visszaadom. De midőn az első fizetési terminus lett volna, nem a kormányelnök, hisz az lényegtelen is, hanem az ő megbízottja... (Egy hang a baloldalon: Azs lényeges!) Engedelmet, akár én tartom kezemben a pénz*', és esetleg úgy adom akár pedig a tisztelendő képviselőtársamnak adom, hogy helyettem esetleg vesztegessen azzal, az szerintem egyre megy! (Derültség és helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Nekem erkölcsi kötelességem volt a kapott kölcsönt visszafizetni, de midőn az első törlesztési terminus jött, akkor az, a ki a pénzt kezelte, azt mondta nekem: hagyjam el, felesleges, — van elég! (Nagy derültség, helyeslés és taps a szélső baloldalon.) Na de bocsánatot kérek a t. képviselő uraktól, — úgy látszik, — engem félreértettek. (Halljuk! Halljuk!) Midőn én konstatáltam, hogy velem, mint egyénnel, mert ez valószínűleg a miniszterelnök úr tudomásával is történt, olyan kíméletesen bánik, tekintetbe véve az én helyzetemet, rosszabbodott anyagi körülményeimet, s mégis megtámadtam a t. kormányelnök urat háromszor egymásután, sőt az utolsó felszólalásomnak határozott czélja volt őt megbuktatni; (Mozgás jobbfelöl.) mint egyén, mint magánember, tudom indiszkrét dolgot tettem, mert velem úgy bánt, mint a leglovagiasabb ember, de én akkor, mikor összeütközésbe jön a barátságos jóindulat a hazafisággal, szükségét éreztem annak, hogy inkább megtagadjam a jóindulatú barátot, (Helyeslés a baloldalon.) és ha kell, igenis, mint ellenség menjek ellene. (Helyeslés a baloldalon.) Lássák, t. képviselőház, hogy ide fejlődött ez a dolog, ennek oka abban a kölcsönös bizalmatlanságban rejlik, a melylyel a t. kormányelnök úr irányomban s viszont én az ő személye iránt az utolsó pár nap lefolyása alatt viseltettem. Ha jól emlékszem, kétszer is kértem, hogy tessék a í. kormány tagjainak felkérni őt nevemben, hogy jöjjön ide a t. kormányelnök úr, de nem jött, pedig tudta, hogy komoly, fontos kérdés az, a mihez szólok. (Félkiáltások a baloldalon: Most sincs itt!) Kérem, most már az nekem mindegy. Hogy ilyen nagy lett a bizalmatlanság közöttünk, köz8