Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.
Ülésnapok - 1896-242
242. országos ülés 189S. fetiruár 16-án, szerdán. u Ezen társadalmi kérdés tehát nem is új. Ennek illusztrálására csak két szimptomára utalok. Az egyik az, hogy a szocziális kérdésről már a legrégibb törvényhozó Mózes is gondolkozott s annak megoldására behozta a jubileumi évet, a mely kiegyenlítette az ellentéteket, a melyek 50 év alatt felmerültek. A földbirtokos visszanyerte földbirtokát, az adós megszabadult adósságától, a rabszolga kiszabadult fogságából. A másik szimptoma az, hogy a htétória-szoczialisták magára a Megváltóra is hivatkoznak, mint a ki szintén szoczialista volt. T. ház! Egy új elnevezésű, de régi harczczal állunk szemben, a mi azonban nem jelenti azt, hogy ezen új nevíí régi barez fegyvereit a históriából merítette. A mit szoezializmusnak neveznek, sokáig csak elégedetlenség volt. Eleinte elkeseredésben nyilvánult, később rombolásban tört ki. Én tudniillik úgy fogom fel a dolgot, hogy ha valaki a régi időben nem tudott kenyeret találni a hazában, egyszerűen kivándorolt. Ha nem talált vigasztalást a maga vallásában, áttért vagy kitért, De elvégre, nem mindenki vándorolhat ki, és nem mindenki térhet ki hitéből. A tapasztalás ép az ellenkezőjét, bizonyította be azon várakozásoknak, a melyeket az emberek az ilyen kivándorláshoz vagy pedig áttéréshez fűztek, így azután, a kik kivándoroltak, azoknak be kellett látniok, hogy külföldön sem hever a kenyér a kövezeten, és a kik áttértek, azok is azt látták, hogy nem minden baj ellen találták meg a vigasztalást a vallásban. És mi történt erre? Az elégedetlenek a másik végletbe csaptak át, és miután nem tudták bevárni azt a csendes proczess'íust, a mely az emberiség boldogítására irányúit mindenféle törvényhozásban és a társadalomban, akkor azután ellenkező áramlatba csaptak át, a rombolás terére léptek, akkor adták ki e kéí veszedelmes jelszót: Nincs haza, nincs Isten! Ez a kettős csatakiáltás nyitja meg nekünk egyúttal a védekezésnek az arzenálját. Mert ez a kettős csatakiáltás azt mondja, hogy a szoezializmusnak az ellenfele benne van az államban és benne van az egyházban. A szoczialisták tudniillik az állam ellen fordulnak, mint a mely szerintök jogos követeléseiket nem akarja respektálni, meghallgatni; ezért törnek az állam ellen. Az egyház és különösen Isten ellen azért, mért ez az ő bölcseségéuél fogva nem jutalmazza és nem bünteti meg az embereket azonnal és úgy, a hogy ezek megérdemlik. Az Úristen az ő bölcseségével, tudjuk, sokszor az unokákban bünteti meg az apák bűneit. Tehát az a vakság verte meg a szoczialistákat, a melyről a szentirás és egyúttal a história is igen sokszor tesz tanúságot. Az embernek az a vad türelmetlensége, a mely magában látja a kezdetet és a véget; az embernek az a türelmetlensége, a mely nem tudja felfogni azt, hogy az állam nem járhat hétmértföldes csizmában, és az ő jótékony befolyását és orvosszereit nem nyújthatja máról holnapra minden egyesnek, és nem mehet be minden kunyhóba ; az embereknek az a türelmetlensége, a mely nem érti azt, hogy az állam csak törvényekkel beszél, már pedig ezek a törvények nem dőlnek oly szaporán, mint az izgató szoczialisták szájából az izgató szavak: ebben nyilvánul a szoczializmus kezdete, azon kezdet, a mely a pillanatnyi szoczializmusban van. És ezenkívül megnyilvánul a szoczializmus az emberek azon óhajában, a mely a G-ondviselést apró pénzre szeretné felváltani, és azt gondolja, hogy elég, ha valaki jóakaratát, jókívánságát bemutatja az égi hatalomnak; ez ezen nyugta ellenében azonnal fizet Ezért kiáltják a szoczialisták egyrészről: Nincs haza, másrészről : Nincs Isten! De ha a szoczializmus a maga csatakiáltásával megjelöli azt a csúcsot, a melyet meg akar támadni, akkor mi természetesebb, mint hogy az állam és egyház, mint egyaránt támadott felek, egymásnak kezet nyújtsanak, és szövetkezzenek a szoczializmus ellenében, (Helyeslés jobbfelöl.) Nem a letiprására gondolok a szoezializmusnak, mert a hol az emberi jogok keresnek érvényesülést, ott csak a túlzást kell kiirtani, de meg kell becsülni a jogos, erkölcsi tartalmat. De az egyháznak és államnak hivatása, egyik főfeladata, hogy minden túlzás ellen szálljon síkra és védekezzék, és ezt az államnak úgy lehet elérnie, hogyha folytatva az ő tudatos politikáját, egyrészt elszigeteli a boldogtalanokat a lelketlen izgatóktól, másrészről pedig a jövendő geueráczióra gondol; ezen jövendő generácziót fogja erősíteni és különösen a hazaszeretet és az Istenben való hitnek nevelése által a jövendő ifjúságot fogja megvédelmezni. (Helyeslés a jobboldalon.) Ha az állam és egyház egymással kezet fogva, czélirányosan törekszenek a szoczializmus meggátlására, és pedig az állam becsületes törvényalkotással és nem szuronyokkal, az egyház pedig nem téveszti szem elől soha a rábízott nyájat, és mindenféle czéltévcsztett irányokkal és törekvésekkel abbanhagy, (Helyeslés a jobboldalon.) és összműködik az állammal, akkor a szoczializmus kérdése önmagától meg fog szűnni, és ez olyan diadal lesz, a melyen nem lesz legyőzött. Mert a nyomorgókat az elveszett jelszavakért kárpótolni fogják az aquirált jogok, és az éhezőket frázisokért kárpótolni fogják azok a javak, melyeket nekik a törvényhozás nyújtani fog. Jól tudom én, hogy ez nem történhet meg gyorsan, és nem fog megtörténni máról holnapra, de hisz épen azért választottam a kultusztárczát ennek a tárgynak az elbírálására, mert a jövendő gene-