Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.

Ülésnapok - 1896-242

242. országos illés 1898. február 16-áu, szerdán. U' telve keresztény ember létemre valaki iránt, a mit a kereszténység elve kizár. Nem, én tisztelek minden embert, mint felebarátomat. Mindent összevéve, újra csak azt mondhatom, a mit a primás mondott, hogy térjünk vissza a kereszténység Istenéhez. Azelőtt az egyház meg az álbim szépen együtt működtek. Nem is volt akkor szoczializmus, ha volt is baj, a mostani bajokhoz képest az elenyészően csekély volt. Én a múlt esztendőben a kultusztáreza tárgyalása alkalmával fáradságot vettem magamnak többszöri felszólalásban kifejteni álláspontomat a nevelés- és közoktatásügy tekintetében. Én ebbe most nem bocsátkozom, hanem megelégszem azzal, hogy akkori fejtegetésem foglalatját, irányelveit ebbe a néhány mondatba foglalom össze és olvasom fel. (Halljuk! Halljuk! olvassa): »1. Az egyén, a társadalom és az országok jólétének alapja a vallás. 2. A nevelésnek, tanításnak minden fokon vallásosnak kell lennie. 3. Az állam és egyház egyetértőieg kezeljék az ifjak nevelését, tanítását. 4. Az állam az egyházi főhatóságok megegyezésével alkalmazza az illető hitfelekezetek egyházi férfiait, az iskolák vezetésére, felügyelésére, hogy azok működése minden irányban bizalmat keltő és megnyugtató legyen. 5. Az állam segélyezze valláskülönbség nélkül a szegény iskolafentartókat, a tanítók fizetésének kiegészítésében, felemelésében, a nélkül azonban, hogy azok fejében a lelkiismereti szabadságot és a politikai függetlenséget békóba verné.« (Élénk helyeslés a haloldal hátsó padjain.) Most még csak pénzügyi szempontból akarok szólni a nevelés- és tanításról. Néhány nappal ezelőtt Bessenyei Ferencz t. képviselőtársam a földmívelési tárcza tárgyalása alkalmával megbotránkozott azon, hogy egy gazdásznövendék taníttatása évenként körülbelül 600 forintba kerül. Ilyenformán vagyunk talán az állami neveléssel más tanszakok keretében is. Például egy tanítónövendék átlag 400 forintjába kerül az államnak évenként. A fiú 390 forintba kerül, hanem aztán a nőnövendékeknek, már a mint illik, nagyobb kényelmet biztosítanak, azok tehát, 535 forintba kerülnek évenként az államnak. A felekezeteknél ellenben 44—159 forint az évenkénti taníttatási költség. Még egy példát említek fel. Az államnak egy árva gyermek neveltetése körülbelül 300 forintjába kerül; a felekezeteknél, Kalocsán, Bácsban 110 forintba, és meg vagyok győződve, hogy ott a tisztelendő nénik legalább is olyan jól és olyan gondosan ápolják, nevelik az árvákat, mint az állami intézetekben. (Helyeslés a baloldal hátsó padjain.) Ennek megvan a maga oka. Tapasztaljuk, minden téren, hogy a hol az állam intézkedik, valamely intézetet fentari;, az mindig igen sokba kerül a magán, vagy társulatok által fentartottakhoz képest. Épen azért, a hol csak lehet, az állani érdekében állana a felekezetekre vagy egyesekre bízni az oly teendőket, a melyeket azok elvégezhetnek. És ha már az államkormányzat valamely vallást recztpiál, akkor azzal mintegy kötelezettséget is vállalt magára arra nézve, hogy ezt a vallást nem fogja megsérteni, abban megbízik, tehát annak nevelésében is megbízik. Az állam a maga érdekeit teljesen megvédelmezheti, merr körülírhatja a tanczélt, a feltételeket, a melyek szerint a tan- és nevelőintézetek létesíthetők és közegei által a legszélesebb alapon gyakorolhat ellenőrzést, hogy az állam követeléseinek elég tétetik-e. Tehát nyugodtan bízhatja az állam azon vallásokra az ifjúság nevelését, a melyeket reczipiál és akkor azután a nélkül, hogy ez az ügy rovására történnék, nagy megtakarításokat tehetne. Én itt fel merem vetni azt a kérdést, hogy mivel jobbak a viíágiak által ellátott középtanodák, mint az egyháziak, például benczések, piaristák és stb. által ellátott tanodák, mikor ez utóbbiak fele vagy harmadrész költséggel tartatnak fenn? De továbbá az egyháziak a humanitás szolgálatában is állanak. Az az irgalmas nővér például, a ki a beteget, vagy öreget ápolja, vagy a kisdedet neveli, hiszen az megél abból a csekélységből, mivel életét fentartja, több jutalmat nem is kivan, mert a főjutalmat várja magától az Istentől. Ily úton, t.ház, az állam igen sokat megtakaríthat. Ezt nem azért mondom, mintha én talán a tisztviselőknek, tanároknak a fizetését apasztani kívánnám, a világért sem, sőt azt kívánom, hogy, a hol az állam lehető megtakarításokat tesz, azt a családos tisztviselő tanárok tisztességesebb fizetésére szánhatja, És még valamit. Épen a mostani szomorú viszonyok közt, midőn mindenkit elővesz az élvvágy, az élvhajhászat, a katholikus keresztény egyház szerzeteseiben nyújtja a legszebb példákat arra nézve, hogy ne kívánkozzunk a világi örömök után, hanem elégedjünk meg kevéssel, nem képezheti az embernek életfeladatát és czélját a pénzgyííjtés. Most, midőn mindenki életczéíúl tekinti a bármi úton történendő pénzösszeharácsolást, bogy magának megszerezze ezzel az eszközt az élvezetekre, akkor rendkívül fontosságú különösen a népre nézve, hogy mérsékelje vágyait,, indulatain uralkodjék és tanuljon a katholikus egyház szerzetrendjeiben élők példáin. Igen gyakran szokták hangoztatni, t. ház, a testvériség, szabadság és egyenlőség szent eszméit, és ezt úgy feltüntetni, mintha ez eszméket a mindent felforgató, nemzetgyilkoló franczia forradalmárok találtak volna fel; pedig nem azok találták fel; Jézus hirdette először és meghalt érte a keresztfán, utána az apostolok