Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.

Ülésnapok - 1896-242

34 243. országos ülés 1898. február 16-án, szerdán. is hitközönbös liberalizmusban látom a szoczia­lizmus szülőanyját. (Ügy van ! halfelöl.) Annak a szoezíalizmusnak a termo talaja, a termő ágya, a mely most ijesztő mérvben termi a dudváit, a korábbi időben lett már mintegy megszántva a liberális eszmék és életnézetek által. Harmincz év előtt népünknek roppant anyagi és erkölcsi kárára behozták a váltóképességet, holott még napjainkban is az országnak legalább fele része a czivilizáeziónak olyan alantas fokán áll, hogy annak jó lélekkel nem lehet váltóképességet adni. Behozta a liberalizmus szelleme a szabad uzsorát, a szabad ipart, a melyek mind arra szolgáltak, hogy a mozgó tőkével rendelkezők a szegény tudatlan népet kizsákmányolják és kiszipolyoz­zák. Később a törvényhozás iparkodott ugyan az uzsorának gátat vetni, hozott törvényeket is, de tudjuk, hogy ezek daczára az uzsora ma is virágzik; csak az nem uzsoráskodik, a ki nem akar, és csak az veszt rajta, a ki ügyetlenül csinálja, de a mozgó tőkével spekuláló, a sze­gény megszorult és tudatlan embereket most is kénye-kedve szerint kizsákmányolhatja. Azután hozzájöttek a korrupczió mindama nemei, a melyek kezdettől fogva lépten-nyomon kisérték a liberális kormányrendszert, és a melynek eseteit a múlt évi költségvetés tárgyalása alkal­mával Eötvös Károly t. képviselőtársam itt hosszasan előadta, tényekkel támogatta és bizo­nyította. Hozzájárult a szoczializmus talajának elő­készítéséhez a minden időben a választások alkal­mával gyakorolt etetés-itatás, vesztegetés, minden­féle presszió, törvénytelen eljárás. Mi ellenzékiek eddig is nagyon jól tudtuk, hogy ez így van, de a legutóbbi időben a t. túloldalról egy klasz­szikus tanú is fényesen bebizonyította ezt. Közre­hatott azután a szabadság nevében a liberális sajtónak, a pogány szellemű sajtónak állandó és folytonos támadása a vallás, és különösen a keresztény vallás ellen. És végre bekoronázta mindezeket a liberális egyházpolitika, a mely aztán felnyitotta a zsili­peket, a melyeken keresztül most már a valíás­talanság és az azzal járó mindenféle rossz bátran terjedhet az országban és megmételyezheti a szegény népet. Valóban nem lehet csodálkozni, hogy ha a szegény nép ilyen körülmények között szoczialistává lesz. (Igaz! Úgy van! balfelöl.) El­vették a liberális intézményekkel a szegénytől a megélhetés módját, utóbb a mennyországot, nem csoda, hogy a földi mennyországban akar részesülni. (Igaz! Úgy tan! balfelöl.) Több oldalról, az idén még nem igen, de azelőtt han­goztatták a liberális oldalról, hogy íulajdonképen a bajokért a papok a felelősek, mert hát a papok, a felekezetek, az egyházak kezében volt a ne­velés, miért nem nevelték a népet jobban, A ki nevelésseb foglalkozik, az nagyon jól tudja, hogy az iskola sokat tehet, de csak úgy, hogyha más nevelési tényezők is támogatják, ellenben, hogy ha az iskolában történik is valami a vallásos, er­kölcsös nevelés érdekében, ha mindjárt az illető tényezők mindent megtesznek is, de az élet és maga a kormányzat annak lerombolására törek­szik, a mit a nevelők az iskolában építenek, akkor ne méltóztassék felelőssé tenni az egyház szolgáit azért, mert a nép romlik. (Úgy van! halfelöl.) Mik lennének az orvosszerek? Előbb emlí­tettem, hogy a szocziális kérdés több tárczát érdekel, tehát a javításnak is, a szocziális kér­dések megoldásának helyes mederbe terelése — mert hisz a szoczializmusban is van valami jogosult és helyes — több tárcza feladata lesz. így mindenekelőtt én a pénzügyminiszter úrtól azt várnám, hogy valahára az, a mit már évek óta igér, hogy a kisebb embereknek terhén adóleszállítás által könnyít, valahára már bekövet­kezzék. Ha jól tudom, hat esztendeje, hogy ezt a kérdést tanulmányozzák ; hát, meddig tartanak a tanulmányozások ? Bátorkodnám valamit aján­lani a t. pénzügyminiszter úr figyelmébe, —- saj­nálom, hogy nincs itt, — a mi még tudtommal a képviselőházban nem lett hangoztatva, de pártom­nak programmj át képezi, és a mi különösen a sze­gény emberrel szemben az állam részérőligen mél­tányos és humánus eljárás lenne: az adómentes létminimum megállapítása. (Helyeslés halfelöl.) Madarász József: Volt szó róla, de le­szavazták. Mócsy Antal: Ha volt szó róla, annak minél többször való hangoztatása, c?ak helyes, én megvallom, megfeledkeztem róla; de annyi bizonyos, hogy ha az országban igen sok az olyan gyermekkel biró család, hol a családfő a betevő falat megkeresésére sem képes, úgy hogy méltán számíthatnak nemcsak a közjótékonyságra, hanem az állam támogatására is, akkor azt még adóval megróni és pedig, a mint azt a pénzügy­miniszteri tárczának tárgyalása alkalmával ki fogom mutatni, aránytalanul igen nagy adóval, az nem járja és az helytelen. (Helyeslés a bal- és szélső haloldalon.) Ugyancsak intézkedhetnék a t, miniszter úr valahára a munkás-biztosítá iránt is. Nem akarok róla beszélni, csak röviden érintem ezeket a dolgokat, mert különben túlságos hosszas lennék. De az igazságügyminiszter úrnak is lenne teendője. Méltóztatnak tudni, hogy minden időben, de különösen az utóbbi években, a szegény föld­míves gazdákat a gabona-elővételek czímén, az uzsorások mennyire kizsákmányolták, úgy hogy ezen uzsora következtében, a mely műveletek a kereskedelmi törvény 852—356. §-a sze­rint bíráltainak el, a helyett, hogy az uzsora­törvény szerint bíráitatnának el, 10.000-en mennek

Next

/
Thumbnails
Contents