Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.

Ülésnapok - 1896-242

242. országos ülés 1898. február 16-án, szerdán. gg Sima Ferencz (Szőts Pálhoz): Majd nem nevetsz később! Add vissza a pénzt, a mit kaptál a választásra, akkor majd nevethetsz! (Zaj.) Szőts Pál! Én visszaadhatom! (Zaj.) Elnök (csenget): Kérem a képviselő urakat, már nagyon korán kezdik, (Derültség.) Az interpellácziók az ülés végén a szokott időben meg fognak tétetni. Következik már most a vallás- és közoktatásügyi tárcza költségvetésének (írom 310.) tárgyalása. Kin van a sor ? Hock János jegyző: Mócsy Antal! Mócsy Antal: T. ház! Én a vallás- és közoktatásügyi tárcza költségvetésének tárgyalását a magyar képviselőházban a legfontosabbak egyikének tartom. Annál csodálatosabb, hogy a t. előadó árnak egyetlen egy szava sem volt, hanem, miként egy lapban olvastam, néhány papiroslapot és czeruzát letévén az előadói asztalra, ezzel a vitát megindítottnak jelezte. (Derültség bal felöl.) A t. miniszter űr a tárgy fontosságához mérten annál inkább iparkodott azután, az előadó úr mulasztását is pótlandó, . . . Fenyvessy Ferencz előadó: Nem mulasztottam semmit! Mócsy Antal: . . . az ő tárczája keretébe vágó dolgokról a í. házat tájékoztatni. Megvallom, hogy én, a ki már hivatásomnál fogva is a közoktatás ügyét évek óta figyelemmel kisérem, ha ugyanazon elvi állásponton állhatnék, mint a melyen a t miniszter úr áll, akkor sok dicséretet mondhatnék el működéséről, mert azon elvi állásponton, a melyet ő elfoglal, valóban közoktatási ügyünket minden téren fejleszteni iparkodik, sőt nem csak a közoktatásügy érdekében cselekszik, hanem, mivel ő vallásügyi miniszter is, liberális alapon, liberális felfogás szerint, vallásügyi téren is iparkodik mindent megtenni, a mi az ő elvi álláspontja szerint helyes és jó. Azonban én, t. ház, meggyőződésbői egészen ellentétes elvi álláspontot lévén kénytelen elfoglalni, természetesen egészen más szempontból kell hogy tekintsem a t. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak a működését és nem annyira működését, mint inkább azon elvi alapot, a melyen áll. Megvallom, t. ház, hogy most, a midőn napról-napra hazánk fiainak egész csoportját a szoczializinus következtében halomra lövik, — megengedem, hogy az erőszak ellenében mást, ez idő szerint, egyelőre, nem lehet tenni, — nekem nincs meg az a kedvem, hogy a közoktatásügygyei foglalkozzam, hanem foglalkozni szándékozom azzal az elvi állásponttal, a liberalizmus álláspontjával, a mely, meggyőződésem szerint, minden rossznak, hazánk anyagi és erkölcsi kárának, és magának a szoczializmusnak is szülőanyja. (Helyeslés balfelöl.) KÉl-VH. NAPLÓ. 1896-1901. XIII. KÖTKT. Úgy a múlt évben, mint az idén, sokan foglalkoztak a^szoczializtnus kérdésével, majdnem minden tárczánál. Ez igen természetes, mert többé-kevésbbé minden tárcza érdekelve van ezen kérdésnél; azonban az én tanulmányaim és tapasztalataim szerint a szocializmusnak fő-főoka mégis csak a vallástalanságban és tudatlanságban rejlik, (Helyeslés balfelöl) s azért épen e tárczánál van helyén, hogy az ember a szoczializmus eredetével, természetével és következményeivel tisztába jöjjön. Hogyan jött létre hazánkban a szoczializmus ? Mint e házban több oldalról hangoztatták, az nem régibb keletű, mert néhány év előtt még mindenki abban a hitben volt, hogy nálunk szocziális kérdésről szó sem lehet. A belügyminiszter úr véleménye szerint hazánkban a szoczializmust nem a nyomor, nem a doktrinárizmus szülte, mint más országokban, hanem néhány lelketlen izgató műve ez. Mások szerint a nyomor, a keresetapaclás, az igények és terhek szaporodása, a latifundiumok, aások szerint pedig a politikai jogok elkobzása, a szabad sajtó túlkapásai, a gépek és más egyebek szülték a szoczializmust. Az bizonyos, hogy mindezeknek többé-kevésbbé részök van benne. Ehhez képest aztán orvosszerűi ajánlják a nyomor enyhítését, a sajtószabadság korlátozását, a szuronyt, a telepítést, új keresetforrások nyitását, terhek apasztását, politikai jogokban való részesítést stb. Megvallom, ezek a szocziális bajokat képesek ugyan részben orvosolni, de gyökeresen nem, a mint e^t a lefolyt vitában többen hangsúlyozták. Különösen gróf Zichy Jenő t. képviselőtársam a földművelési tárczánál mondott beszédében rámutatott arra, hogy telepítésekkel részben lehet ugyan orvosolni a szocziális bajokat, de véglug nem. A dolog így is áll. Mindenki tudja, hogy azelőtt is volt nyomor; méltóztassék csak visszagondolni az idősebbeknek az 1863-iki roppant aszályra és az 1866-iki fagyra, a mely az Alföldön, a hol épen most leginkább dúl a szoczializmus, a mainál is nagyobb Ínséget és nyomorúságot okozott, és szoczializmus még sem volt. A nép nem lázongott, a latifundiumok akkor is megvoltak, a terhek, ha nem is voltak olyan nagyok, mint most, de a megszorult népre súlyosan nehezedtek s azért szoczializmus még sem volf. Gróf Apponyi Albert és gróf Zichy Jenő t. képképviselőtársaim, de mások is említették, hogy ha a szocziális kérdést gyökeresen megoldani akarjuk, akkor holmi pillanatnyi sikerre számított intézkedések nem elégségesek, hanem a baj gyökerére kell hatni; ez az első feltétele az orvosolhatásnak: meg kell ismerni a bajnak természetét, keletkezésének okát. Én — a mint már előbb is mondottam — a liberális eszmékben, a hitetlen, vagy legalább