Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.
Ülésnapok - 1896-254
344 254. országos illés 1898. m&rczios 4-én, pénteken. van a t. képviselő úrnak, a kölesönnek ez a feltétele nagyon súlyos. Ezen kérdés megítélésénél egyet nem szabad elfelejteni : azt, hogy Magyarországon 1882-ig a kisbirtokos-osztály nem ugyan olyan nagy mértékben, mint a középbirtok az akkori viszonyokhoz képest persze meglehetősen olcsó, hosszú iörlesztéses kölesönöket kaphatott, mert erre pénzintézetek voltak; hanem arra intézet nem volt, mely kölcsönt adott volna jogi személyeknek, testületeknek, városoknak, községeknek. Miért? mert az ilyen kölcsönöket elhelyezni nem lehetett. En akkor felszólíttattam a saj'át vármegyém által, hogy szerezzek neki kaszárnyaépítésre másfél millió kölcsönt és én erre azt feleltem a vármegyének, hogy ezt megszerezni nem lehet, mert a vármegyének nincsen hypothékája, mert erkölcsi testület, mi pedig hosszú, iörlesztéses kölcsönt csak záloglevél formájában ismerünk, kötvény formájában ez nincs és semmiféle erkölcsi testület vagy megye nem kaphat ilyen kölcsönt. Úgy is történt, nem is kapott. Ez vitt engem arra a gondolatra 1881-ben, hogy megteremtsem nagy tőkével azt az intézetet, a melynek élén állok, a mely nekem nem sine cura, a mint minden ember tudja, a ki bővelben ismerős az én viszonyaimmal, (Úgy van! Úgy van!) s a mely most abban a helyzetben van, hogy ennek az országnak csak beruházási szükségletei fedezésére kommunális kölcsönökben száztíz milliót adott, megtörte az ösvényt, megkreálta azt a hitellevelet, a melynek alapján ma már a többi hazai és fővárosi elsőrendű in tézetek ugyanezen mú'veletet folytatják és egy másik százmilliót is adott az országnak kölcsön alakjában, még pedig oly olcsón, hogy ma a kommunális kölcsönöknek effektív annuitása alig nagyobb, mint a záloglevelek után fizetett annuitás; minden város kap ma oly feltétellel kölcsönt, mintha földbirtokos volna. Igen, de ez ekkoriban nem volt lehetséges, mert ezt a kötvényt, ezt a hitelműveleti kategóriát előbb meg kellett teremteni. Nem fogadott el akkor még a tőkevilág egy egyszerű 4 x /2 vagy 5°/o-08 kötvényt a mely nem volt záloglevél természetű és a mely nem volt fedezve kétszeres fedezettel betáblázás útján, mert azt mondja: nem ismerem, mi ez. Kellett valami ingert, valami emolumentumot kötni ahhoz, a mi a tőkevilágot arra birja, hogy necsak a záloglevelet fogadja el, hanem a kötvényt is. Ez az előny, ez az inger, a mely a tőkevilágot arra csalogatta, hogy vegye ezt a kötvényt, egy nyeremény-terv, sorsolási terv volt. E kötvényeket el kellett látni a 4 százalékos kamat mellett nyereményekkel is, még pedig 50 esztendőre, mert csak így lehetett azokat eladni. Már pedig ezeket a nyereményeket elég magasan kellett dotálni és biztosítani kellett a tőkevilágot arról, hogy 50 évig fog az a kötvény sorsoltatni, minden évben háromszor jelentékeny nyereményekkel elláttatatni. Hogy ezt az intézet tehesse, lehetetlen volt felmondható kölcsön alapján tenni, mert ha ezt felmondják, hogyan kötelezhetem magamat, hogy 50 esztendeig nyereményekkel láthatom el a kötvényeket? Vagy nem lehetett tehát megcsinálni ezt a kölcsönformát, vagy csak ily föltétel mellett lehetett; nem lehetett máskép elhelyezni a kötvényt. (Helyeslés. Úgy van! jobb felől.) A t. képviselő úr az életből tudja, hogy mikor valamely kérdés meg van oldva, mikor valamely nehézség le van győzve, könnyű akkor már bírálgatni a megoldásra hozott kérdést, könnyű akkor azt mondani, hogy így vagy amúgy lehetett volna eljárni. Hiszen Amerika felfede ése után könnyű volt Amerikát felkeresni és Amerikáról beszélni, de a felfedezése előtt igen kevés elme foglalkozott vele és csak pár embernek volt ereje és bátorsága a felfedezést megkisérleni. Ezeket a kötvényeket is meg kellett teremteni és csak úgy lehetett megteremteni, (Tetszés.) hogy fel mondhatatlan kölcsön alapján voltak kibocsáthatók. Én akkor megmondtam ezt minden kölcsönkérőnek. És legyen szabad itt mellékesen megjegyeznem, hogy nem én voltam ám a kölcsönvevő, hanem azok voltak, és tessék elhinni, azon idők közt hét millió forintot rögtön kifizetni egy szabályozási társulatnak, egy intézetre nézve nem volt oly könnyű, mint ma tizenöt év után. Meg kellett teremteni a kötvényt, és nem lehetett máskép, mint nyereménynyel ellátva, mert csak oly kölcsönt lehetett kötni, a mely a nyereményeknek 50 évig való sorsolását biztosítja. Én erre mindenkit figyelmeztettem, megköti-e , vagy nem így ezen mMon, de ezt a feltételt én el nem engedhetem, mert ez sine qua non-ja a kölcsön lehetőségének. Tehát úgy állott a kérdés: ha kell a társulatnak a hét millió, és azt kölcsön útján akarja beszerezni, azt csakis így szerezheti, vagy épen nem. És itt még egy tabellát vagyok bátor felmutatni; nem untatom vele a t. házat, de a képviselőháznak szívesen rendelkezésére bocsátom. A jelzálog-hitelbank által kötött minden kölcsön fel van itt tüntetve, s ha a képviselő úr megnézi, meggyőződhetik, hogy 1881-től 1887 végéig, sőt 1888 derekáig egyetlen kölcsön sincs, melyhez a bank ne lett volna kénytelen a felmondhatatlanaág föltételét kötni. 1888 végén volt kettő, 1889-ben öt, 1896 tói kezdve kezdődtek a felmondható kölcsönök. Mert már akkor azon helyzetben volt a bank, hogy megtörve az utat a tőkevilágban e kötvénykategóriának, elhelyezve már 40—50 milliót, lehető volt 4 1 /2°/o-os egy-
