Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.

Ülésnapok - 1896-241

26 241. országos ülés 1898. feDrnár 15-én, kedden. de még nemzetgazdászati szempontból is. (Úgy van! jobbfelől.) Mindezeknek oka elsősorban a tanárok túlerőltetésében fekszik, kik a vizsgálatokkal kénytelenek idejök legnagyobb részét eltölteni, s más oldalról különösen a demonstratív előadásoknál, az előadások sikerességét is veszélyeztető nagy számában a hallgatóságnak, mely egyes kollégiumokban az ötszáz, hatszázat is felülmúlja. Ez nyilvánvalólag határozott kárára van, úgy a tanításnak, mint a tanulásnak. Hol marad ily nagy létszám mellett, az annyira üdvös, közvetlen szellemi érintkezés lehetősége tanár és tanuló között? Konstatálhatom mindezekből tehát, tanári karunk kitűnő képzettségét s önfeláldozó erőkifejtését, továbbá tanuló ifjúságunknnk nemcsak iparkodását, de égő vágyát a tudományokaak minél nagyobb mérvben való elsajátítására. De szomorúan konstatálhatom azt is, hogy sem tanár, sem tanuló czélját, teljes és kivänt mértékben el nem érheti s hogy ezen bajnak oka nem bennök, hanem első sorban egyetemeink csekély számában rejlik. (Igaz! Úgy van! jobbfelől.) Tisztelt képviselőház! Van azonban az egyetemi tanítás és tanulás kérdésén, tehát tisztán az egyetemi belügyeken kivűl, még egy sokkal fontosabb is, mely minket késztethet arra, hogy egyetemeink számát szaporítsuk, ezen aránylag kis eszközzel nagy czélt, nagy eredményt érhetünk el: s ezen ok kiválóan a nemzet- és áííamfentartó, tehát politikai, nagy nemzetiségi politikai ok, melyet a legújabb világesemények különösen éles világításba helyeztek. Ezen események megkívánják, ha a dolgok elevenére tapintani akarunk, hogy kissé a mostoha szomszédba is kandikáljunk át, hogy onnan is csempészszünk át egyet-mást; még ha részben szótlan marad is tán a fékezett gondolat, még ha nem is ád ennek a szó mindenben kellő vagy elégséges határokat. Kétséget sem szenved az, hogy azon százados törekvések s igyekezet után, hogy a latin nyelv, a kiváltságos és akkor a legműveltebb osztályok segítségével, világnyelvvé emeltessék: az emberi jogoknak mindenütt való érvényesítése és mindenkire való kiterjesziésével, beállott önként s akaratlanul az ellentót: a nemzetiségi alapokra való helyezkedés. A lelkesedés ma ezen eszméért, még mindég, minként az árfolyás, ellenállhatatlanul ragad. És kétséget sem szenved az, hogy miként a középiskolában, az ember való értékének bibliája szerint való mértéke, a vallási eszmék: úgy mostanság az emberi fajok és nyelvek különbözősége, a nemzetiségi kérdés, mozgatja és foglalkoztatja a művelt világ, a kormányzó erők legnagyobb részét. (Helyeslés a jobboldalon.) Igaz ugyan, minden jel arra mutat, hogy az emberi törekvéseknek ezen divatja, elérte tetőpontját már, s hogy az, mint a földi lét czéljainak bizonyos időben való könnyebb előbbre vitelére ugyan eléggé alkalmatos eszköz, de magát a czélt korántsem képező igyekezet, hanyatlani, visszafejlődni fog. Mindazonáltal jól számít az, ki arra számít, hogy ezen eszköz, hogy a lényegét képező nézet és felfogás, különösen a kevésbbé fejlődött és kevésbbé erős áiladalmakban, mely hatalmasnál hatalmasabb hullámokat fog felkavarni, míg helyet fog engedni a bekövetkezendő új világnézetnek, mely a földi lét czéljait teljes őszinteséggel és melléktekintetek nélkül, mint mi az önfentartásra és fajfentartásra a legkedvezőbb és az ideális czélok elérésének is legkedvezőbb talaját képezi: az anyagi jólét emelése és mindenkire való kiterjesztésében, a testi és szellemi erők épséges fejlesztésében fogja keresni és velők elérni. Ezen világnézet máris előre veti fénysugarait, mióta a szabad kutatás segítségével, a természet törvényeinek, erőinek egy része igazán és helyesen megismerve s emberi ezélokra, szolgálatokra alkalmazásába véve lett, A vele járó melegségben vele együtt kikelt, nem kívánatos palánta; egyik véglete, betegsége nem természetes, nem igazságos, mindenre és mindenkire káros kinövése, melytől az eszme az idők olvasztó tüzében megtisztulni fog: a keletkezésben lévő szoczializmus. De hogy fonalam el ne szakadjon és szándékom félbe ne maradjon, most csak azzal szabad foglalkoznom, a mi tényleg megvan és erősen áll s ezen irányban úgy tudom, hogy hazánk nyugati, éjszaknyugati és délnyugati vidékeit, javarészben oly nemzetiségek lakják, tótok és németek, melyek már a vándorló és honfoglaló magyarok erkölcseinek, szokásainak, sőt vallásának, nyelvének és fajának átalakulására a legnagyobb befolyást gyakorolták, velők már a honfoglaláskor összebarátkoztak s azóta mÍDdig hu* társaik voltak. Hagyományaink, történetünk, mi éltet, mi lelkesít, mindnyájunknak egy és ugyanaz. Épségben fentartották azonban nyelvöket, mert türelmünk és nembánomságunk mellett, a század derekának kormányzati bölcsesége mellett: a szomszéd szláv államokban, melyek függetlenséghez s nagyobb erőhöz jutni iparkodnak s ezért folyton küzdenek, tehát küzdelmeikhez társakat keresnek, — valamint a szomszéd, erős és fejlődött német államokban, melyek erejök tudatában és érvényében, folyton hódítani, nőni, terjeszkedni iparkodnak, ez irányban a dolog természeténél fogva mindig készséges segítőkre, gyámolítókra találtak. Vágyva vágynak mindazonáltal, — még