Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.

Ülésnapok - 1896-241

241. országos ülcs 1898. február 15-én, kedden. %'i most elenyésző esekélységfí, eléggé meg sem vethető, undok önösségből eredő kivétel leszámításával — az általok, a kölcsönös egymásrahatás következtében egészen természetszerűleg, már javarészben elfogadott, átalakult magyar erkölcsökhöz, szokásokhoz, nyelvünket is elsajátítani s további fejlődésüket is, a magyar géniuoz vezetésének alá vetni. (Helyeslés a jobboldalon.) Ez az érem egyik oldala. Másik oldalán az látható, hogy a szomszéd államokban, épen a nemzetiségi eszme hatása alatt, az eddig fennállott viszony teljesen felbomlott. A nyugalom megszűnt és minden vajúdásban, bomladozásban van ott. Az eddig erős és erején túlmenő német: gyöngébbé vált, — az eddig gyöngébb s erejével élni nem tudó szláv: megerősödött. Emberi számítás szerint — még ha az időmegakasztókat számba is veszszük, még ha rövidebb vagy hosszabb időre terjedő visszaesések elfogadhatók is — a szomszéd államok nemzetiségi küzdelmeiknek vége: csak egy, csak a műveltségben immár a németet megközelítő, szívósságban, egyszerűségben fölülmúló, a tűrésben megedzett, fényes történeti hagyományokra és jogokra hivatkozó földet és vagyont biró szláv elemeknek, a nyelvkérdés tekintetében a több népekkel való teljes egyenjogosítása lehet. Ezen dologgal így kell nekünk jól számolnunk. Nem volna tanuságtalan a felől beszélni, hogy a jöiőnek ezen alakulása, a jövőnek ezen képe, rejt-e 8 milyen veszélyt méhében reánk nézve; de ha már ezt megemlíteni akarjuk, elsősorban nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt, hogy mi az eddigi állapotokkal, Wotan és Freia ivadékainak hegemóniájával, nagyjában megelégedve s azokhoz hozzászokva, törődve vagyunk, hogy azokat erőnkhöz s jogunkhoz képest fentartani akarjuk s elhatározva vagyunk; mindazonáltal, ha nem is akarok most arany mérlegen rezet mérlegelni, még sem zárhatom ki, mellőzhetem, mert tapasztalati igazság, a történetírás tanuságtételét, mely arra oktat, hogy a magyar állam a múltban, teljesen független és önálló, szomszéd szláv államok mellett is, sőt gyakran ezekkel a legszorosabb, legbensőbb kapcsolatban, életének legfényesebb napjait élte át. Mégis, ezen nekünk épen nem kivánatos újítás lehet, a részben megváltozott viszonyok miatt, reánk nézve bizonyos időre hátrányos és veszélyes; de a magyar nem félt soha senkitől és semmitől és kell, hogy most is résen legyünk s idejekorán küzdjünk a béke mindennél erősebb fegyvereivel. Azonban ezen kérdésnek egész mértékében, egész teljében való felölelése s megvitatása, a magam elé kitűzött czélhoz nem tartozik; no meg hát nem is akarok a bal lábammal a jobb lábamra taposni. Azért megkötöm a kereket. Szűk, szerény keretemben meg kell elégednem azzal, hogy konstatáljam, hogy a szomszédságunkban levő szláv és német népek, előreláthatólag hosszú és hosszú időn keresztül, kizárólag egymással fognak bajoskodni; — meg kell elégednem azzal, hogy konstatáljam továbbá, hogy ugyanezek közül, a német elem jelenleg tért engedni kénytelen, — míg a szláv elem, úgy a hogy, térfoglalasával megelégedve van. E szomszédok, e nemzetiségek közül tehát, az egyik már legalább most, nem képes másnak elhatározó gyámolítására; — a másik megmar, legalább most, nem czélszerűnek és fölöslegesnek tartja, a mi magához hasonló nemzetiségeink gyámolftását. Pedig e körűi fordul meg a mi koczkánk. Azt hiszem, szomszédaink mindegyik népének, jó lehet, hasznos lehet, tehát keresett is lehet, a kibróbált, az erős magyarság baráti hajlandósága. Itt van tehát a legkedvezőbb és képzelnünk azt is szabad, sőt jobb is, ha azt képzeljük, hogy a végső idő is arra nézve, hogy a mi említett nemzetiségeink élénk vágyuk teljesedése elé gátat ne emeljünk s őket, hogy állandó legyen, erőszak nélkül és legnagyobb előnyükre, részeseivé tegyük a vezető magyar kultúrának. Ne szalaszszuk el a kedvező alkkalmat; ne vétkezzünk utódaink terhére. Használjuk fel, mely munkára hív, a jelen való időnek a nemzeti [megerősödésre nagy becsét s miként őseink a honfoglaláskor, az itt talált népeket, szabadságszeretetök, vitézségök, hadi tudományuk, hatalmas államszervező tehetségük, nemes gondolkodásuk, tiszta életük, kiemelkedő, magas erkölcsi érzésük és a személyes egy istenség eszméjével, legjobb barátaikká hadi soraikba való fölvétel által, kik vérözönös harczaikat végig csatázták, vitéz társaikká, a meghódított népeket magokat is, az idő folyamán valódi honfoglalókká tevék : azonképen a megváltozott viszonyokhoz, igényekhez és szükségekhez képest, tegyük mi is, a tudomány, a műveltség hatalmával, ugyanezen népeket, magunkkal teljesen egygyé, igaz testünk és vérünkké. Itt az ideje, hogy hazánk említett tót és német népeinél, a magyar nemzet egyéniségét, a magyar nemzeti vezető erőt, a teremtő gondolkodást, el nem múló nagyságát, összekötő ősi hatalmát, az új alapokon, a tudomány és műveltség eszközeivel, vagyis azon eszközökkel, melyek egyedül alkalmasak a nemzeti érzés teljes kifejlesztésére és megszilárdítására, mint mi a magyar állam fentartásának egyedüli garancziája, nemcsak mindenkire kiterjesztőleg és általánosságban, de legfőbb és legmagasabb