Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.

Ülésnapok - 1896-241

241, országos ülés 1898. február 15-éu, kedden. Sí vészeket. A prix de Komé felállításával importálták Olaszországból a művészetet, hogy azután ezt a művészetet későbben a franczia nemzet egyéniségéhez alkalmazzák. Thaly Kálmán: Most is ott van! Hock János: T. képviselőtársam azt említi, hogy most is ott van. Én azt hiszem, művészi lelkesedésével és történelmi kutatásaival az én képviselőtársam inkább a régibb idők szellemében él és a Cmquecentonak remek alkotásáért lelkesedik. Nincs a világon művészethez értő ember, a ki neki igazat ne adna. De a művészet is fejlődik, a művészetnek is fel kell karolnia mindazokat az erkölcsi életből fakadó momentumokat, a melyeket neki a kor szelleme nyújt, és belevinni a művészetbe. És bocsásson meg t. képviselőtársam, a modern franczia művészet ma már a prix de Romé intézményével nem fejlődik annyira, mint a milyen nagygyá fejlődik és izmosodik a franezia művészi milieubem Én beszéltem ott Julienne], Depuysvel és azt mondották, hogy rövid idő múlva gondoskodni kell, hogy a prix de Romé intézményét megváltoztassák, mert a kiket mint nagy tehetségeket kiküldenek Rómába, azok nem versenyképesek az itthon maradt második vagy harmadik díjjal jutalmazott növendékekkel, mert elvesztik a franczia művészi levegőt; nincs meg az a modern művészi milieujök, a melyben a franczia művészet most nagygyá lett. Valamint tehát egykor Francziaország Olaszországból importálta a művészetet a prix de Romemab úgy kell nekünk is importálnunk az egészséges művészetet egy prix de Paris felállításával. És itt teljesen igazat adok a miniszter úrnak, nagyon helyesen teszi, ha az amerikaiak mintájára egy homeot csinál ott künn, a hol azok a kiment magyar művészek nem kallódnak el; mert higyje meg, az ösztöndíjas intézmény a magyar művészetre nézve nem volt hasznos. Egy kiváló tehetségű magyar művész kapott hat-hétszáz forintot. Kiment fPárisba, ateliert nem tudott bérelni belőle, az ifjú ember, pár hónap alatt elköltötte pénzét, hazajött igényekkel és mondotta, — a ki még rajzban és arányokban sem tudott dolgozni: — én Francziaország művészetét hozom magammal. Nem ez a művészet. Azt az ifjút rá kell szoktatni rendszeres munkára, kitartásra, létesíteni neki egy olyan tartózkodási helyet, a hol természetes kiszolgáltatást kap, kap egy ateliert s ott nyolez-tíz együtt lévő magyar növendék egy kollégiumban élelmezést s így kényszerítve vannak, hogy egy egész évben művészi tanulmányaikat folytassák. Ezek lesznek azok, kik hazahozzák a nemesítő ojtógalyat, a melylyel a magyar művészet törzsét megtermékenyítik és a franezia művészet tudásába beleviszik a magyar nemzeti szellemet és egyéniséget is. Azt mondják nekem sokan, kivált a pesszimisták, mit akar a magyar az ő faji sajátságaival átadni a művészetnek? Erre a kérdésre a jelszavakból élő közönség igen gyorsan készen van a válaszszal és azt mondja: Mit akar átadni ? Hát a magyar stílust! No hát s ez nonsens ! A magyar stílus a művészetben még nincs, azt még előbb meg kell csinálni. Mert valamint az építészetben nevetséges magyar stílusról beszélni, mikor kapukról levett liliomokkal, kályhagyárból kikerült kulacsékítményekkel rakják ki az oly bibiresók stílusú épületet, mint az új iparművészeti palota, a melyet beltíl oszlopokra, indus pagodák rendszerére építenek fel; akkor a nagyközönségnek beadják jelszó gyanánt, hogy ez a magyar stílus az építészetben. A stilus nem a dekoratív külsőségekben nyilvánul, hanem a szerkezetben. (Helyeslés.) Ez nincs még nálunk. A festészetben nem a dekoratív külsőségekben kell keresni a stílust, hanem a belső szellemi tartalomban. Az a kérdés, van-e a magyar géniusznak ily bája, szellemi tápláléka, a mit átadhat a művészetnek? Igenis van. Olyan kincset adhatunk neki, a mi a művelt nyugatnak már nincsen. Átadhatjuk a mi primitív kultúrai voltunkat, a mely a művészetben kellék és a melylyel Fra Angelieo és Botticelli megcsinálták az olasz renaissanceot. Kérem, t. ház, legyenek szívesek engem csak egy perczig türelmükkel megajándékozni, hogy teljesen világossá tegyem gondolatomat, (Halljuk! Halljuk!) Azt mondtam, átadhatjuk a művészetnek a mi primitív kultúrai voltunkat. Mit értek alatta? Ne feledjük, hogy a művészet sohasem ott érte el fejlődésének tetőfokát, hol már kifejlett kultúrai népek élnek, ellenkezőleg csak a fejlődésben levő kultúrai népeknél. A kultúra termőfa; annak virága a művészet, később már tudományt, gyümölcsöt terem és elhullatja a virágát a művészettel. Ez az oka annak, hogy túlfinomúl kultúrai nép művészeti termelésre már nem alkalmas, mert az már megállapodott formulákkal, sablonokkal dolgozik. Ez pedig minden művészetnek a megöló'je. A forrásban, erjedésben levő kultúrából sarjadzik igazán a művészet. Míg kutat, keres, mig az egyéniség beleviszi érzéseit, naivitását, mind azt a bájt, a mi a művészetet fenségessé, nagygyá teszi. Valamint a virág is akkor a legillatosabb, mikor a bimbója pattogzik, úgy a művészet is a kultúrai virágfakadás korszakában bájoló igazán. (Nagy tetszés.) Mi most vagyunk e primitív állapotban, vagyis kulturális virágzásunk kezdetén, a nyugat már a végét járja, vagy legalább is jól előre haladt. Azért meggyőződésem, hogy nyugaton rohamosan fog hanyatlani a művészet.