Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.

Ülésnapok - 1896-248

j 84 248. országos ülés 1898, rá akartam mutatni, hogy ezzel a bajon segíteni nem fogunk. Ezen gyökeresen csak ágy segíthetünk, ha becsületes közigazgatást, becsületes igazságszolgáltatást, becsületes és igazságos adókivetési és behajtási rendszert állapítunk meg, szóval, ha a kormányzás minden téren becsületes és igazságos lesz. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt hiszem, sikerűit kimutatnom azt, hogy igenis, a szocziálizmus oka az, hogy nincsen jogrend, nincsen kormányzás, hogy nem szolgáltatnak a népnek soha igazságot, hogy a nép soha sem talál védelmet és látja azt, hogy még az igazságszolgáltatás terén is más mértékkel mérnek a nagyuraknak és más mértékkel mérnek a szegény embernek. Az igazságügyi kormánynak kötelessége volna közjogi szempontbúi is az ország, az állam érdekeit megvédeni. T. ház! Nagyon jól méltóztatnak még emlékezni a horvát zászlósértésre, a provizórium kérdésére, a horvát képviselők mentelmi jogára és emlékezni fog a t. képviselőház arra is, hogy ezekben a nagy kérdésekben közjogi szempontból erről az oldalról igen magas és igen szép fejtegetések hangzottak el. Méltóz tassanak nekem őszintén felelni arra, hogy arról az oldalról, (A jobboldalra mutat.) vagy az igazságügyi kormányzat részéről szólal-e fel valaki közjogi szempontból? Hiszen, úgy látszik, nálunk az igazságügyi kormányzatra nézve a közjogi szempont nem érdekes, arról tudomást venni nem akar, ebben a tekintetben az ország, az állam érdekeit megvédeni sohasem törekedett, vagy nem tudta. Én tehát nagyon erősen kívánom hangsúlyozni itt a házban, mennyire kívánatos, hogy az igazságügyi kormányzat oly irányban vezettessék, hogy részéről az ország érdekei közjogi szempontból megóvást találjanak, a mi jelenleg nem történik. Ilyen tehetetlen az igazságügyi kormányzat minden téren. Vegyük elő először is a kodifikácziót. Mi történt, t. képviselőház, ezen a téren? Az igen tisztelt miniszter úr örökül kapta Szilágyi Dezsőtől a büntető perrendtartást a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló törvényi avaslatot. Erdély Sándor igazságügyminiszter: Az nem igaz! Olay Lajos: A másikat lehet, hogy a miniszter úr kodifikátorai csinálták, de az első • Szilágyi Dezső tulajdona, a ház igen tisztelt elnökének volt a tervezete. Az igazságügyminiszter úr megkapta azt a büntető perrendtartást a közvetetlenség, szóbeliség elvére és az esküdtszéki intézményre fektetve; azt ő neki ebben az értelemben kellett volna végrehajtania. Ezen a nagy elvi alapokon kapta ő át örökül a február 25-én, pénteken. büntető perrendtartásról szóló javaslatot Szilágyi Dezsőtől. Lehetnek a jogászok ellenkező véleményben, mondhatja egyik, hogy nálunk az esküdtszéki intézmény nem fog beválni, mondhatja a másik, hogy az esküdte éki intézmény helyes és jó, hisz megalapították; lehet mindkét vélemény mellett pro és kontra sokat felhozni. De az az egy kétségtelen, hogy ha egy szerves munkálatot beadnak, akkor azt az elvet minden irányban fenn kell tartani. A büntető eljárásnak főelve volt egyrészt a közvetlenség és a szóbeliség, másrészt a nyomozási eljárásnak az ügyészségre bizása. Álljunk meg itt egy kissé. Nem tudom, mit ért a szóbeliség és közvetlenség alatt az igen tisztelt ígazsagügyminiszter úr. (Derültség jobb felől.)hn azt hiszem, hogy a közvetlenségnek és a szóbeliségnek első kelléke az, hogy úgy a védelem, mint a vád a tanúkkal, a féllel, a szakértőkkel, szóval a büntető eljárásnál szereplő minden egyénnel közvetlenül érintkezhessek. Úgy tudom, hogy ezt a szerencsétlen bűnvádi perrendtartást nem bírja a t. miniszter úr életbe léptetni, mert olyan nehézségek merültek fel, hogy — azt hiszem — megvárja, míg ő szépen elmehet s akkor majd az új igazságügyminiszter fog egyes kérdésekben novelláris úton intézkedni. Különben mindjárt az első végtárgyalásnál az egész ország fel fog zúdulni és kifogja nevetni azt a közvetlenséget és szóbeliséget, a hol csupán az elnöknek vau joga a felet kihallgatni, mig a védelemnek és a vádnak még beleszólnia sem szabad. Ennek a perrendtartásnak egy másik nagy elve, a mely hivatva volt nálunk az igazságszolgáltatást és különösen a legszentebb jogot; az egyéni szabadság jogát biztosítani, a nyomozási eljárásnak az ügyészségre bizása volt. Mikor a egyéni szabadság ellentétbe jön a polgárok összességének jogaival, nagyon nehéz feladat hárul arra a nyomozó közegre, mert annak a kezébe van adva a legszentebb jog: az egyéni szabadság kérdése. Ez a nagy kérdés az egész euiópai judikaturában a frauczia törvényhozás intézkedése folytán dőlt el. A német s az olasz is egyedül azt az intézkedést találta helyesnek, a mely szerint a nyomozási eljárást egyedül az ügyészségre kell bízni, mert egyedül az ügyészség áll a jogtudomány azon színvonalán, hogy képes megítélni, mely esetben lehet valakit egyéni szabadságától megfosztani és hogyan lehet elbánni azon egyénnel, a kit a nyomozási eljárás folyamán be kell idézni. A bíróra ezt nem lehet bízni, mert az nehézkes. De hogy csak az ügyészség képes erre s a rendőrség nem, mutatja Magyarországon is számos eset. így hivatkozom arra a legutóbb előfordult esetre. Eppingerné esetére. Mit gondol