Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.

Ülésnapok - 1896-247

162 247. országos ülés 1898. február 24-én, esütürtSkön. Meglehet, t. ház, hogy a viszonyok oda fognak fejlődni, (Halljuk! Halljuk!) hogy gazdasági organizmusunk minden irányban való kiépítése és kiegészítése szükséges lesz, és hogy egy nemzeti iparnak megteremtése életkérdéssé válik. Ilyen körülmények között, azt hiszem, tekintettel azon számtalan iparágra, a melynek az iparművészet az éltető lelke 8 ereje, az iparművészeti Múzeum működése, az ipar fejlesztése fokozott fontossággal bír, . gas! Úgy van! jobbfelöl.) Megerősít engem e véleményemben azon tény, hogy épen azon iparágak, a műérzettel összeköttetésben állanak. Nálunk ez még teljesen fejletlen valami, olyannyira, hogy a keresletnek megfelelni egyáltalában nem képesek: a kereslet majdnem kizárólag, több mint 90 százalékja még a külföldről meríti szükségleteinek kielégítését. Erre nézve a kereskedelmi árúforgalom adatai igen szomorú képet nyújtanak. Megkísértettem összeállítani azon iparágak sorozatát, a melyek keresleténél döntő szerepe jut a formaérzéknek, az esztétikának. Ezek körülbelül a következők: faragott finom fabútorok, finom bőrárúk, tükrök, csillárok, tapéták, függönyök, sírkövek, porczellán, terrakotta, fayance, broncz, arany, ezüst, platinatárgyak, gyerekjátékok és legyezők, Ezen iparágaknál a behozatal és kivitel közötti árkülönbözet utóbbi hátrányára 25 millióval jóval nagyobb összeget tesz. E milliókkal azért adózunk a külföldi országoknak, mert iparnaűvészetük fejlett. Bátran mondhatni tehát meggyőződésem szerint, hogy ezen összegbe kerül az országnak évenkint az iparművészet mai állapota, fejletlensége, és hogy az iparművészet fejlesztése, az iparművészeti múzeum ezéltudatos működése által ez összeg nagy részét az ország megtakaríthatja. Ne méltóztassék azt hinni, t. ház;, hogy talán túlzásba esem, midőn ezt állítom. Ennek klasszikus példája az angol iparművészet fejlesztésének története; keresőbe nagyszabású, de talán épen a mi viszonyainkra nézve annál érdekesebb az osztrák iparművészet fejlesztése utóbbi éveinek kimutatása. Legyen szabad csak pár szóval e fejlődés lefolyását a t. ház emlékébe idéznem, hogy aztán rámutathassak arra, mi volna itt a mi viszonyaink közt teendő? (Halljuk! Halljuk!) 1851-ben az első világkiállítás alkalmával Angliában általános volt a panasz, hogy az angol műipar teljesen képtelen, ízléstelen. Ezen segítendők, megalapították a South Kensington muzeumot és az Art Training Schoolt, ez iparművészeti iskolaféle. De elvileg azt tartották, hogy nem elég bármily pompás palota; nem elég a South Kensington múzeumnak igazán páratlan szépségű gyűjteménye, de a fősúlyt arra fektették, hogy kellő szervezet gondoskodjék a múzeum czéljainak népszerűsítéséről; a szép iránti érzéknek minél nagyobb körökre való terjesztéséről és az ennek alapját képező ismeretek népszerűsítéséről. Ebből a szempontból elsősorban vidéki kiállításokat rendeztek ott, a hol e kiállítások hálás talajra találtak, ott a múzeumnak kisebb méretű utánzataival kapcsolatosan iparművészeti iskolákat állítottak fel és negyven évi ilyen működés után azt érték el, hogy mint egy a múlt évben megjelent hivatalos angol kimutatás mondja, tavaly kétmillió négyszázezer tanuló élvezett mtíoktatást a múzeum felügyelete alatt álló iparművészeti iskolában. Természetes, hogy ilyen hadsereg szolgálatában az angol műipar győzelemről győzelemre halad; ma egész Európa piaczát az angol műipar uralja s a francziák, n kik ezelőtt komoly vetélytársai voltak, maguk elismerik, hogy a modern iparművészeti ízlés terén az angolok a zászlóvivők, Elismerem, hogy ez a példa túlságos, nagyszabású a mi viszonyainkhoz képest. Angliában sok oly tényező működött közre, a mely nálunk nem igen jöhet tekintetbe. De ennek daczára érdekesnek tartom a példát. Az angolnál azonban sokkal tanulságosabb ránk nézve az osztrák műipar fejlesztésének története. Ott az egész mozgalom két központból indtílt ki, az egyik a »Muí=eum für Kunst und Industrie«, a melynek czélja az otthoni piaczokon kiszorítani az idegen konkurrencziát és otthon terjeszteni a jó ízlést, a másik az »Orientalisches Museum«, a melynek czélja az osztrák mfíiparnak a Keleten keresni piaczot és ez azért a keleti ízlést tanulmányozza. Mindkét múzeum gazdagság tekintetében természetesen nem is hasonlítható a Kensington-muzeumhoz, de az ott követett elvek helyes felfogása és szigorú erélyes követése által már is óriási eredményt tudtak elérni. A franczía kormány által az európai iparművészet tanulmányozására kiküldött szakférfi, körülbelül a következő szavakban jellemzi az osztrák muzeumok .működését: A theoria azon ideálját, a melyet egy »Musée roulant* vándor, utazó múzeum nyújthatna, a mely soha meg nem valósítható, megközelíteni az osztrák muzeumoknak sem sikerűit, de bizonyos mértékben még is elérték a kellő hatást a közönség aktiv felkeresése, ezéltudatos nevelése által, a melyet elsősorban vidéki muzeumok alapítása, időnkénti kiállítások rendezése által érhetnek el. Ennek a működésnek eredménye az volt, hogy 24 év múlva elérte a mai helyzetet, midőn Ausztriában a piaezon teljesen uralkodik már az osztrák ipar, a külföldi mtíipart kiszorította, Magyarországon teljesen egyedül áll, fájdalom, a Keleten pedig, már tekintetbe veendő versenytársa az angol és a porosz-német iparnak. A mondottakból, t, ház.