Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.
Ülésnapok - 1896-247
148 2 ^ 7, országos ülés 1898. február 24-én, csütörtökön. beállott hiányok pótlására, ha mindnyájan tényleg a tanítói pályára lépnének, illetve azon megmaradnának. De a tapasztalat mutatja, hogy épen azon képesített tanítók, sok esetben tanítónők is, a kik leginkább tudnának megfelelni képzettségüknél fogva fontos hivatásuknak, elhagyják a tanítói, illetőleg tanítónői pályát és mennek anyagilag sokkal hálásabb pályára. Ezeken a bajokon, ha komolyan veszszük a népnevelés fontos ügyét, segítenünk kell. Segítenünk kell okvetlen a tanítóhiányon. Éspedig leggyökeresebben, legalaposabban és legrövidebb idő alatt úgy lehet segíteni, hogyha a tanítók, a mint tegnap t. elvtársam, Páder Rezső képviselő úr előadta, olyan fizetéssel láttatnának el, a mely zz ő képzettségüknek, állásuk fontosságának megfelel, hogy ha olyan fizetésben részesítjük őket, hogy a fiatal nemzedék, maguk a szülők is, valamint más anyagilag jobban dotált állásoknál tapasztaljuk is, érdemesnek tartsák a tanítói pályáért is költekezni és fáradozni. Igen jól ismerem a körülményeket és tudom, hogy évek hosszú sora fog eltelni, még a legkedvezőbb körülmények között is, míg a tanítók állásuknak, előképzettségüknek megfelelő díjazásban fognak részesíttetni és épen azért még éveken át fenn fog állani az a sajnos körülmény, hogy a tanító- és tanítónő-képző intézeteket a mindkét neuríí ifjúság megfelelő számban nem fogja felkeresni. Keresni kell tehát a módokat arra nézve, hogy mégis a mennyire csak lehet a tanító- és tanítónőhiányon segíthessünk. Némelyek a tanítóképző-intézetek számának emelésével vélnek ezen a hiányon segíthetni; én ellenkezőnézetben vagyok ; hiszen az országban már 74 különféle tanító- és tanítónöképző-intézet, van, de a növendékek száma csekély, mert egy-egy tanítóképezdére átlag csak 64, egy-egy tanítónőképezdére pedig 85 növendék esik. E tanfolyamok négy évfolyammal birnak; egy-egy évfolyamra tehát igen kevés növendék jut. Nem a tanítóképezdék számának emelésére, hanem a tanítóképezdéknek minél nagyobb látogatottságára kell törekedni. 25—30 sőt 40 százalékkal több növendék látogathatja a létező intézeteket, mint a mennyien tényleg látogatják. így aztán nemcsak a tanítóállományban keletkező hiányok lennének pótolhatók, hanem a még szükséges hét-nyolczezer tanító is lassanként kiképeztetnék. Az a kérdés már most, miként lehetne a mind kétnemű ifjúságot nagyobb számban a tanítói pályára édesgetni. (Halljuk! Halljuk!) A törvény négy középtanodai osztályt vagy ezeknek megfelő felvételi vizsgálattal igazolandó előképzettséget követel meg. Az utóbbi esztendőkben szokássá vált az állami tanítóképzőkbe csak négy középtanodai osztályt végzett egyéneket I felvenni s az illető igazgatók és igazgatótaná: csók azt hiszik, hogy igen helyesen járnak el, pedig nézetem szerint ez eljárásnak az ügy szempontjából hátránya is van. Köztudomású, hogy a tanítói pályán nemcsak jó eszű, hanem nemes szivíí, minden jóra hajlandó, szorgalmas és önmegtagadásra, sőt önfeláldozásra kész egyénekre van szükség. Malmost hogyan áll a dolog? Azon körülmény, hogy az állami tanító- és tanítónő-képzőkben a növendékek nevezetes segélyt kapnak, oda vonzatnak azon ifjak, a kik egyrészt szegénységüknél fogva, másrészt talán értelmi vagy erkölcsi fogyatkozásaiknál fogva a középiskolák felsőbb osztályait már nem végezhetik, mert ott — hogy úgy fejezzem ki magam — a tanárok már szinte torkig vannak velük annyira, hogy tán meg is mondják nekik, hogy jól van; adunk »elégsége8«-eket, csak menjetek el az intézetből.* Szóval oly egyének jutnak a tanító- és tanítónő-képzőkbe, a kiket nem a hivatásszeretet, nem a valóban igen-igen szép pálya iránti lelkesedés, hanem különféle más okok visznek oda. Már pedig az ilyenekből nem várhatok a tanügynek, a nevelés fontos ügyének élő, azért lelkesedő egyéneket, hanem csak napszámosokat, a kik a fizetésért dolgoznak, s mivel a fizetés silány, a milyen a fizetés olyan lesz a munka. Azonban tévedés hinni azt is, hogy a középtanodákból a négy osztály elvégíése után megfelelő előképzettségű növendékek mennek a tanítóképző intézetekbe. Előbb már említettem, hogy bizony sok esetben a tanárok csak azért adják meg az illetőkuek az elégségest, hogy szabaduljanak tőlük. Azonban tekintsünk el ettől. Annyi tény, hogy az a növendék, a ki négy középtanodai osztályt jó eredménynyel elvégzett, az nem hagyja ott a középtanodai, megy a felsőbb osztályokba, kondiczió adással segít magán, stipendiumot kap, szóval mindenképen támogatásban részesül. A java növendék tehát nem fog a tanítói képezdébe jönni, csak ritka, fehér holló számba megy, s elvétve akad egy-egy; zömük mindenesetre olyan, a ki a középtanodai négy osztály anyagát nem birja, és épen azért, a kik azt hiszik, hogy ezek többet tudnak, mint a kik magánúton kellőleg előkészültek,, azok nagyon csalódnak. Én tehát azt óhajtanám, mivel a törvény is megengedi a magán utón előkészült növendékek felvételét, hogy ez az állami képzőknél is fennálljon továbbra is; a felekezeti képzőknél élnek a törvény ezen kedvezményével. Óhajtanám ezt azért is, mert a tanítóknak nagy érdekükben áll. Eendesen ugyanis úgy szokott lenni, hogy a gyermekek apjuk foglalkozását követik. A tanítógyermekből, ha lehet, lesz majd tanító, Igen ám, de a tauító épen szegény dotáczíójáaál
