Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-226

226. orsiágos iJM* 1898. J nek oltalmához folyamodnak, sőt még a diplo máczia is tőle várja rendesen a kezdeményezést. A franczia forradalom pedig ezt az eszmét még tovább vitte, mikor kimondotta a nemzetgyűlésben batározatilag, hogy Francziaország nem csupán a kereszténységnek védelmezője, hanem minden szabadságra törekvő nemzetnek természetes istápolója. Eme nemzetközi elv alapján állva, ezt diplomácziailag közzé is tették és a többi hatalmaknak tudtára is adták, hogy Francziaország pártfogására mindenkor számíthatnak a szabadságért küzdő elnyomott nemzetek. íme, t. ház, eme történelmi alapokon fejlődött ki bizonyos rokonszenv a közhangulatban mindazon gyenge vagy elnyomott nemzetiségek iránt, a kik Francziaországhoz folyamodnak, az ő protektorátusát kérik, vagy pedig az ő rokonszenvét akarják a maguk részére megnyerni. Hiszen ennek a nyomásnak még III. Napóleon sem tudott abban az időben ellenállani, mert a krimi hadjárat után épen ezen elv alapján a moldvai és valachiai vajdaságokat azért szakított i ki Törökországból és azért tette egy fejedelemséggé, hogy Francziaország kövesse régi tradiezióját, tudniillik hogy protekfora legyen a szabadságra törekvő nemzeteknek. Ez a szempont vezette később ezt a esászárt akkor is, mikor az olasz államegységet sietett megteremteni Eme történelmi előzményeket csupán azért említem, hogy világosan láthassa mindenki, a ki a dolog iránt érdeklődik, hogy a román agitáczió miért tudott olyan rohamosan tért hódítani a franczia sajtóban és közvéleményben. Előzmények, történelmi okok azok, a melyekre támaszkodik ez az agitáczió. A gyengék, iránti rokonszenv az, a mely minden ilyen mozgalmat figyelemmel kisér Franczia)rszágban, és ha a sajtóban allúzió van csak téve egy a sanyargatott vagy elnyomott népre, sohasem vizsgálják a közj'ogi álláspontok helyességét, hanem azt nézik csupán, hogy a franczia nemzet az ő generozitásával ismét segítségére siessen a gyengébbnek. A románok azt a rokonszenvet kellőkép ki is zsákmányolták. Megtették azt, hogy tanuló ifjúságuk egyrészét egyszerűen Parisba küldöttek, hogy ott végezzék felsőbb tanulmányaikat. Ott aztán ezek ifjúsági egyesületeket alakítottak; bizonyos társulatokat szerveztek és ekként mindig élénken feltartották a franczia társadalomban és sajtóban a román szimpathiát, sőt egyszerűen megnyitották az ország határát a franczia kultúrának és tudjuk, hogy a román nyelvcsaládhoz tartozó Románia nem pusztán faji rokonságánál fogva, hanem talán bizonyos politikai hálából is, melylyel Francziaország iránt viseltetett, — tudniillik a krimi hadjárat után való felszabadításáért, — tömegesen odaküldte felsőbb ifjúságát Parisba tanulni. Sőt an&r 27-én, csütörtökön. g| arisztokrácziája is egy időben állandóan Parisban tartózkodott. így keletkezett bizonyos reláczió a franczia és román társadalom között, a mely bizonyos rokonszenv magját, csiráját ültette el ezen két nemzetben. A harmadik köztársaság szintén folytatta Napóleon külpolitikáját, tudniillik hogy az elnyomott nemzetiségeket mindenhol istápolja, pártfogolja. Az irodalomban egy mozgalom fejlődött ki, sőt még a tanszékek katedráján is azaz elv, hogy Francziaország protektora a gyöngéknek. Hiszen csak arra emlékeztetem a t. házat, a mi talán mindnyájunk emlékében él, hogy a midőn a szabadságharcz után emigránsaink Parisba menekültek, Michelet, az a hires történész, a Collége de Francé tanára 1852-ben a magyar szabadságharcz lefolyásáról előadást tartott és bevezette a tanterembe egy menekültnek két árváját, a De Gerando testvéreket. Karjaira vette a két árvát és bemutatta a hallgatóknak, azt mondván, hogy Francziaország vendégszeretetébe és oltalmába ajánlja a szabadságnak ezt a két árváját. És utána nagy taps, óriási lelkesedés következett, a mely lázként terjedt tovább. így nyertünk bizonyos rokonszenvet, így tudtunk bizonyos szimpathiára szert tenni a franczia közvéleményben, mert a franczia nemzet saját chauvinizmusánál és hiúságánál fogva mindig szívesen veszi, ha protektora, védelmezője lehet valamely hozzáforduló gyöngének, vagy elnyomottnak. T. ház! Azt a bizonyos magyar rokonszenvet, a melyet akkor megnyertünk, még Tisza Kálmán se tudta devalválni s teljes mértékben kiirtani, pedig elég bakot lőtt és elég tapintatlan volt, midőn a franczia kiállítás alkalmából óvta iparosainkat a részvételtől, hogy ott a magyar zászló becsületét nem tudja, hogy meg lehet-e védelmezni ? Ez Francziaországban bizonyos visszahatást keltett ellenünk s annál inkább megerősítette a már lappangó és létező román szimpáthiákat. így vesztettünk mi tért minden vonalon már akkor, midőn az emigránsok visszajöttek és nekünk többé összeköttetéseink Francziaországgal se társadalmilag, se a sajtóban nem voltak. De, t. ház, nemcsak a románok dolgoztak így, kivált az újabbi időben komitokkal, ifjúsági egyesületekkel Parisban, hanem főleg a szlávok is és ne méltóztassék azt hinni, hogy az a bizonyos szláv szimpáthia, a mely Francziaországban észlelhető, az alliance franco-russe következménye. Ellenkezőleg, a hogy én látom a dolgokat, megfordítva áll a dolog. Francziaorszgban már régóta tanulmányozták a szláv irodalmat és bizonyos rokonszenvvel néztek ezen nép iiteratúrájára, nemzeti életére, mert a franczia nemzet nem felejtette el, hogy mikor 1814-ben Waterloo után Blücher fel akarta osztani és w