Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-225

76 225. országos ülés 1898. január 26-án, szerdán. irodájának fentartása (Közbeszólások balfélol: Az semmi!) és az ezzel járó összes költségek fedezése; tehát nem az egyént, hanem egy egész büró költségét képviseli. (Zaj. Közbeszólás a szélső baloldalon: Drága büró!) Sima Ferencz képviselő úr polemizálva Lánczy Leó képviselő úrral, — a ki elismerte hogy az államháztartásban az egyensúly helyre van állítva, és fenn van tartva, — azt mondja, hogy könnyű a pénzügyminiszternek az egyensúlyt fentartani, mert hiszen úgy jár ei a fogyasztási adóknál, hogy hu a községek nem hajlandók a tőlük követelt összeget megfizetni, egyszerűen ráutalja a községre azt az összeget, a melyet jónak lát. Nagyon szomorú volna, t. ház, a magyar állam háztartására nézve, ha csak a fogyasztási adók segélyével kellene nekünk az egyensúlyt biztosítani és még szomorúbb volna, ha csak a ráutalással lehetne az államháztartás egyensúlyát fentartani, mert akkor ez a feladat egyáltalában nem ttiketűlne. Méltóztassék ugyanis figyelembe venni, hogy az országnak 12.500 községében vannak a fogyasztási adók biztosítva és ezek közül — gondolom — 250 vagy 300 község az, a melyben ráutalás útján van biztosítva, úgy, hogy a. ráutalással egyáltalában nem volna lehetséges az egyensúlyt biztosítani. Arra a megjegyzésére, hogy a kormány már 1893 óta ígéri az adóreformot és semmit sem tett, utalok egyszerűen azon nyilatkozatokra, a melyeket expozémban volt szerencsém tenni, a midőn már kimutattam, hogy azon ankét után, a mely az egyenes adó kérdésében a múltévben megtartatott, szüksége merült fel az anyag kiegészítésének. Ez okvetlenül eszközlendő volt, meg is történt és legközelebb leszek azon helyzetben., hogy az erre vonatkozó materiát a törvényhozásnak rendelkezésére bocsáthatom és akkor egyszersmind megítélhető lesz az a kérdés is, hogy vájjon lehetséges-e és indokolható-e a földadó leszállítása. Ezek után engedje meg a t. ház, hogy foglalkozzam az egyedüli szakszerű és valódi finan eziális beszéddel, a mely itt elhangzott e vitában. és ez Horánszky Nándor képviselő úr beszéde. (Halljuk ! Halljuk!) Az igen tisztelt képviselő úr két igen szomorú és sötét állítással vezette be beszédét, a mennyiben először azt állítja, hogy ez az ország financziális teljesítési képességének véghatárához ért, (Úgy van! balfelöl.) másrészt pedig konstatálja, hogy a deficzites évek elején állunk vagy — a mint később kifejtette — már benn is vagyunk a defjezitben. Oly nagyfontosságú mindkét nyilatkozat, hogy ezekkel bővebben kötelességem foglalkozni, mert ha el is ismerem, hogy a t. képviselő úrnál ez a nyilatkozat részint ellenzéki álláspontjából, részint pesszimisztikus világfelfogásából természetes, viszont másrészről a t. képviselő úr is el fogja ismerni, hogy nekem, a kinek kötelességem az ország anyagi érdekei fölött őrködni és első' sorban az ország hitelképességére is súlyt helyezni, kötelességem minden ilyen állítással szemben állást foglalni, és azt a valóságnak mértékére redukálni. (Helyeslés jobbfelöl.) Nézzük meg tehát, hogy miképen állunk a teljesítési képesség véghatárával, a melyre vonatkozólag a t, képviselő űr állítja, hogy az ország már ebbe a stádiumba jutott. Ma az országnak financziális helyzete olyan, sem nem jobb, sem nem rosszabb, mint a minő lehet egy ország financziális helyzete, a melyet évek hosszú során át a legkülönbözőbb anyagi csapások sújtottak. Ismeretes mindenki előtt, hogy mik érték ezt az országot, a filloxéra pusztításaitól kezdve a ragadós tüdőlobon és sertésvészen keresztül egészen a múlt évnek teljesen rossz terméséig, úgy hogy valósággal csodálatraméltó az a szívósság és az a kitartás, a melyet ez az ország mindezen csapások daczára tanúsít. Ilyen állapotok között a kormányzatnak és első sorban a pénzügyi kormányzatnak kötelessége megadni az állampolgárok részére mindazokat az enyhítéseket, a melyek lehetővé teszik, hogy az állam iránti tartozásaiknak minél könnyebben, minél nagyobb megterheltetés nélkül tehessenek eleget. És hogy ez megtörténik, azt hiszem, senki sem vonhatja kétségbe, mert hivatalos adatokból konstatálható, hogy sok milliókra menő adóösszeg leíratott, elengedtetett; ott, a hol az egyszeri rögtöni fizetés az illetőknek nehézségeket okoznak, a legmesszebbmenő részletfizetési kedvezmények engedélyeztetnek, és ott, a hol a fizetési készség és képesség megvan, de nem gyakorolható rögtönösen, ott a legmesszebbmenő engedékenységgel járunk el, úgy hogy a kényszervégrehajtás elhalasztása mindenütt, a hol ez kéretett, az összes mezőgazdasággal foglalkozó népesség részére, egész vármegyék területére megadatott és kiterjesztetett az aratás utáni időkig, vagyis szeptember l-ig. Azt hiszem, ezek köztudomású tények, a melyeket kétségbe vonni nem lehet. Ilyen körülmények között azt lehetne képzelni, hogy az állam bevételei valamely jelentékeny visszaesést, vagy csökkenést mutatnak, annál inkább, mert az a itires adósróf, a melyről egész legendákat méltóztatnak beszélni, ez alkalommal nemcsak hogy intenzivebben nem működik, de egyáltalán nem működik, (Ellenmondás a szélső baloldalon.) mert az országnak igen nagy területein semmiféle kényszervégrehajtás nincs, hanem meg van „szüntetve. És minő eredményeket látunk ezzel szemben a bevételeknél? Előttem áll egy kimutatás, amely mutatja az 1897. évnek bevételeit, a pénzügyi íärcza