Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-225

225. országos ülés 1898. január 26-án, szerdán. 61 református egyházmegye közgyűlése; így a bihari és békési protestáns egyházak, Zelenka szuperintendens és mások. Szász Károly, a protestáns egyház főnökének lapja, a budapesti protestáns újság pedig nemrégiben a legújabb statisztikai adatok felett elmélkedvén, a református egyház híveinek fogyatkozásán így kesereg (Halljuk! Halljuk ! Olvassa): »De legfeltűnőbb a reformátusság számbeli fogyása az új egyházpolitikai törvények óta, a mennyiben a felekezetnélkűliség révén a reformátusság veszít legtöbbet ... És ó csodálatos rövidlátás, — teszi hozzá e lap — mégis vannak jámbor halaudók, kik nemcsak azt hirdetik, hogy nincs semmi baj, hogy »mindenek ékesen és szépen rendben vannak« az eklézsia ban, hanem még heves szócsatában lehurrogják, lapjaikban ócsárolják azokat, kik nem akarják összedugott kézzel nézni Sionunk romlását.« T. ház! E romlását a protestáns Sionnak a katholikusok részéről prognosztizálták; hanem a katholikusoknak külön sérelmeik lévén, külön panaszkodtak, és akkor már, mikor ezek a törvények még csak javaslatok voltak, a katholiczizmus minden illetékes faktora nyilatkozott és kimondta, hogy ezen törvényjavaslatok sérelmet rejtenek magukban. így 1893-ban, mikor már be lettek terjesztve ezen javaslatok, a magyar katholikus püspöki kar egy körlevelet bocsátott ki és ebben azt mondja: »Tudjátok meg hívek, hogy egyházunk hitelveit mélyen sértő törvényjavaslatok lettek az országgyűlésnek benyújtva . . . Tömörüljetek lelkipásztoraitok és egyéb tiszteletreméltó katholikus férfiak vezérlete alatt és emeljétek fel tiltakozó szavaitokat e sérelmek ellen.« Ismeretes dolog, hogy az ország herczegprimása azon memorandumban, a melyet a Felség elé terjesztett s melyben nyilatkozik a katholikus egyház álláspontjáról, azt mondja, hogy nem fogadható el ezen javaslat, először mert a polgári házasság az egyház dogmáival ellenkezik, másodszor, mert a katholikus lelkiismeret szabadságába ütközik. S mikor ezen törvények már a végrehajtás küszöbén állottak, 1895. augusztus 31-én a püspöki karnak tanácskozmányábóí kibocsátott köriratban így szól a püspöki instrukczió (olvassa): »Ez a törvény először : hitünk tanaival ellenkezik, másodszor: minket katholikusokat kilencz századon át elismert és gyakorlatban volt jogunktól foszt meg, harmadszor: alkalmas a vallásosságot és az ezzel összekötött erkölcsiséget gyengíteni és negyedszer : veszélyezteti a család tisztaságát.* Ezek után megtörtént Magyarországon az, a mit mindig elkerülni kellene, hogy oly törvények hozattak, a melyekről a katholikus vallási fórum kénytelen volt vérző szívvel kijelenteni, hogy ezek a katholikusok szemében olyan törvények, melyeknek belső jogosultságát nem szabad elismerni, hanem hogy azok csak külsőleg köteleznek, a büntetés miatt, (Igás! Úgy van ! a halóidal hátsó padjain.) és azt mondotta, hogy a hívek kötelessége vallási módon megkötni házasságukat és lelkiismeretben a polgári kötést el nem ismerhetik házasságnak. Uraim, ez borzasztó dolog, ez lehetetlen helyzet, sokkal lehetetlenebb, mint a melyről múltkor a miniszterelnök úr beszélt, mert ez lelkiismereti konfliktusokat idéz elő. És ez nemcsak most világos, hanem már előre meg lett mondva és a katholikusok kötelessége ezen abnormális helyzet megváltoztatására törekedni. Hallottam itt hasonló felszólalásoknál hivatkozást arra, hogy »hát Belgiumban? hát Francziaországban?« Ezen közbeszólásokra azt mondom, hogy a franczia, belga és más katholikusoknak, vagy a hol az az intézmény be van hozva, szintén kötelességük ezen helyzet megváltoztatására munkálkodni, és ha nem teszik, elmulasztják kötelességüket. (Helyeslés a haloldal hátsó padján.) T. ház! A néppártot ezen kötelességérzet vezeti, midőn az adott helyzetben legalább szóval, buzdítással itt is, künn is iparkodik ezen törvények megváltoztatására. Azt hiszem, ehhez jogunk vau és joga van annak a szegény adófizető népnek, a mely minket ide küldött s a mely helyett mi emeljük föl szavunkat a revizió érdekében. S ezt a népet nem illik ezért korholni, gúnyolni mert ez a nép vallásához akar ragaszkodni és pedig zaklattatás nélkííl, a nélkül, hogy veszélynek legyen kitéve saját magának és gyermekeinek, családjának hite, vallási élete. Hallgassák meg önök. t. túloldal és minden rendű és rangú védői a polgári házasság intézményének, a mit egyik szabadelvű párti képviselő — még most is az — egy előttem nagyon tiszteletreméltó öreg úr tavaly egy alkalommal, midőn valami bizottsági megalakulásnál voltunk együtt, nekem mondott, hogy az egyházpolitikai törvényeket okvetlenül meg kell változtatni, azon zavarok miatt, a melyek keletkezni fognak. Ezt több szabadelvű párti képviselő jelenlétében mondotta nekem. (Felkiáltások jobbfelöl: Ki mondta?) Rá fognak öuök ismerni abból, a mit mondok. Midőn az egyházpolitikai törvényjavaslatok szőnyegen voltak, az az öreg úr (Egy hang jobbfelöl: Nagyon öreg lehetett. Derültség.) levelet intézett a szabadelvű párt elnökéhez, a melyben legalább pár hétre bejelentette kilépését. (Felkiáltások jobbfelől: Akkor nem volt szabadelvű! Zaj.) Az volt! Most is az! E levélben a többi között így ír (olvassa); »A polgári házasságtól engem nem csak szentegyházam érdekei riasz-