Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-224

224. országos ülés 1898. január 25-én, kedden. 55 Gr. Zichy Aladár: Magunknak legalább nem! Gr. Zichy János : De beletekintettem közállapotainkba, beletekintettem társadalmunkba és látom, hogy minő óriási rombolást vitt itt véghez a politikai morálnak a dekadencziája, (Úgy van! Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) azért, mert itt nincsen már ellenállás sem az egyénben, sem a társadalomban. I!y szomorú és válágos viszonyok között, t. képviselőház, midőn a nemzetnek úgyszólván már arra sincs ereje, hogy reagálhasson, — mert hiszen látjuk, mily gyorsan múlt el a felháborodásnak jogos vihara a választások után ebben a házban, látjuk, hogy a legfontosabb kérdések tárgyalása alkalmával nincsen semmi érdeklődés ebben a nemzetben, — a midőn azt látjuk, hogy ez a nemzet ma már oly gyönge, hogy csak azt várja, hogy nyakába akaszszák a járszalagot és vezessék épen azok, a kik erejétől fosztották meg, akkor meggyőződésem szerint egyesülniük kell mindazoknak, a kik a nemzetnek a politikai létét biztosítani akarják, azt a politikai létet, mely érdeklődést ad a nemzetnek, azt a politikai létet, a mely jótékonyan fog aztán hatni az ő társadalmára is. (Úgy van! Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) T. képviselőház! Ha e nemzet, melynek alkotmányos jogai úgyis már csak a papiron vannak, elveszti az energiáját, szívósságát arra nézve, hogy ezeket a jogokat a gyakorlati téren is requirálja magának, akkor az én meggyőződésem szerint ennek a nemzetnek legnagyobb veszedelme lesz a parlamentarizmus, s akkor ez a parlament nem lesz egyéb, mint a nemzet szuverenitásának a paródiája. (Élénk helyeslés a baloldalon. Zaj a jobboldalon.) Sajátságos jelenség, hogy ma az európai parlamentáris élet félszázados évfordulóján a kontinens parlamentjeiben általános az aggodalom az iránt, hogy a kisebbség imparlamentáris akcziója meg fogja bénítani a nemzet akaratát, lehetetlenné teszi a parlamenti működést, a mely a többség akaratán alapszik. Megjegyzem, hogy itt nem Magyarországról beszélek. Hiszen láttuk, t. ház, hogy itt a szenvedélyek legnagyobb tüzében is mindig meg tudta őrizni ez a nemzet az ő- képviseletében azt a hangot, s azt a higgadtságot, a mely a parlamenti tárgyalások érdekében oly okvetlenül szükséges; de tagadhatatlan, hogy ez a felfogás és ez az aggodalom fenforog közel szomszédságunkban és messzebb a Nyugat felé is; téuy az, hogy a parlamentek dekadencziában vannak és ennek oka nem más, mint a kormányoknak és a kormányt támogató pártoknak az erőszakoskodása. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon) Eddig, t. képviselőház, a parlamenti kisebbség azon meggyőződésben volt, hogy ő a nemzet akaratának kisebbik részét képviseli és ennek következtében feltétlenül kell, hogy alárendelje magát a nemzet többsége akaratának. Ma, t. képviselőház, a kormányok s hatalmon lévő pártok erőszakossága folytán a választások úgy intéztetnek, hogy a képviselők, a kik mindannyian tanúi a választásoknak, maguk is arra a meggyőződésre jutnak, hogy ők nem kellőkép és kellő irányban képviselik a nemzetnek akaratát, sőt ellenkezőleg lehet, hogy ők tényleg a nemzet többsége akaratának a kifejezői. Ily körülmények között, t. képviselőház, ha nem is indokolt, de mindenesetre igazolt az, a mit más parlamentekben tapasztaltunk, az a törekvés ugyanis, a mely itt még nem ütötte föl fejét, de a mely konstatálható, hogy tudniillik a kisebbség az ő elkeseredésének fanatizmusában minden eszközéhez nyúl azért, hogy a neki delegált szuverén nemzeti akaratot kifejezésre juttathassa. És, t. ház, ha Magyarországon ma ismétlődnek azon jelenetek, melyek a választásokkor lefolytak, ha Magyarországon is a parlament megszületése egyúttal a nemzet akaratának temetését jelenti, (Úgy van! balfelöl.) akkor nem fogunk csodálkozni azon, hogy Magyarországon, a parlamentarizmus eme klasszikus földjén is föl fogja ütni fejét az a veszedelmes betegség, a mely fenyegeti magát a parlamentarizmust és nem fogok csodálkozni azon sem, ha báró Bánffy Dezső tényleg meg fogja tenni azon nyilatkozatot, amelyet neki imputálnak, hogy ő Magyarországnak utolsó alkotmányos miniszterelnöke. (Úgy van! balfelöl, Derültség.) T. ház! Az alkotmányos élet sírjának küszöbén szemben egy ilyen fenyegető, társadalmi bajjal, ha volt valaha szükség az áílamfentartó elemek tömörülésére, ha volt valaha szükség arra, hogy az állam és az egyház együttműködjenek az erkölcsi érdekek szempontjából, ha volt szükség valaha a múlt tradicziőhoz való ragaszkodásra, a múlt Nagyományainak tiszteletére, úgy a jelen pillanatban van szükség. Mert ma még elég erős ez a nemzet arra, hogy lerázza magáról az évtizedes korrupcziónak bilincseit, ma még elég erős a nemzet, hogy ismét felvegye azt a zászlót, a melyet a múlt választások alkalmával kezéből kicsikart a csengő aranyokkal megrakott hatalom. És ha lesz még a nemzet egyszer oly erős, oly önzetlen, oly kitartó és erkölcsileg oly tiszta, mint voit csak harmincz évvel ezelőtt, akkor még újra felvirradhat az a nap, mely Magyarország alkotmányos hajnalán bearanyozta az egész hazát. (Élénk helyeslés és tetssés a baloldal hátsó padjain.) T. ház! Eöviden akarom kifejezni, t. ház, álláspontunkat. A mi pártunk felfogása az, hogy