Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.
Ülésnapok - 1896-224
224. országos ülés 1898. január 25-án, kedden. 45 ítélőképesség legmesszebb menő valószínűségi határát elérik. Erre nézve azonban biztos számadatokat csak a zárszámadási jelentésekben találunk, ha a mostani és előbbi kormányok által összeállított költségvetések hogy úgy mondjam valószínűségi számadásait úgy a bevételekben, mint a kiadásokban egybevetjük és összehasonlítjuk a zárszámadási jelentének biztos számadataival. Ha e szempontból kiindulva az utolsó kilencz évi időszakot tartjuk szem előtt, azt találjuk, hogy például 1888-ban a bevételek költségvetési előirányzat szerint emelkedtek 332,647.731 forintra, a zárszámadási tényleges bevételek pedig 387,900.000 forintra, tehát 55,312.269 forinttal több folyt be. 1890-ben a költségvetési előirányzati bevétel 355,306.592 forintra emelkedett, a tényleges zárszámadási bevétel pedig 420,173.000 forintra, tehát a több-bevétel volt 64,866.408 forint. 1892-ben a költségvetési előirányzott bevétel kitett 397,523.636 forintot, a zárszámadási tényleges bevétel pedig 436,742.000 forintot, tehát a bevételtöbblet volt 39,218.364 forint. 1894-ben a költségvetési előirányzott bevétel volt 465,303.942 forint, a zárszámadási tényleges bevétel pedig 516,469.000 forint, tehát bevételi többlet volt 51,165.058 forint. 1896-ba.n a költségvetésben előirányzott bevétel volt 473,060.000 forint, a zárszámadási tényleges bevétel pedig 504,330.370 forint, tehát a bevételi többlet volt 31,270.370 forint. Ezen általam felhozott időszakban a zárszámadási bevételek minden esztendőben nagyobbak voltak a költségvetési előirányzati bevételeknél. Nézzük ezen időszakban már most a költségvetési előirányzati kiadásokat egybevetve a zárszámadási tényleges kiadási tételekkel és akkor látjuk, hogy 1888-ban a költségvetési előirányzott kiadás volt 345,090.847 forint, a zárszámadási tényleges kiadás volt 362,043.000 forint, tehát az előirányzottnál 16,952.153 forinttal több. 1890-ben a költségvetési előirányzott kiadás volt 355,815.493 forint, a zárszámadási tényleges kiadás volt 386,302.000 forint, tehát az előirányzottnál 30.487.000 forinttal több. 1892-ben a költségvetési előirányzott kiadás volt 397,508.911 forint, a zárszámadási tényleges kiadás volt 417,634.000 forint, tehát az előirányzottnál 20,126.000 forinttal több. 1894-ben a költségvetési előirányzott kiadás volt 465,192.254 forint, a zárszámadási tényleges kiadás pedig 518,234.000 forint, vagyis az előirányzottnál 53,041.746 forinttal több. 1896-ban a költségvetési előirányzott kiadás volt 473,000.000 forint, a zárszámadási tényleges kiadás pedig 501,828.918 forint, vagyis az előirányzottnál 28,828.918 forinttal több. Mi következik ebből, t. képviselőház? Nem az, a mit Horánszky Nándor t. képviselőtársam állít, hogy a költségvetés nem reális, nem őszinte, és hogy a deficzites évekhez közeledünk, mert az általam jelzett minden esztendőben a bevételek költségvetési előirányzata néhány millióval kisebb a tényleges zárszámadási bevételeknél. Igaz, hogy ezzel szemben a zárszámadási tényleges kiadások is emelkedtek és nagyobbak voltak a költségvetésben előirányzott kiadásoknál, de ezen nagyobb kiadások visszavezethetők egyrészt a több-bevételre, másrészt az év folyamában a törvényhozás által megszavazott törvények és intézkedések által megkívánt nélkülözhetlen kiadásokra. És ha már most — hogy annál tisztábban lássuk, hogy Horánszky Nándor t. képviselőtársam állításai mit étnek — ezen kilencz évi időszakban összeadom a zárszámadási tényleges nagyobb bevételeket és ezekkel szembe állítom a zárszámadási tényleges kiadásokat, azt találom, hogy a tényleges bevétel volt a zárszámadási kimutatások szerint, 1888—1896 végéig 4.121,000.000 forint, míg a tényleges kiadás volt 3.965,829,000 forint, tehát a mérleg ezen kilencz év alatt, a zárszámadási tényleges kiadásokon fölül még mindig 150 millióval nagyobb tényleges bevételt mutat ki. Ha ezen számadási műveletet a költségvetési bevételek és kiadások között viszszük keresztül, azt találjuk, hogy ezen időszak költségvetési előirányzati bevételei 3.698,713.000 forintra, előirányzati kiadásai pedig 3.717,089,000 forintra emelkedtek, tehát ez időszakban az egymást felváltó pénzügyminiszterek összesen 1888/9 és 90-ben 19,093.169 forintnyi hiányt és 1891-től 1896 ig 679.216 forintnyi fölösleget helyeztek kilátásba, mig a tényleges zárszámadási eredmény 150 millió forinttal több bevételről tesz tanúságot. De ha csak a pénzügyminiszter úr által 1896-ra összeállított költségvetést és az ezen évre szóló zárszámadási tényleges tételeket teszszük vizsgálat tárgyává, meg fogunk győződni arról, hogy az állampénztári bruttó-bevételek 504,330.370 forintot, a bruttó-kiadások pedig 501,828.913 forintot tettek ki. Az 1895-iki 15,023.497 forint felesleggel szemben a mostani 1896-iki zárszámadási év csak 2,501.457 forint felesleget tüntet fel és így 12,632.040 forinttal ugyan kedvezőtlenebbnek látszik ez év kezelési mérlege az előző évinél, de ezen kedvezőtlenség csak a beruházások következménye, a székely vasutak, az államvasút! beruházások, továbbá az előző évet még nem terhelő Vaakapuszabályozás jelentékeny össze-