Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-224

224. országos ülés 1898. január 25-én, fcedden. 43 keresztül ezen kölcsönből fedezzük. Mindjárt megjegyzem itt, t. ház, hogy nézetem szerint a felveendő kölesön összege nem lesz elég arra, hogy tiz éven keresztül ezen kölcsönből a vasúti beruházások kielégítőleg fedezhetők legyenek, mert csakhogy egyetlen egy tételt említsek föl: a forgalmi eszközök tételét, (Halljuk/ Halljuk!) akkor, ha erre nézve bizonyos kombinéeziót létesítek, — megmondom mindjárt, hogy mily alapon létesítettem, — azt kell látnom, hogy nemcsak nem jövünk ki azzal a 39 millió forinttal, a melyet tiz éven keresztül a beruházások ezen részére felvettünk, hanem minimálisan 25—30 millió forintra lesz még szükség, hogy legombolyítsák az államvasutak azon teljesítményeket, a melyeken az előirányzat és ennek további fejlődése nyugszik. Mert, ha figyelembe veszem azt, hogy az idei költségvetés a vasutaknál 54 millió vonatkilométer, továbbá 23,000.000 száz kocsitengely-kilométerre van bazirozva, és az utóbbi adat azért fontos, mert itt kopik legjobban a vasát, és mindezeket kombinálom azután a mííhelyszolgálatta], akkor a leghatározottabban állíthatom, hogy ha a t. miniszter úr a felvett kölcsön felől, vagy azon kölcsönből felhasználandó 39 millió forinton felül még 25— 30 millió forinttal kijön, akkor még mindig jó üzletet fog csinálni. Csak konstatálni kívánom tehát, hogy a kölcsön nem lesz elég sem a járművekre, sem a vasutaknál szükséges egyéb beruházásokra; de, ám legyen, hogy elég, mégis, ha ezúttal nem törlesztési kölcsönt veszünk fel, hanem felveszünk örökös kölcsönt oly czélból, hogy a vasutaknál oly beruházásokat is létesítsünk, melyeket minden egészséges pénzügyi gazdálkodás mellett másból, mint törlesztéses kölcsönből teljesíteni nem lehetne, akkor ez egészségtelen alapot képez. Mert megengedem, t. ház, hogy az építési tőkének számlájára menő kiadásokat örökös kölcsönösszeggel fedezni lehet, de hogy valahányszor a járművek elkopnak, mindig újabb kölcsönt veszünk fel és ezen kölcsönök sohase szűnjenek meg, hanem csak kamatai terheljék az államháztartást, ez nem egyéb, mint a megelőző évek ben követett az a gazdálkodás, hogy sohasem a kiadások egészét számították fel a költségvetés nél, hanem csak a felvett kölcsön kamatait. %y jutottunk el azután oda, hogy az állam nyakig úszik adósságban. Nem is látom be, t. ház, hogy mi különbség van a közt, ha mi a vasúti beruházások egész összegét kölcsönök nélkül veszszük be a költségvetésbe, és amennyiben a költségvetés végeredményében azután deficzitet mutat, erre vegyünk fel kölcsönt. A különbség, tudom hogy megvan, hogy ez csak a költségvetésnek a szépítése; (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) vagyis az a szépítés, hogy ne tűnjék fel deficzit a költségvetésben, hanem vegyünk fel előre kölcsönt és ezen kölcsönt állítsuk be a költségvetésbe bevételként, magát az előirányzatot pedig hátrányosan csak a kölcsönnek kamatai terheljék, és ne az egész összeg. Ez sokkal kedvezőbb színben tünteti fel azután az államháztartást. De fel kell említenem még azt a körülményt is, hogy mindezek nem elégségesek arra, hogy az államháztartás legközelebbi fejlődésével szemben az igényeket kielégítsék. Hiszen már most is vannak olyan engagementjai az államháztartásnak, a melyeket többé elodázni nem lehet, a melyeknek be kell következniök és be fognak következni; ilyen például a vasúti kölcsön, a melynek további kamatai abban az arányban, a mely arányban a kölcsön felvétetik, mind nagyobb összegekben fogják terhelni az államháztartást. Itt van a bűnvádi eljárásnak a konzequencziáj a, amelyet a szakértők egyhangúlag minimális egy millió forintra tesznek, sőt ennél nagyobb 'összeget is számítanak, de én nagyobb számot mondani nem akarok. Itt van a kilátásba helyezett egyházak felsegélyezésére kívántató összeg, a mely egy benyújtandó törvényjavaslat alapján szintén terhelni fogja az államháztartást. Itt van a közös ügyeknek évrolévi-e szaporodó kiadása, a mely elől elzárkózni, a mely elől kitérni alig lehetséges. Itt vannak a hivatalnokoknak igényei, a melyek még korán sincsenek kielégítve, és a melyeknek további kielégítése elől elzárkózni alig lehet. Itt vannak azután, t. ház, mindazon nagy bajok, a melyek mutatkoznak, és a melyeket ezen név alatt foglalok össze: v

>A szoczializmussal kapcsolatos jogosult igényeknek a kielégítése*. Mindezek oly dolgok, melyről az államháztartásnak gondoskodnia kell, mert, hogyha nz utóbbi tekintetben egyebet nem teszünk is, mint hogy csak a szegényügyet rendezzük, legalább azon minimális határig, a mely minimális határig való rendezés elől kitérni nem lehet, már ezen a téren is oly kiadásokkal fogunk találkozni, a melyek az államháztartásnak további megtérhéltetését teszik szükségessé. No, t. ház, ha a helyzet úgy áll, hogy a legkomolyabb aggodalom forog fenn már ma is arra nézve, hogy az államháztartásban az egyensúly fentartható-e, vagy nem, akkor megmérhetjük az államháztartásnak úgy mai helyzetét, mint jövő képét, a mely kell, hogy minden gondolkodó, minden búvárkodó, minden a dologgal foglalkozó egyént méltó aggodalommal töltsön el. Egyszóval, t. ház, nem is említve a közigazgatási reformnak a kiadását, nem is említve azon egyéb terheket, a melyeket ma még talán nem is látunk, de a melyek egy fél milliárdnyi költségvetéssel biró államban bizonynyal elő fognak fordulni, én a diagnózist 6*