Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.
Ülésnapok - 1896-240
412 240. orwágos ttlés 1898. február 14-én, hétfőn. ben adóját, cselédje bérét, általában, annak jövedelméből fedezte kisebbszerű mellékes kiadásait. Ma adójának, cselédje bérének a megfizetésére nem áll rendelkezésére semmi jövedelmi forrás, búzáját, aprómarháját el nem adhatja, mert az családja fentartására is kevés, hanem, ha meg akar felelni polgári, és teljesíteni akarja egyháza irányában való tartozását, akkor igavonó jószágát kell neki eladnia és ennek árából teljesíteni azokat a kötelezettségeket. Mindezek nagyon sajnálatos állapotok, és ezen bajokkal szemben sem a miniszter úr, sem más felszólalónak ajkáról kedvező kilátást nem hallottunk A földadó leszállításáról sohasem volt Szó. Hogyha egyes ellenzéki szónokok elég helyesen és okszerűen, czéltudatosan követelték a földadó lejebbszálJítását, a miniszter úr a biztató felelettel adós maradt, hogyha adós nem maradt is, de az igéret soha beváltva nem lett. Az elmúlt esztendőben a pénzügyminiszter úr azt mon dotta, hogy a pótadó eltörlése kontemplálódik, de bizony mindeddig csak kontemplálódik, de el nem töröltetett; ebből pedig — a mint akkor is kifejeztük és kifejtetttik — az álladalomnak semmi haszna nincs, mert a földbirtok annyira túl van terhelve a kölcsönökkel, hogy azok következtében egy bizonyos törvényczikk rendelkezéséhez képest, apótadót különben is el kell törölni. De mégis jól esik látni az ország földmíves közönségének azt, hogy az adónemeknek valamelyikét — legalább egyikét — eltörölték. T. képviselőház! A tárgyalás alatt levő fejezet II. tételéről szólva, én a magam részéről helyes dolognak tartom azt, hogy a munkások egyugyanazon gazdánál, vagy cselédek egyugyanazon birtokosnál több esztendei szolgálata megjutalmazva legyen. A második tétel alatt épen ezt helyezi kilátásba a t. földmívelésügyi miniszter úr. Csakhogy én attól tartok itt is, hogy az a jutalom, minthogy az országban levő rengeteg földmunkással és a cselédek óriási számával szemben az a 40.000 forint elenyésző csekélység. Azt hiszem, hogy ha a jutalmazást igazán keresztül akarnók vinni, csak néhány krajczárral lehetne a becsületes, szorgalmas cselédeket és munkásokat segíteni. Ue mástól is félek még, a mostani közállapotokat látva. A mostani közigazgatási szolgálat egyik-másik fényéből következtetve attól is tartok, hogy a cselédek megjutalmazásánál nem néznek mindenkor a cselédek érdemeire, hanem munkaadójuk, gazdájuk politikai pártállását. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Mert mint az állami segélyből, melyet a földmívelésügyi miniszter javaslatba hozott, hogy a kisgazdák segélyeztessenek gépekkel, munkaeszközökkel, nem fog kapni egyetlenegy ellenzéki pártállású kisgazda sem, épúgy az ellenzéki gazdák cselédei nem hiszem, hogy valamikor állami jutalomban vagy segélyben részesüljenek. Ha a t. földmívelésügyi miniszter úr kijelentené férfias szavára azt, hogy úgy fogja kiosztani, hogy az a csekély jutalom, melyet kilátásba helyez, pártatlanul adassék az érdemes cselédeknek és munkásoknak és pedig községenként a gazdák testületéből álló bizottmány kezéből kapják azt meg, akkor örömmel üdvözölném a t. miniszter úr ezen intézkedését. A második tétel alatt továbbá az van kilátásba helyezve vagy tervezve, hogy a munkásolvasmányok és nyomtatványok ezután nagyobb mérvben fognak a közönség rendelkezésére bocsáttatni. Mai napság, mikor a szoczializmus rettenetes haragja dúl az országban, némelyek csak megmosolyogják ezt, azt mondják, hogy a népnek kenyér kell, öltözet kell, pénz kell, nem pedig olvasmány. Én elismerem, hogy elsősorban táplálék és ruházat kell a szegény munkásnak, de a jó népies nyomvatványnak is megvan a kellő hatása. Persze oda, a hol már lángban áll a társadalom, hiába vinnők halomszámra a nyomtatványt; de a hol a lappangó üszök ki nem tört, lehet ezekkel hatni. Dicsérem a földmívelésügyi miniszter úrnak azt az intézkedését, hogy megindította azt a czélszeríí kis néplapot Ennek a február 13-iki száma, melyet nagy gonddal állítottak össze, már egymagában is nagyobb szolgálatot tesz e veszedelem elhárítására, mint a napilapok együttvéve. Mert a napilapok bizony alig foglalkoznak a szocziális kérdéssel; azok csak regisztrálják, hogy itt is van, ott is van lázadás, vérontás, de csekély kivétellel, véleményt nem mondanak. De még ha mondanának is, akkor is többet érnének ezek a népies nyomtatványok. Mert hiszen a szegényebb földmívesnek nem áll módjában napilapot járatni, nem is ér rá azt olvasni. (Jsak néha, az egyletben juthat hozzá. De ha a legszegényebb ember is megkapja a maga czímére azt az olcsó újságot, a mely jó irányban, népiesen van szerkesztve és a rend és a törvények tiszteletére oktat, azzal igen sokat lehet használni. Kivált most van erre nagy szükség, mert a szoczialista vezérek — mondhatnám izgatók— szintén a sajtó utján végzik azt a munkájukat. Nemrég azt mondtam, hogy a mi községünkben és vidékünkön nincs szoczializmus, nem is lesz. S ime, pár nappal ezelőtt, nagy meglepetésemre, a »Földmívelő« czímű szennylap egy kezembe került számában azt látom, hogy a papok és az elöljáróság tagjai meg vannak támadva. Jól tudják azok az izgatók, hogy a pap, az előljáró, a tanító a társadalmi rend őrei és hivatásuknál fogva arra vannak hivatva, hogy a törvénytiszteletet és a társadalmi rend fentartását hirdessék. Hát mindenekelőtt ezeknek a
