Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-240

240. országos ülés 1898. február 14-én, hétfon. 409 melyet én előbb említettem: Jeróni önöknek is tartozásaikat hazájukkal szemben. Itt fizessenek, úgy, mint én! Többet ma nem szólok. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Hock János jegyző: Gróf Apponyi Albert ! Gr. Apponyi Alberti T. ház! Mielőtt a közvetlenül szólott t. képviselő úr felszólalására néhány megjegyzést tennék, néhány szót akarok mondani arról, a mi Major Ferencz képviselőtársamnak beszéde alatt történt. A t. elnök úr Major Ferencz t. képviselőtársamat, a ki a miniszter úrnak beszédét czáfolgatta, arra figyelmeztette, hogy a miniszter beszédének czáfolása és taglalása a most tárgyalása alatt levő czímmel nincs összefüggésben. A figyelmeztetés a házszabályok rendelkezéseinek teljesen megfelel; de daczára annak, hogy az így van, az elnök ár — és ezért csak elismeréseimet nyilváníthatom — Major Ferencz t. képviselő úr további czáfolgatásának elmondását nem akadályozta. Miért? Bizonyára azért, mert a t. elnök úr is átérezte annak a helyzetnek visszásságát, a melybe jutunk, mikor ily komoly kérdésekkel szemben a miniszter urak ezt a nyilatkozatot, a mely a parlamentarizmus természete szerint a vitának anyagát képezik a vita bezárása után mondják el. (Igae! Úgy van/ a bal- és szélső baloldalon.) Ezzel szemben tényleg nem marad más orvosszer, mint igen messze menő türelmesség azzal szemben, hogyha az ellenzéki szónokok a miniszteri nyilatkozatokra vonatkozó észrevételeik megtételére oly czímeknél vesznek maguknak szabadságot, a mely ezímekkel ez szorosan össze nem függ. Ha e tekintetben a házszabályokhoz szigorúan ragaszkodni akarunk, a mint kívánatos is, hogy ragaszkodjunk, arra kell kérnem a t. kormány tagjait, hogy nem mondom akkor, mikor nagyon csekély érdekű, mondjuk lokális ügyekről van szó, de akkor, mikor közérdekű vagy elvi és aktuális jelentőségű ügyeket tárgyalunk, szíveskedjenek az ő programmszerű kijelentéseiket nem a vita bezárása után, hanem a vita folyama alatt megtenni, úgy, ho<ry a vita keretében lehessen mindenkinek azokra észrevételeket tenni. Én különben a házszabályok betűjével sem akarok mostani rövid nyilatkozatomban ellenkezésbe jönni, vagy legalább csak egy pontban, mert felszólalásom tulajdonképeni czélja a t. miniszter úrtól s az egész kormánytól fölvilágosítást kérni az igen tisztelt földmívelésügyi miniszter úr beszédének egy nagyfontosságú kijelentésére nézve, a melynek értelmét, horderejét sem annak egyszeri meghallgatása, sem annak későbbi igen figyelmes átolvasása után sem tudtam megállapítani. A miniszter úr beszédének ez a része pedig az, a KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XII. KÖTET. melyben ő a kormánynak a sajtóra vonatkozó rendszabályait helyezte kilátásba. Én nem mondom, hogy azok az intézkedések, a melyeket a kormány tervez, helyesek, azt sem mondom, hogy helytelenek; de azt hiszem, megérdemli a sajtóügy legalább is azt, hogy a parlament magának világosságot szerezzen arra nézve, hogy a kormány mit szándékozik tenni a sajtóval szemben. Ennek az ügynek, a kormány ezen kijelentésének tisztába hozatala, az én felszólalásomnak tulajdonképeni czélja. Megengedem, hogy ezzel nagyon szűk keretben mozgok, megengedem, hogy ezzel nem teszek eleget annak a kötelességnek, a mely rendes körülmények között, a parlament minden pártjára és a parlament pártjait képviselő egyénekre háramlik. Megengedem, hogy elméletileg igen helyes volt az a csodálkozás, a melynek Rohonczy Gedeon t. képviselőtársam kifejezést adott a felett, hogy a parlamenti pártoknak vezető egyéniségei nem foglalkoznak olyan behatóan az agrárszoczializmus neve alatt ismert tényekkel és helyzettel, mint a hogyan ezzel foglalkozni kötelességük volna. Tartozom megindokolni, miért nem teszik, miért nem teszem magam sem. Ezekkel a tünetekkel szemben, — a melyeknek komolyságáról és veszélyességéről én épúgy vélekedem, mint az előttem szólott Rohonczy Gedeon t. képviselőtársam, hogy ezek súlyos veszélyt hozhatnak hazánkra, — ezekkel a tünetekkel szemben a dolog természete szerint két rendbeli feladat háramlik az országra s az ország vezetését eszközlő férfiakra. Egyik a pillanatnyi feladat. A hol ínség, a hol nyomor van, azon az Ínségen, azon a nyomoron segíteni kell, kerüljön az akármibe. A hol pedig az élet- és vagyonbiztosság, a hol a törvénynek és a jognak uralma csöndesen megtámadva, megfenyegetve van, azt meg kell védeni, kerüljön akármibe, akárminő áldozatba. (Helyeslés balfelől) Ez, t. ház, a pillanatnak a követelménye, de erről sokat beszélni felesleges, ez a tettnek kérdése. És megvallom egész őszintén, hogy a hol erőszaknak alkalmazásáról van szó, azt én a jelenleg az ügyek élén álló t. kormány lélektanával annyira homogén dolognak tartom, hogy e tekintetben valami különös buzdítás szükségét nem látom (Élénk derültség a bal,- és szélső baloldalon.) De, t. ház, nincs e házban senki, a ki azt hinné, hogy a pillanat igényelte akár jótékonysági, akár hatalmi intézkedésekkel a bajt gyógyítani, vagy csak állandóan enyhíteni is lehessen. A pillanat követelményeinek mögötte áll a sokkal messzebb menő feladat: a bajt gyökereiben felkeresni és gyökereiben orvosolni. 52