Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-240

410 240. országos Illés 1898. február 14-én, hétfőn. Ha én azt hinném, hogy e nagy feladatnak a teljesítését, annak itt a képviselőházban való megvitatásával, szóval, beszéddel, csak egy hajszálnyival is előbbre vihetjük, akkor kötelességemnek tartottam volna felszólalni. (Helyeslés a baloldalon.) De én, sajnos, oly meggyőződésben vagyok, hogy a mai viszonyok között ebben a második, részemről sokkal fontosabbnak ismert irányban beszéddel semmit sem lehet elérni. (Igaz! Úgy van! balfelöl.) Megmondom miért. Az első feladat ügyé, a diagnózis megállapítása. Egész általánosságban annyit el mondhatok, s ez talán közös meggyőződésünk, hogy e forrongó állapotnak forrásai kétfélék, természete kétféle. Itt vannak gazdasági bajok, tényleges, tagadhatatlan gazdasági és társadalmi visszásságok, a melyek orvoslására már rég kellett volna gondolnunk. (Élénk derültség a balés szélső baloldalon.) Ám soha sem késő, legalább abban az értelemben nem, hogy korábbi mulasztások soha sem mentenek fel a cselekvésnek kötelessége alól. (Úgy van! balfelől.) De e mellett tagadhatatlanul oly tényekkel találkozunk, a melyek azt mutatják, hogy országunknak nagy terjedelmű részeiben teljesen meg van ingatva egész néposztályoknak erkölcsi világa. (Úgy van! Ügy van! balfelöl. Egy hang a szélső baloldalon: Az általános választások által!) Azt mondja a t. miniszter úr, ne kutassuk, ki a bűnös, ki az oka, ne tegyünk egymásnak szemrehányásokat. Megengedem, igazat is adok neki, ámbár teljes önérzettel mondhatom, hogy a közéletnek tényezői között talán kevesen vannak, kiknek ettől a kutatástól és annak eredményeitől kevesebb okunk lenne félni, mint nekem. (Úgy van! balfelől.) Mert nem csak egyszer történt, a mnit Eohonczy Gedeon t. képviselőtársam mondotta és nem csak a városi és iparos- munkások részéről történt, hogy hozzám fordultak és hogy az ő ügyüket felkaroltam, de a háznak naplói tanúskodnak arról, hogy a szooziális kérdésnek fenyegető veszélyeire figyelmeztettem nem egyszer, de ötször, de tizszer is (Igaz! Úgy van! balfelöl.) és hogy akkor, mikor az iparosmunkások érdekében vajmi kevés nagy nehezen és nagy nyögve történt, az óvóintézkedéseknek a mezőgazdasági munkásokra való kiterjesztésének szószólója voltam, de süket fülekre találtam ebben a házban; és ha valami hiba terhel, hát az csak az, hogy az általános fásultság folytán elcsüggedtem, és nem elég gyakran és nem elég következetesen ismételtem figyelmeztetésemet. De azt mondja a t. miniszter úr, hogy ne keressük egymásban a hibát, ne tegyünk egymásnak szemrehányásokat, és én a mostam* pillanatban igazat adok neki, mert én úgy érzem, t. képviselőház, hogy, ha a bajnak fenekére mennénk, ha annak keletkező okait kikutatnám és kitárnám, minden szó, a mit elmondok, úgy volna magyarázható, mint lázító anyagnak belevitele oda, a hol ma csillapításra van szükség. (Igaz ! Úgy van ! a baloldalon.) S éu, t, képviselőház, ezen a veszélyen is túltenném magamat; a vádon természetesen túltenném magamat, de a tényleg létező veszélyen is, hogy az izgalmakat esetleg az állapotoknak őszinte felderítése által növeljük, ezen a pillanatnyi bajon túltenném magamat akkor, ha azt hinném, hogy ennek árán a bajnak orvoslásához közelednénk; de erre nekem a mai körülmények között semmi reményem. (Igáz! Úgy van! a baloldalon.) Megmondom nyiltan, ez az én tartózkodásomnak oka. En a mai kormányzati rendszert és a keletkezésének eredendő bűnében szenvedő ezt a parlamentet nem tartom képesíttetnek arra (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) nemcsak, hogy a kérdésnek gazdasági oldalával, hanem, hogy népünk megrendült erkölcsi alapjainak megerősítésével sikeresen foglalkozzék. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Jöhetnek idők, midőn talán az események továbbfejlődése ezt a parlamentet is a magábaszállásnak abba a lelkiállapotába fogja hozni, . . . Zmeskál Zoltán: Nem hiszem! (Mozgás a bal- és szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk!) Gr. Apponyi Albert: • . . a mely keletkezésének eredendő bűnét expiálhatja, de ma mindezeknek a kérdéseknek megvitatásában is az önigazolásnak a gondja az, a mely előtérben látszik lenni; ma ettől a lelkiállapottól úgy ez a ház, mint az a közönség, a mely ilyen parlamentáris állapotoknak létezésébe belenyugodott, még igen távol áll. (Úgy van! Úgy van! balfelől.) Én tehát a mai viszonyok közt a bajok okának tüzetes megvizsgálásával összekötött elkeríühetlen károkért semmi kompenzácziót sem látok magam előtt; és azért átengedem a t. többségnek azt az ártatlan mulatságot, Jiogy egyik kiválóan szakértő tagjának indítványára a t. miniszter úrnak beszédjét, a franczia példát követve, a hol nagy, alkotmányozó, a társadalom megmentésére, tévfogalmaknak elhárítására, alkalmas, nyilatkozatokat minden községben kifüggesztenek és ily módon publikálják, én — mondom — átengedem azt az ártatlan kedvtelést, hogy a miniszter úr beszédét köztudomásra hozzák. (Derültség a bal-és szélső baloldalon.) Ártani bizonyosan nem fog. De a magam részéről várom azt az időt, midőn a kedélyeket megérve látom arra, hogy a teljesen őszinte szót nemcsak befogadni, de az elismert igazság szerint cselekedni is kellő erőnk legyen, (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) úgy itt benn a házban, mint ott a házon kivül. Míg az az idő bekövetkezik, lelkiismeretes meggyőződésem az, hogy több kárt, mint hasznot tennék; és