Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-240

240. országos ülés 1898. február 14-én, hétfőn. 407 fokig, úgy, mint az Ember tragédiájának, Madách színművének utolsóelőtti jelenetében, mikor az ember már a gyárban numerust kap, forgatja a gépet, aztán van egy felügyelő, ki parancsol néki, s ebből áll az élet. Pedig Madách gyönyörűen irta meg az élet tragédiáját, de csak a múltat; hogy a jövőt megírhassa, arra ő sem volt elég tehetség. Különben azóta, hogy ez húsz vagy hány esztendővel ezelőtt megíratott, sokat haladt épen a kor; mert Madách akkor talán még a villámot nem ismerte, ő az embereket már gyárakba helyezi el, numerusoknak, mint a milyenek mi itt vagyunk. De nem ismerte a korral haladó eszközöket, meg a fejlődő elmét, Nem az lesz a sora az emberiségnek, a mint azt Madách megírta, de talán az sem lesz, a mit én mondok, az talán ötvenszer, százszor fog változni majd az emberi ész fejlődése szerint, majd aztán mások fogják újból jelezni, hogy mely irányban módosulhat. Ma mit gondolok én ? Én nem azt hiszem, hogy az emberiség odajut végleg a gyárba, mint rabszolga-numerus, hogy képesek legyenek őt megkötni és azután, hogy kihűl a főid és a végén megfagyott állattá lesz az ember. Előbb az emberek majd még a légben fognak röpködni, azután, ha majd kezd a föld kihűlni, ha a nap talán elégett, az az emberi elme majd fúr le a föld gyomrába lyukat, olyat, a milyenre szüksége van. oly mélyen, mig rájön arra a tűztengerre, arra a lávára, mely neki elegendő, hogy a földtekét kivűlrői ismét felmelegítse. És ha majd talán ez is elfogyott, meglesz talán akkor az az emberi ész, az elme, hogy majdan talán a csillagokat fogja lelánczolni és azzal fogja a földet melegíteni. Lehet, hogy ez módosul, de én ma az emberek fejlődését így képzelem ! E példát csak azért hoztam fel, hogy ha mi numerusokat is kapnánk majd itt, bizonyos időn túl, mégis úgy mint az elme, a hazafiság ki fogja küzdeni a közei jövőben az esetleg elnyomott- szabadságot. Lehet, t. ház. a mit felhoztam, talán felesleges volt említeni, az egy ideges ember fantáziája, de már most rátérek sokkal komolyabb reális dolgokra. (Halljuk! Halljuk ! balfelöl.) En azt mondottam, hogy hibásak vagyunk mindnyájan a mai helyzetért, hibásak vagyunk mi magunk, urak is nagy mértékben, hogy előállt ezen helyzet a szegényebb földművelő osztályban. De annak egy nagy oka még a következő. Én az állami szervezetet olyannak képzelem, mint a milyen az emberi test: van szíve, van feje, van keze, lába. A szívben összpontosul a minden szervet éltető vér, annak van feladata, hivatása s épúgy mint a kar meg a kéz dolgozik ; dolgozik annak a törzsnek, hogy az a törzs élhessen, A szívnek, a tüdőnek hivatása a vért működésbe hozni az emberi szervezetbea, kilökni azt a fej, a végtestek ereibe, mely ismét visszakerül, hogy a szív isméi újjal cserélje ki a legparányibb erecskékig, melyek a föld rögébe vesznek el. Egy nagy hiba történt évtizedeken keresztül, s ezt nem vettük észre ; lassan gyöngült, a látás, a hallás a főben majd elhaltak a kezek, a végtagok, s az összeró. A nyomor, az elszegényedés, az ínség következménye annak. És miért ? Mert a szív, a tüdő nem lökte évtizedeken keresztül vissza az a vért, mint a mennyit a végtagok beszállítanak. T. képviselőház! Bármint gondolkozzanak itt, azért mégis ki fogom mondani meggyőződésemet. Lássák, urak, én először a miniszterelnök úr helyzetében nem két-három ezredet küldenék elnyomni a már kitört lázadást, de tíz ezredet talán még többet helyeznék el oda s mind idegenajkút. Miért tíz ezredet, ily sokat talán ? Épen azért, hogyne Jöjjenek, hogy ne legyen szükség reá, vagy legalább is minél kevesebb essék el, ha már lövésre kerül. Mert ha csak két-három ezredet küld, az bizonynyal nem lesz elég, az lelőhet egypár ezer embert s akkor jönnek rá, hogy több fegyver kell és az is újból lelő egy rakás embert. De ha egyszerre küldök annyi érit, mely imponál, elkerüljük legalább, ebből a szempontból, a nagy veszélyt. (Helyeslés. Úgy van! balfelől.) Most visszatérek arra, hogy ha ily módon fékezem meg a már tényleges lázadást, még azzal nem nyomtam el, mert csak megfékeztem azt egy bizonytalan időre; az pedig kötelessége a magyar nemzetnek rögtön, mihelyt elég katona van ott s a lázadás elnyomva, megoldani a kérdést jogilag, közgazdaságilag az igazság alapján. Csakhogy itt egy dolog van: az igen tisztelt kormány erre nem képes. Nem képes, t. ház. S miért nem: Én a kormánypártnak húsz éve tagja vagyok; de mi ezen elégedetlen munkás nép előtt elvesztettük azt a bizalmunkat, melylyel kellene, hogy irányunkban viseltessenek, szóví aa nemzet bizalmát, főleg ily időben. Mert ily időben feltétlen bizalommal kell, hogy higyjen a magyar paraszt annak, a kitől sorsa javulását reméli s a kinek lekötött szavától önmagát feloldja. Önöknek, azaz nekünk nem adja vissza, uraim 2 Én, ha kell, minden áron feláldozom magamat, s a mit most mondani fogok, megtiltom, hogy azzal más mint fegyverrel éljen. Én elmondom, s a felelősség tisztán engem terhek Én magam 5000 forintot kaptam az én megválasztásomra; nem én, de a választóim részére kaptam, Már előbbi években is, most is egyhangií választásom volt, meg lettem volna egy krajczár nélkűl is. De ha a többi választókerületek polgárai esznek, isznak, dőzsölnek, mért ne igyanak az