Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-240

406 240. országos ülés 1898, . február 14-én, hétfőn. nagy mértékben, mert nekünk, földbirtokosoknak lett volna kötelességünk foglalkozni azzal a néppel, törődni annak sorsával, főleg, mint törvényhozóknak. Volt-e szó a munkáskérdésről, vagy a kisbirtokososztály ról, vagy egyáltalában a szocziális mozgalmak és törekvések kérdéséről e parlamentben az elmúlt 31 év alatt? Ha jól emlékszem, ezelőtt 8—10 évvel fordultak gróf Apponyi Albert képviselő úrhoz a városi szoczialisták. Akkor egy eset volt az egész harmincz évi parlamentáris korszakból, hogy a szoczialzimussal úgyszólván foglalkoztunk. De, t. ház, mi lesz most, ha a veszedelem tényleg oly imminens, mint a milyennek én hiszem, s a minőnek itt festem. Meg vagyok győződve, a t. miniszterelnök úrban van annyi bátorság, hogy lövetni fog, mihelyt szükség lesz rá és meg vagyok győződve, hogy már útban vannak az ezredek, talán két-három ezred. És meg vagyok győződve, hogy ha így tett, okosan tette azt, hogy a nem magyar ezredeket, hanem talán cseheket, bosnyákokat indít útnak. (Mozgás.) Helyesen teszi, mert ha én egyszer a karhatalmat igénybe veszem, tudnom kell azt, hogy az nekem meg is felel. (Mozgás.) Igaza van báró Bánffy Dezső miniszterelnök urnak, és meg vagyok győződve, hogy ha e két-három ezred kevés lesz, a miniszterelnök úr újakat fog küldetni s az újból odaktildöttek is lőni fognak és lelőnek annyi embert, a mennyire szükség leend, hogy a társadalmi rend és vagyonbiztonság helyreálljon. (Mozgás.) De én nem osztom a miniszterelnök úr nézetét, sajnálom, hogy így van, mert meggyőződésem az, hogy ez a mód magában sem fog használni, rövid időre igen, de nem véglegesen. Tegyük fel, hogy több ezer embert lelőnek; azokat, a kik ellenszegülnek, kell, hogy ielőjjék és le is fogják lőni. A rend helyreáll, de vájjon helyreállt-e az már ez által későbbi időre is? És vájjon az a kedélyében felizgatott, feltüzelt, a szívében megmételyezett ember kényszeríthető lesz-e arra, hogy learasson vagy dolgozzék, ha annak ideje eljő?! De tovább megyek. Ha egy ilyen erőszakos, erélyes intézkedés, mely tényleg ma szükséges, végrehajtatik, nem hiszi-e azt a t. kormány, hogy az oly vérző sebeket Nagy ott az élve maradtak kebelében, hogy azf nem irthatja ki ilyen módon a rossz termések folytán elszegényedett és a sok átélt keserűség és még azután mindenféle dolgok által félrevezetett félművelt embernek szívéből, az önmagától kirepülni nem fog, ott marad az elrejtve a szív fenekén, hogy alkalomadtán újra kitörjön. És azt hiszik talán, hogy AusztriaMagyarország katonasága csupán arra való, hogy majd ott az Alföldön permanencziában legyen s kordont húzzon végig a Kárpátoktól le a Tisza torkolatáig, s ott, a hol esetleg még szükség van rá? (Mozgás.) Hiszen a mi nagyhatalmi integritásunkat teszi tönkre, az, ha a mi haderőnk nagy része szolgálatban áll, saját fiaival szemben fölfegyverkezve. Komolyabbak ezek a dolgok, t. ház, mint a hogyan a kormány t. tagjai képzelik. Az én nézetem más és megmondom azt. Én különben senkitől semmit nem kérdezek, hogy mely irányt válaszszak magamnak; senkit kérni nem fogok, hogy kövessel!, támogasson, a világért sem. Ilyen időkben nem szabad úgy tenni, mint a hogy az igen tisztelt földmívelésügyi miniszter úr, hogy kérje először a tisztelt sajtót, — különben ezt már a múltkori beszédemben megjegyeztem, — hogy támogassa a kormányt; kéri továbbá az itt jelenlevőket, hogy ne rontsuk le a tekintélyeket. Nem kérni kell ilyen időben, hanem annak meg kell lennie ilyenkor. Az a tábornok, a ki elől megy, nem fordul vissza, kérni a hadsereget, hogy kövesse, hanem az elől megy és a tábornoknak éreznie, tudnia kell, hogy követik őt vakon a nélkül, hogy vissza kellene fordulnia, az a tábornok, ki ezt nem érzi, az aztáo nem is annak való. Itt a t. kormánypárt tagjai közt egy képviselőtársam, a mint értesültem, azon indítványt tette a pártban, hogy a miniszter úrnak három nap előtt itt a parlamentben elmondott beszédét kinyomassák és több százezer példányban széjjeloszszák, esetleg az állam költségén, abból a ezélból, hogy avval lecsillapítsuk a felizgatott szenvedélyeket. Nem akarok én tréfálni, gúnyt űzni vagy sérteni, de engedje meg a miniszter úr, —• hisz nem ő akarta, hanem más ajánlotta — az egy kitűnő beszéd, békés, nyugodt időben mindenki nyugodt örömmel fogadja, mert elbeszélte az állami méneknek, a selyemhernyóknak és a halikráknak az állapotát, (Derültség a baloldalon.) szóval mindént, a mi a föidmívelési táreza keretében előfordul. Ámde e beszédben, ha azt őszintén vissza akarja adni a nyomda, benn kel! foglaltatnia annak a résznek Is, melyben kér bennünket és a hazafias sajtót, hogy a tekintélyeinket le ne rontsuk. Hát mit gondoljon az a paraszt, midőn egy kormány itt kéri a házat, a sajtót és mindenkit arra, hogy az ő tekintélyét támogassák ebben az esetben? Éz a beszéd békés időkben, mikor az embernek egész nap nem volt dolga, aztán este nem jön rá az álom, arra való, hogy kézbe vegye és aztán attól elaludjon. (Derültség balfelöl. Mozgás.) Visszatérek, t. ház, arra, a mi bekövetkeznék esetleg akkor, ha báró Bánffy Dezső miniszterelnök úr — úgy a mint ő óhajtja, hisz a hatalom a kezében van — megfékezi a lázadást. Nem szolgasághoz vezet ez? Előbb azok, majd mi is numerusok leszünk majd bizonyos