Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-240

402 240. országos filés 1898. febrn&r 14-én, hétfőn. jövő reménye virrad fel. Erre kilátás nincs, s az a beszéd legkevésbbé fogja kilátásait növelni. Mélyen tisztelt ház! Ép ezért, minthogy a fősúlyt arra fektetem, hogy nemcsak a szoczializmusban van a veszély, hanem abban, hogy az elégedetlenség egész tömege kavarog Magyarországon és hogy a szoczializnms fellépett, ez csak táp arra, hogy az elégületlenség valamikép kifejezhesse magát és minthogy látja az a szegény ember, hogy itt oly nagy tömörülés van és oly eszmék hangoztathatnak, mint a földfelosztás stb, azt hiszi, ő is megtalálja az ő sérelmeinek kiköszörülését, ő is csatlakozik azokhoz, a nélkül, hogy szoczialista lenne. És épen itt van a súlyos volta a szoczializmusuak, mert ha csak arra az egy térre szorítkoznék, hol tisztán a szoezialdemokraták laknak, nem kellene félni, de az egész országban az elégületlenség ma nyilvános. (Igás! Ügy van a baloldalon.) Vájjon miben találhatja az az egyén az országban az ő megnyugvását? Talán közigazgatásunkban ! Hisz azt a túloldalról ép úgy elbírálták, mint a hogy mi elbíráltuk ennek hiányait és nem üdvös ténykedését. Tehát a közigazgatásban nem találja. Talán abban találja, hogy az ő keresete és adózási viszonyai arányban állanak ? A túloldalról kimutatta épen Rohonczy Gedeon képviselőtársam, hogy a telkes g-azda, ha leszámol terheivel, melyeket az adókban és községi terhekben visel, nem marad neki semmi és kénytelen napszámba menni. Tehát ebben sem találja megnyugvását. Talán az általános politikában, talán a közmorálban találhatja akkor, mikor tudjuk, hogy a választás egy kínszenvedés neki, mikor megtörténik, hogy a zsandár kabátjánál fogva vezeti az urnához, feltűzött szuronynyal és mikor leszavazott, elvezeti és megy a másikért? Hogyha igy látja érvényesülni a szabad polgár az ő meggyőződésének nyilvánítását, akkor, mikor ő hazáját meggyőződésével szolgálni véli, talán ez ösztönzi azt a polgárt arra, hogy ő a kormányzatért és általában az állameszméért lelkesedni tudjon? Nem-e öli ki lassanként belőle azt a jogérzetet, a mely a magyar fajnak veleszületett tulajdonsága? (Igazi Ügy van! bálfelöl.) Mikor az a magyar faj látja, minő jogtalanságok követtetnek el rajta lépten-nyomon, akkor ébredjen fel benne az állameszméért való lelkesedés? De tovább megyek. Vájjon az a nemzetiségi, ilyen közigazgatás mellett, a milyen a miénk, fog talán rajongni az a magyar állameszméért? Vájjon a közigazgatás ágy bánik-e vele, hogy ő minden tekintetben megnyugodhasson? Mikor látjuk, hogy mindenhol csak korrnpczió van, akkor csodálkozunk azon, hogy a szoczializnms nagy mértékben föllépett? Én nagyon csodálkozom, hogy előbb föl nem lépett, mert korántsem keresem annak indokát a tiszai védgát-építésben. Az is hozzájárult, de megmondom, miért. Azért, meri igen jói tudjuk, hogy az a napszámos ember, ki napszámban dús keresethez jut, lassanként megfeledkezik családjáról, megfeledkezik arról, melyik vallásfelekezethez tartozik és elfelejt az Istenhez fordulni. Bizonyos elkanászkotlást látunk a napszámosoknál a Tisza mentén; nem törődnek sem templomukkal, sem papjukkal, sem vallásukkal, csak magukkal. Ez vitte oda a szoczializmust, melynek mindenütt megvan a talaja, a hol a megélhetés alapja a napszám. A napszámosok seregének nincsen semmi egyesületök, a hol magukat művelhetnék, a hol esetleg jogos követelésüket megbeszélhetnék és előadhatnák. Ki vannak dobva a társadalomba, mint oldott kéve, melyet a szél erre-arra hord. A napszámosok seregének a legnagyobb részében már rég megvan a szoczializmusra való hajlandóság, mert helyzetök, hogy nem gondoskodik róluk sem a társadalom, sem az állam; elidegenednek családjuktól, vallásuktól, még a hazától is. E viszonyok már évtizedek óta előkészítették a szoczializmus talaját az egész országban. A hol még fel nem lépett, a hol még csak elégületlenség van a kormány iránt, ott ennek kitörését csakis a vallásos érzület akadályozza meg. Szomorú helyzet az, hogy épen az a két elem, mely egymás jóindulatára rá van szorulva, a gazda és a munkás, egymással szemben állanak, pedig mindakettő nyomorog mindenütt; és a gazda már nem tudja, hogyan fizesse ki a terheit. E mellett pedig egy harmadik elem, az uzsoratőke, mely ellen a kormány még mindig nem akar erélyesen fellépni, nevetve nézi, hogyan marczangolja egymást az a kettő, melyeknek közös szeretettel kellene együtt munkálkodniuk. Ez ellen a betolakodó méreg ellen nincs orvossága a kormánynak; a jogosulatlan uzsora tönkre teszi mind a munkást, mind a gazdát. E tényeket senki nem tagadhatja, mert hiszen mindennap szemünk előtt játszódnak le Ezek után, azt hiszem, hogy ha künn az a sok százezer és százezer mezőgazda és munkás olvassa ag igen tiszteit miniszter urnak beszédjét, úgy abban tápot és megnyugvást találni nem fognak. Nincsen abban sem a munkásokra, sem a mezőgazdákra nézve egy egészséges programra felállítva; ott csak egyes kisebb foltozások vanak, de kardinális intézkedés, mint magam kifejeztem, abban nincsen. És akkor a t. miniszter úr feláll és mintegy az egész vihart, mely az országban dúl, le akarja fegyverezni. És mivel? Egy semmiséggel. Mert beszédében nem találok semmi olyan irányzatot, a mely a