Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-240

400 240. országos illés ÍS98. február 14-én, hétfőn. letek alakítását előmozdítandó, javasol bizonyos összeget. Hát, t. ház, ez mind szép törekvés, de engem ki nem elégít. Az a merkantil irányzat, melynek az államok ma világszerte hódolnak; a mobil nagy tőke uralma, mely már természeténél fogja is ellenséges a mezőgazdaság iránt; továbbá a létért való küzdelem és a belliim omnium contra omnes, vagyis mindenkinek harcza mindenki ellen, a kisgazdát önkéntelenül arra utalja, hogy magában való tehetetlenségét érezvén, egyletekbe, szövetkezetekbe csoportosuljon. Így alakultak részben hazánkban is, de különösen a külföldön hitelszövetkezetek az uzsorások ellen; fogyasztási szövetkezetek a kereskedelem túlkapásai ellen; magtárszövetkezetek, hogy a gazda ne legyen kényszerülve potom áron elfecsérelni terményeit; és végül gazdaklubok a földmívelésnek és állattenyésztésnek emelésére. Hogy ezen szövetkezetek erős védvárat nyújtanak a gazdáknak közgazdasági téren, azt a tények megmutatták nálunk is, de különösen a külföldön. Én tehát addig is, míg egy szerencsésebb áramlat más irányba nem tereli a mezőgazdaság irányítóit, azt kívánom, hogy ezen szövetkezetek Magyarországon is létesüljenek és virágozzanak. Épen ezért a következő határozati javaslatot vagyok bátor a t. ház figyelmébe ajánlani (olvassa): »Utasítsa at. háza t. kormányt, hogy terjeszszen általában és ne csak' a hitelszövetkezetekre vonatkozóiaga szövetkezeti ügy előmozdítása, esetleg kötelezővé tétele ügyében törvényjavaslatot a t. ház elé.« (Helyeslés a baloldal hátsó padjain.) Azért mondottam, hogy ^esetleg kötelezővé tétele«, mert nagyon jól tudom, hogy sem a hitel-, sem a fogyasztási, sem a magtárszövetkezeteket nem lehet kötelezővé tenni, de úgy vélem, lehet ezt tenni a gazdaklubokkal, úgy a mint ezt tettük az iparkamarákkal. (Helyeslés a baloldal hátsó padjain.) Hock János jegyző: Sima Ferencz! (Nincs üt!) Major Ferencz! (Halljuk!) Major Ferencz; Engedje meg a t. ház, hogy alkalmat vegyek magamnak ezen tételnél a fölszólalásra. ígérem, hogy tárgyilagos leszek és nem Nagyom magamat pártszempontok által vezéreltetni, hanem egész általánosságban a követelményekből indulok ki, melyek ma már mint nagy kötelességek zúdulnak a parlamentre, s kiindulok másodsorban azon intézmények bírálatából, a melyek hivatva volnának^ ezen általános elégületlenség lecsillapítására s az általános jólét helyreállítására (Halljuk!) T. ház! Ha ebben az országban mindazok, a kik várva várják a közgazdasági élet jobbra fejlődését, szemügyre veszik, elolvassák, átbetűzik azon beszédet, melyet a t. földmívelésügyi miniszter úr itt a múlt napokban elmondott, akkor abban mindenesetre, mint egy élő képben fogják látni, hogy még mindig nincs azon a ponton a kormány, hogy ezen veszélyeket a melyekkel szembe kell nézni,méltán mérlegelje; látni fogjuk, hogy ezen egész beszédben nincs egy-egy nagyobb gondolat, nincs benne semmi alkotás, mely azon jelleget viselné magán, hogy itt gyökeres orvoslás remélhető, vagy várható. Abban a beszédben csak toldást-foldást találunk, de kardinális új alkotást és a mezőgazdaság terén új politikát feltalálni senkinek sem sikerül. Az igen tisztelt miniszter úr beszél itt »a magyar gazda kicsinyes házáról«, beszél az egyes községek erdeinek államosításáról; felhozza azt, hogy hogyan segélyezi az egyes mezőgazdasági ágakat, mondván, hogy sokkal tetemesebben, mint a múlt évben. Mindezeket mint nagy vívmányokat bocsátja a ház elé, de kérdem, hogy ezeket nem olvasta-e már előzőleg mindenki a költségvetésben és annak indokolásában? Bizonyára; és mégis, t. ház, nemcsak ezen, hanem a túloldalról is, mint záporeső hullott a miniszter úr fejére a követelmények egész sora, a mi azt igazolja, hogy sem az indokolás, sem a költségvetés korántsem nyugtatta meg még a saját pártját sem. hanem a követelmények egész sorazatával állottak elő, és e tekintetben csak elismerés mondható, hogy az önérzetnek hangja valahára egyesekben oly méltóan nyilatkozott meg odaát is, mikor félre tette a pártfegyelmet és követelőleg lépett fel a miniszter úrral szemben. Mint mondottam, én a miniszter úr egész beszédében semmi lényegeset nem találok és mégis az igen tisztelt miniszter úr ide vágja az ellenzék szemébe, hogy mi nem földmívelési politikával foglalkozunk. Én majd kimutatom az igen tisztelt miniszter úrnak, hogy földmívelési politikával tulajdonképen mi foglalkoztunk, és kicsinyes foltozással pedig ott a miniszteri széken foglalkoztak. Azt mondja, hogy az én beszédemben földmívelésről szó sínesen. Hát nincs földmívelésről szó, ha én a hitelviszonyokról beszélek? Hát a miniszter úr ezt olyan csekélységnek tartja? Pedig hogy csekélységnek tartja, azt az is igazolja, hogy nekem kellett közbeszólnom beszédébe, hogy az igen tisztelt miniszter úr mellesleg megemlítse a hitelviszonyok javítását czélzó törvényjavaslat beterjesztését. Ha a ház, de a társadalom minden tagja tudja, hogy az a kisgazda mennyire küzd az uzsora-kamatos tőkével szemben, akkor tudnia kell mindenkinek azt is, hogy nem képes a szükségletére felvett tőkét soha visszafizetni, mert oly uzsorakamattal kénytelen felvenni még a pénzintézetektől is, a mely képtelenné teszi őt arra, hogy tartozását valaha lefizethesse. Mi-