Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-240

240. országos ülés 1898. február 14-éii, hétfőn. 399 Antal képviselő úr beszélt szakszerűen, és a többi — közöttük csekélységem is — »a mezőgazdaság részletes bajaival nem foglalkozott«. Hát, t. miniszter úr, csak arra kérem e tekintetben, hogy ha máskor szíves lesz bíiá latot mondani beszédem felett, legyen kegyes azt vagy meghallgatni, — mert kiment beszédem alatt és jó ideig künn is maradt, — vagy legalább elolvasni, mert a kritikának legelemibb szabálya az, hogy ismerje, még pedig tüzetesen azt a tárgyat, a melyet bonczkés alá akar venni. (Úgy van! Úgy van! a haloldal hátsó padjain.) Azután azt mondja a t. miniszter úr, hogy mi »egyházpolitikai kirándulásokat tettünk.« Teljesen igaz. De megvigasztalom őt, hogy ezt nemcsak az ő tárczájának keretében tettük, hanem megtettük az előbbi tárczáknál, és meg fogjuk tenni a következő tárczáknál is, mert mi azt véljük, hogy a vallás nem imaszerű fohászokból, sem néhány kenetteljes szóval kezdődő ad captandam benevolentiam irt és általánosságban mozgó újságezikkekből áll, mely újságczikkek bizonyára egy hanggal sem fogják korholni a felekezetlenséget, e nyilt hitetlenséget, — egy és ugyanazon száj egy és ugyanazon időben meleget és hideget fújván így egyszerre, hanem szerintünk a vallás, mint múlt beszédemben is említettem, egy határozott, ellenmondást és megalkuvást nem tűrő zsinórmérték, mely kihat az ember összes cselekvéseire, irányítja magán, társadalmi és politikai összes tevékenységét, szóval: felöleli az egész embert, és így nagyon természetes, hogy gondoskodnunk kell, hogy e vallás befolyása minden tárcza keretében érvényesülést nyerjen. (Élénk helyeslés a baloldal hátsó padjain.) Azután panaszkodik a t. földmívelésügyi miniszter úr és kérdezi, hogy vájjon »mikor Nagyta el a kormány a keresztény alapokat ?« Ha nem tudja, majd szives engedelmével meg fogom magyarázni. Majd ráolvasom e tekintetben a t. kormányra a Leviták könyvét, talán nemsokára, de most, bocsásson meg, nem tehetem, mert félek az elnöki csengetytítől. Hanem viszont azt meg mi nem tudtuk, sőt nem is sejtettük, t. miniszter úr, hogy midőn mi a keresztény elvek diadaláért küzdünk, akkor »felekezeti gyűlölséget szítunk« vagy, hogy »felekezetiség üszkeit vetjük el« e hazában; valamint azt sem tudtuk, hogy mikor a keresztény eszmék megtestesülését ajánljuk arkánum gyanánt a szoczializmus veszélye ellen, akkor kuruzslást végezünk. Hát, ha ez kuruzslás, akkor én melegen üdvözlöm a t. miniszter urat is a kuruzslók sorában, mert hiszen ő is beszéde folyamán egy önfeledett pillanatban, szivének jobb felére hallgatva, a humanitást ajánlotta a gazdagoknak figyelmébe, a humanitást, a mely, ha valódi, akkor nem egyéb, mint a kereszténység elveinek megtestesülése, azon kereszténységé, mely legelőször hirdette nemcsak, de meg is valósította a szabadság, egyenlőség és testvériség magasztos elveit, (Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) alaptörvény gyanánt kodesébe iktatván e szavakat: »A mit kívánsz magadnak, te is tedd azt másnak; és a mit nem kívánsz magadnak, te se tedd azt másnak.« Fölötte örvendek, hogy a t. miniszter úr ezen »nagyezabású« beszédjét kinyomatják és száz és százezer példányban fogják terjeszteni a nép között. Arra kérem a t. miniszter urat — és ezt egész komolyan mondom —- szíveskedjék megajándékozni minket is vagy százezer példánynyal, és mi magunk is terjeszteni fogjuk ezt a saját költségünkön a nép között, mint legfényesebb bizonyítékát annak, a mit mi mindig hirdettünk és a mit önök mindig tagadtak, hogy tudniillik a jelen kormánynak nagy konczepcziói nincsenek, $ így nagyokat alkotni is képtelen, mert hisz beszédében a t. miniszter úr a szoczializmus bajainak orvoslására úgyszólván egyedüli arkánum gyanánt ezt a liberális háromságot állítja oda : államügyész, zsandár és statárium, a mely három dolog, mint a Tátra, Mátra és a Fátra a homokbuczkák köztíl, úgy emelkedik ki beszédében a többi remédium köztíl, a mihez valóban sem a szív, sem az ész, a nagy alkotásoknak ez a két lételeme, nem szükséges. Még egy észrevételt kell tennem és pedig Rohonczy Gedeon képviselő úr egy megjegyzésére, a mely szerint »a kereszténység is megingott és pedig azért, mert nem haladt a korral*. Ha a t. képviselő úr ezt csak Magyarországra vonatkoztatja, akkor én is készséggel hangoztatom, hogy csakugyan igaza van abban, hogy a kereszténység megingott Magyarországon, de nem azért, mert nem haladt a korral, hanem azért, mert a kor fordult el a kereszténységtől, mert a kereszténység nem követni, de vezetni szokta a kort. (Igaz! Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) Ha azonban a t. képviselő úr ezen megjegyzését általánosságban értette, vagyis azt akarta mondani, hogy a kereszténység általában megingott, akkor bocsásson meg, de ennek ellentmondok. Mert a keresztény egyház sziklára van építve, mely meg nem inoghat soha, és ha egyik-másik nemzet, egyik-másik kő le is hall róla, a talapzat rendületlenül áll; mert a keresztény egyház olyan, mint a nap, mely mindig teljes fényben ragyog a fellegek fölött, s ha valamely ország felhőbe burkolózik előle vagy elfordul tőle, a földteke másik oldalának ad fényt, meleget, termékenyítést, áldást. A mi a tételt illeti, a melynél felszólalni bátorkodom, az harmadik pontjában segélyegy-