Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-239

239. országos illés 1898. február 12-én, szombaton. 393 Visontai Soma: A mennyiben megszakítható a vita (Helyeslés a szélső baloldalon. Ellenmondás jobbfelöl.) Elnök (csenget): Ezt az időt márlOperczczel meghaladtuk. (Felkiáltások a szélső baloldalon : Halljuk a szónokot!) En arra kérném a képviselő urat, hogy a tegnapi határozatra való tekintettel, némileg rövidebbre foglalná össze beszédének hátralevő részét. (Folytonos zaj.) Rohonczy Gedeon: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Nem ismerem teljesen a házszabályok ide vonatkozó részét, de azt hiszem, hogy a szónokot beszédében félbeszakítani nem lehet. (Úgy van! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Én tehát addig fogom a t. ház engedelmével beszédemet folytatni, a míg ki nem fejeztem felszólalásom végczélját. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Elnök: Bocsánatot kérek, t. ház, a magam igazolására nemcsak jogom, de kötelességem volt a szónok urat figyelmeztetni a ház tegnapi határozatára. (Felkiáltások a bal-és szélső baloldalon: A ház megengedi, hogy beszéljen!) A ház mindig megváltoztathatja előzőleg hozott határozatát, de nekem kötelességem azt effektuálni. (Helyeslés jobbfelől.) Ha a t. ház abban a gondolatban van, hogy inkább meghallgatja tovább a szónokot, mintsem hogy áttérjen a mentelmi ügyekre, igen természetesen tartom magamat a ház azon határozatához. (Nagy zaj. Elnök csenget.) De nem tettem volna eleget a ház iránt való köteles tiszteletemnek, ha ezt a figyelmeztetést elmulasztottam volna. (Altalános helyeslés.) Méltóztassék folytatni, a ház a szónok urat kívánja hallani és nem kivan áttérni a mentelmi ügyekre. (Halljuk! Halljuk!) Rohonczy Gedeon: T. képviselőház ! Méltóztassék elképzelni azt, hogy egy pár ezer — nem akarok többről beszélni — ilyen fóldmívelő paraszt, a kinek a lelke lelkiismeretlen izgatások folytán fel van dúlva, majd érvényesíteni akarja magát és erejét, az a paraszt, a kinek erőszakkal nyitották meg a szemét; mert gyeimek még most is, uem látott azelőtt semmit, nem tudta megítélni az ilyen nyomtatványok értelmét, és még sokkal rosszabbakat, mint a milyet szerenesés voltam felolvasni. Az idevaló ipari munkás, az már műveltsége folytán levonja ebből a tiszta konzequencziát; megfelelő értéket képes annak tulajdonítani: ismeri; de a magyar paraszt, ha valami kedvező dolgot mond az ember neki, vagy írásban, vagy nyomtatásban hozza tudtára, azt mohón befalja, elhisz minden szót, mert a műveltségi foka még olyan, s elhisz mindent, a mi neki kedvezőnek látszik. A mit a t. miniszter úr tegnap felhozott, hogy — nem tudom — hány ezer forinttal folyóiratot oszt ki a nép között, arra kérem, KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XII. KÖTET. Nagyja el a miniszter úr ezt majd nyugodtabb időkre, ma ezzel nem ér czélt, senkisem fogja azt olvasni. Az a magyar paraszt, a kinek bele van már a keblébe csepegtetve a tévszoczializmus tani, az csak azt szereti olvasni, a mi rája nézve kedvező és ő már most az ő felcsigázott szenvedélyeit azon lázitó nyomtatványok alapján igyekszik érvényre juttatni. S most már, ha az a magyar paraszt majd érvényesíteni akarja úgy, a mint már Szabolcsban történt, azt hiszi a t. kormány, hogy elég egypár repülő lovasszázad, meg az. hogy odatettek egy-két zászlóalj katonaságot? Azok a jelenségek, mint felszólalásom elején mondtam, a melyek Szabolcsban ma történtek, azok megvannak az egész Tisza mentén, nálunk is, de mig ott már kitörtek, nálunk még lappanganak. Lesz-e elég katonasága a kormánynak, ha esetleg egy nap akar érvényesülni az a mozgalom, a mihez nem kell több, mintegy hazafiatlan, de mondjuk, eszes ember, a ki után menne a nép, hogy ez dobja ki közibéjük a jelszót, a szikrát. Hiszen óri ási veszedelem ez, amiről fogalma sincsen a t. kormánynak. Attól a városi szocziálistától, ha majd ki fogja vívni az ő jogait, bármily időben itt nálunk, attól nem kell félni, mert az békésen teszi és igen kis áldozatokkal fogja azt kivívni. De nem ilyen a magyar paraszt, ha felizgatják. Annak fegyvere a villa, meg a kasza. Az megszokta azt, hogy rendet vágjon a kaszájával és ha az halad fékevesztett vad irányban, az rendet vág azután embertársai között is. A legveszedelmesebb fegyver e világon a kasza, hiszen az maga a halál jelképe! És ez van adva a magyar parasztnak a kezébe. Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de itt látom az idejét, hogy sokkal messzebbmenő intézkedések történjenek a kormány részéről, mint a milyeneknek igénybevételére eddig elhatározta magát. Még pár szót, t. ház: Gróf Széchenyi Istvánra hivatkozott Bessenyei Ferencz t. képviselőtársam tegnapelőtti beszédében. Legyen szabad nekem is rá hivatkoznom. Mit mondott egy izben gróf Széchenyi István? Azt, hogy oly kevesen vagyunk, hogy mi egyáltalában senkitsem nélkülözhetünk magunk között. Midőn gróf Széchenyi István ezt mondta, úgy mondta, hogy azt sokan hallották és egy czélzattal mondta. Mire gondolhatott gróf Széchenyi István, midőn ezt mondta? Nem az a lényeges, hogy közülünk egy-kettő elesik, az nem számít; ő másra gondolt. (Halljuk! Halljuk!) Gróf Széchenyi István bölcs szelleme ezelőtt negyven évvel látta azokat a nemzetiségi jelenségeket, melyek ma is fennállanak, és ő arra ezélzott, azzal szemben van szüksége a magyar nemzetnek arra, hogy minden fiát magának tartsa meg. Ha mi egy pillantást vetünk 50