Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.
Ülésnapok - 1896-239
394 239. országos ülés 1898. február 12-én, szomftaton. Erdélybe, vagy a Kárpátok bérczeire, az a veszély, a mit az előbb jeleztem, még nem a legnagyobb, de ha ennek következtében az a másik kitör és megindul és ezt nem tudjuk idejében és gyorsan elfojtani: ott van az igazi veszély, mert ott van a nemzet gyilokja. Ma nem akarok többet mondani; elmondtam azt, a mit szükségesnek tartottam, (Helyeslés.) Elnök: T. ház! Azt hiszem, az idő előrehaladottságára való tekintette], most a költségvetés további tárgyalását félbeszakíthatjuk és áttérhetünk, úgy, a mint a tegnap megállapított napirend kivánja, a mentelmi ügyek, majd a kérvények tárgyalására. (Helyeslés.) Előbb azonban még a hétfői ülés napirendjét óhajtom megállapítani. (Halljuk !) A hétfői ülés napirendjére, mely a szokott időben fog megtartatni, bátorkodom javaslatba hozni, bogy tűzze ki a ház a mai napon tárgyalás alatt levő földmívelésügyi tárcza letárgyalása után a vallás- és közoktatásügyi tárezát Elfogadja a ház? (Igen!) Ezt mint határozatot kimondom s most az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Következnek a mentelmi ügyek, még pedig először a mentelmi bizottság jelentése (írom. 330) személyes szabadság megsértése, becsületsértés és közrend elleni kihágás miatt vádolt Sima Ferencz országgyűlési képviselő mentelmi ügyében. Szulyovszky Gusztáv, a mentelmi bi ZOttság előadója: T. ház! A szegedi királyi törvényszék 1897. évi deczemben 18-án 15.492. szám alatt kelt felterjesztésében Sima Ferencz országgyűlési képviselő mentelmi jogát személyes szabadság megsértése, becsületsértés vétsége s közrend elleni kihágás miatt felfüggesztetni kéri. Ez ügyből kifolyólag a múlt országgyűlés képviselőháza 1892. április hó 21-én Sima Ferencz képviselő úr mentelmi jogát már egyszer felfüggesztette. Azóta a vizsgálat befejeztetett és az első és második fokon egybehangzóan marasztaló ítélet hozatott, melyszerint vádlott képviselő úr 200 forint pénzbüntetésre ítéltetett. Ezen ítélet a felek által felebbeztetvén a királyi kúriához, a királyi kúria 1897. deczember 1-én 5535. szám alatt hozott határozatával az ez ügyben eljárt szegedi királyi törvényszéket utasította, hogy vádlott képviselő úr mentiimi jogának felfüggesztése iránt lépéseket tegyen. Minthogy ezen ügyben a terhelt képviselő úr mentelmi joga már egyszer fel függesztetett és minthogy a képviselő űr és a vád alapját képező cselekmény közt az összefüggés megállapítottnak veendő, ennélfogva a mentelmi bizottság javaslata oda terjed: méltóztassék Sima Ferencz képviselő ár mentelmi jogát ez esetben felfüggesztetni. Elnök: Kérdem a t. házat, elfogadja-e a mentelmi bizottság javaslatát? (Igen!) A ház Sima Ferencz képviselő úr mentelmi jogát ez esetre felfüggeszti. Következik a mentelmi bizottság jelentése (írom. 331) rágalmazás vétségével vádolt Sima Ferencz országgyűlési képviselő úr mentelmi ügyében. Szulyovszky Gusztáv előadó: T. ház! Szathmáry Ede szentesi lakos, ügyvéd, a szegedi királyi törvényszékhez mint büntetőbírósághoz 1897. november 3-án Sima Ferencz ellen bűnvádi feljelentést tett. Ezen feljelentésbenjelőadja, hogy Sima Ferencz a szegedi ügyvédi kamara, hoz beadott feljelentésében felőle oly tényt ádíta mely valósága esetén büntetőeljárás megindításának képezte volna alapját. Ezen vád jogerős határozattal alaptalannak találtatott. Szathmáry Ede ügyvéd ezen feljelentése folytán az előnyomozás megejtetvén, az összes fegyelmi iratok kapcsán a szegedi királyi törvényszék 17.302. szám alatt kelt felterjesztésében Sima Ferencz képviselő úr mentelmi jogának felfüggesztését kérelmezi. Minthogy a bemutatott ügyiratok szerint a panaszolt jogsérelem és a terhelt személye közti összefüggés szintén megállapítottnak találtatott és minthogy a megkeresésben zaklatás esete fenn nem forog, ennélfogva a mentelmi bizottság egyhangú javaslata odaterjed, méltóztassék ezen esetre vonatkozólag Sima Ferencz képviselő úr mentelmi jogát felfüggesztem'. Elnök: T. ház! Kérdem, méltóztatik-e elfogadni a mentelmi bizottság javaslatát, a mely oda irányúi, hogy ebben az ügyben Sima Ferencz országgyűlési képviselő úr mentelmi joga felfüggesztessék ? (Igen!) A ház elfogadta. Következik a képviselőház mentelmi bizottságának jelentése (írom. 332) párbaj vétségével vádolt Molnár Károly országgyűlési képviselő mentelmi ügyében. Szulyovszky Gusztáv előadó: T. ház! A zooabori királyi törvényszék 1897. deczember 27-én 7826. szám alatt kelt felterjesztésével párviadal vétségével terhelt dr. Molnár Károly mentelmi jogának felfüggesztését kérelmezi. A bemutatott vizsgálati iratok szerint terhelt képviselő és Leitner József százados 1897. október 13-án Zomborban. kardpárbajt vívtak. Ezen tényálladék úgy a párbajnál segédkező tanúk, mint az orvosok egybehangzó vallomásai által beigazolást nyert. Minthogy pedig a királyi ügyész indítványára, illetékes biróság részéről