Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.
Ülésnapok - 1896-222
[222. országos ülés 1898. január 21-én, pénteken. Í5 adni, mert azt is gyengéden megcsipkedné. (Derültség.) Hogy történnek ezek a kihallgatások. A hadbíró megjelenik, előhivatja a századot és megkérdi: »Ki látta ezt, legények?« Hát persze nem mer szólni az istenadta, mert tudja, hogy kínzásnak lesz kitéve az altisztek részéről, ha szól. A kihallgatás, t. miniszter úr, ha így van: helytelen. Egyenkint kelleje azokat, négyszemközt, zárt helyiségben kihallgatni és szép szóval biztatni, hogy vallj .k be bátran a dolgot, miként volt és akkor azután nem üldözhetné senki, mert nem tudnak, melyik ember mit vallott. Csak is így deríílhetue ki az igazság. Ott van a huszárok esete Galieziában. Elrémítő részleteket közöltek erről is a lapok. Nem tudom, mi való benne, de azt tudom, hogy a huszárok lekaszabolták az őrmesterüket, Pollacsek pedig agyonlőtte magát, mert ftilöncsipkedték. Tehát az altiszti bánásmód a legénység irányában még mindig nem olyan, mint a milyen müveit nemzethez illő és a minő humanitás szempontjából kivánni való volna. Hiszen az altisztek számára csak nem régen szavaztunk meg kedvezményeket, ha újabban szolgálatot vállalnak, tehát kívánatos és megkövetelhető volna, hogy az altiszti kar a legénységgel humánusabban bánjék és különösen a tisztek ügyeljenek fel szigorral az altisztekre e tekintelben és kérlelhetetlenül büntessék az illetőket és ha nem az altiszteknek, hanem a legénységnek fogják a pártját: akkor javulni fog a helyzet, valamint javulni fog az által is, ha nemcsak azokat válogatják ki altiszteknek, a kik németül tudnak, hanem kiválasztják azt a magyar fiút is, a kiben valódi talentum van, a kiből talán még egy Simonyi óbester is vállhat. Hanem megvan a germanizáczió szelleme a közös hadseregben, hogy csakis a németeket válogatják ki altiszteknek. Igen jellemző az is, a mi a nyáron a honvédség és közös hidsereg által vegyesen tartott hadgyakorlatok alkalmával történt. A t. miniszter úr persze iparkodik a honvédséget konforniissá tenni a közös hadsereggel. A honvédségnél a kapitánytól kezdve, a törzstiszti vizsgára menni sem lehet azoknak, a kik a német szolgálati nyelvet nem sajátították el. A honvédtiszteknek a német nyelv tudása balzsamul szolgál, különben előmenetelük nincsen. És itt hódoló tisztelettel kell szólnom 8 Felségéről, koronás királyunkról, a ki, minthogy megerősítette azt a törvényt, hogy a honvédség szolgálati nyelve a magyar, ő maga, személyére nézve, megtartja ... B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Mással pedig megtartatja! Thaly Kálmán: . . . azt a legpontosabban, Nem ismerek oly esetet, és ezt hálával kell hangsúlyoznom, a mikor ő Felsége a honvéd tiszteket hivatalos alkalommal más nyelven, mint magyarul szólította meg. De midőn ő Felsége ily nemes, szép példával jár elől, ugyanakkor a generálisok ellenkezőt cselekesznek. Tudom, a ta^ai honvédgyakorlatok alkalmával, hogy egy magyar nevű tábornok, talán születésére nézve is az, de persze, el van németesedve, a Frigyes főherczeghez tartozó egyik csapathoz lovagolván, németül odakiáltott a parancsnokló tiszthez, hogy : »Feuer einstelíen ! Zurück!« A honvédtiszt tudván kötelességét, hogy a honvédségnek csak magyarul lehet vezényelni, nem vette figyelembe a német katonai parancsot, lövetett tovább, míg magyarul nem vezényelték a tüzelés abbaNagyását. Jól cselekedett! Ennek a tábornoknak Freistädtler németül a neve, méltóztassék azt visszafordítani magyarra. Ez a generális — mondom — magyar származású létére nem respektálja azt a koronás király. A mi nem derogál ő Felségének, az, fájdalom, igen g) T akran derogál a közös hadsereg generálisainak. A honvédségről is kezdtem szólni, a közös hadgyakorlatok szempontjából térve reá. A honvédség kedvencz intézménye volt sokáig ennek a pártnak. Óhajtottuk annak mentül nagyobb arányú kifejlesztését, nemzeti intézmény az és olyan, mely a magyar alkotmányra, a magyar törvényekre esküt tesz. Tehát ilyen szempontból azt reméltük, hogy kellő vezetés mellett ebből az intézményből egy önálló magyar hadsereg fog kinőni. Ez magyarázza meg azt, hogy ez a párt évtizedeken keresztül a honvédség részére mindig megszavazta a költségeket, míg a közös hadsereg részére sohasem szavazott meg semmit. Eddig a honvédújonezokat mindig megszavaztuk; a honvédség fejlesztésére pedig nem tagadtuk meg a kért összegeket, sőt nagyon gyakran követeltük a honvédségnek különösen tüzérséggel való ellátását, kész lévén az arra kívántató összegeket is megszavazni. Az én bizottsági tagtársam, Tóth János képviselő úr, a kit most betegsége akadályoz az itt való megjelenésben, felszólalván a véderőbizottságban, s magáévá tévén egyrészt azon fejtegetéseket, a melyeket én bocsátottam előre, azt kérdezte a honvédelmi miniszter úrtól, hogy miben áll az a hir, a melyet az őszszeí a hírlapok egész pozitív formában hoztak, hogy meglesz a honvédtüzérség, hogy a rég' óhajtása fog teljesülni ezzel a nemzetnek. A miniszter úr az ő katonai nyíltságával, a mit én miként az imént is említettem, igen becsülök benne, kijelentette, hogy szó sincs arról, a mi a hírlapokban meg van írva, a honvédségnek külön tüzérsége nem lesz. Kifejtette azt is, hogy miért. Tudniillik ez a párt követelte mindenek felett az önálló tüzérséget, mert ha nincs a honvédség
