Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-229

172 229. országos ülés 1898. január 81-éu, hétfőn. (Megtörténik.) A ház többsége nem fogadja el a határozati javaslatot. Molnár Antal jegyző (olvassa): Bakteriológiai és egészségtani intézet 4100 forint. Elnök: Ha nincs észrevétel, megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa): Betegápolási költségek 867.961 forint. Lakatos Miklós jegyző: Thaly Kálmám! Thaly Kálmán: T. ház! Igen röviden kívánom csak igénybe venni a t. ház figyelmét, miután nem szándékozom a betegápolásról mint olyanról szólani, csak egy ezen rovat alá tartozó szocziális esetre nézve kívánok az igen fisztelt miniszter úrtól felvilágosítást és azt se fejtem ki bőven, mert már több éven keresztül volt szerencsém ugyanazon tárgyhoz szólani. A t. miniszter úr iménti felszólalásából örömmel értesültem, hogy tavaszra kilátásba helyezi ott az építést, tudniillik értem a pozsonyi kórházat. Országos kórház tulajdonképen az egéíiz országban csak kettő van, a nagyszebeni és a pozsonyi. Az erdélyi t. szász atyafiak czirkumspektusok lévén, jól megcsinálták annak idején a maguk kórházát, ott nagyon kevés baj van, bőségesebben vannak ellátva fizetésekkel a doktorok, mint Pozsonyban, mely sokkal drágább város minden tekintetben, mint Szeben. Nagy nehézségekkel sikerűit ezen a dolgon mégis segíteni és elismerem a t. miniszter úr érdemet, hogy a múlt évtől fogva a pozsonyi kórház ezen kalamitásán segítve van annyira mennyire, és az ott működő igen jeles orvosok, kik humánus kötelességüket igazi önfeláldozással teljesítik, valamivel méltóbb díjazásban részesülnek, mint azelőtt. Azonban nem az itt a főbaj, hanem az, hogy a helyiségek részint régi rendszer szerint, nem pavillon-rendszer szerint vannak építve, úgy hogy a ragályos betegek is benne vannak az épület közepén. A szemészeti osztályban például a többi szembetegek együtt vannak a trachomás betegekkel, úgy hogy ez a baj nemcsak más szembetegekre, hanem az orvosokra is ráragad. De legnagyobb a baj az elmebetegek osztályán. Magánzárkák teljes hiányában a 140—150 beteg huszonötnek kivételével földalatti nedves helyiségekben van, két hosszú folyosón, egyiken a férfiak, másikon a nők. Az ápolószemélyzet oly rosszul van fizetve, — 15 forintot kapnak havonként, — hogy jóravaló ápolót oda kapni nem lehet. Isten csodája, hogy az egyik bolond agyon nem veri a másikat a felügyelet hiánya s az ápolók rosszasága miatt. így történt meg az is, hogy elevenen főztek meg egy elmebajos embert. Magam elmentem oda éa megmutattak előttem mindent, s mondhatom, hogy irtózat töltött el, kivált ez osztály láttára. Pedig ez elmebajosok nemcsak Pozsonymegyébő], hanem a nyugati tizenegy vármegyéből kerülnek oda; ez tehát nem megyei, hanem országos ügy. Én mind e dolgokat leírattam legilletékesebb helyen egy emlékiratban is, de mert az idő előrehaladt és a miniszter úr kijelentette, hogy az építés tavaszszal megkezdődik, nem olvasom fel. Én ez állapotokat már Hieronymi minisztersége alatt is vázoltam a házban; ő akkor vizs gálatot is indított és meggyőződve adataim valóságáról, megvette a szomszédos telket, hogy építtessen. A telek tehát megvan, ha nem is oly nagy ugyan, mint kellene lennie, ha a hevenyfertőző betegek számára külön pavillon-rendszert akarnak létesíteni és az elmebajosok számára is külön, egészséges helyiségeket; de ha csak valami történik is, én megnyugszom, mert az állapotok most tűrhetetlenek. Sürgettem tavaly is a t. belügyminisztériumnál, hogy ha már megvették a telkeket, építsenek is valahára. A t. miniszter úr azzal biztatott, hogy a tervek idementek, odamentek, nem lehet elhirtelenkedni a dolgot, ez a bizottság, az a bizottság vizsgálja a terveket, felül is kell bírálni, és így hurczolják az ügyet évrőlévre, a szegény elmebajosok pedig még mindig ott vannak a föld alatt, a nedves helyiségekben. Nagyon kérem a t. belügyminiszter urat, legyen oly kegyes, nyugtasson meg. Azt olvastam az újságokban, hogy Neiszidler t. képviselőtársam a szabadelvű pártban kérdést intézett a miniszter úrhoz, és a miniszter úr felelt is, a képviselő úr pedig tudomásul vette a választ. A közegészségügy nem lévén pártügy, hanem mindnyájunk érdeke, kérem a t. miniszter urat, hogy ne csak a pártban, hanem itt a házban is fejtse ki bővebben, hogy miben áll a pozsonyi kórház építésének ügye és elvégre megkezdik-e már az építést? Hiszen már évek óta húzódik ez az ügy és emberszeretettől megindulva látom azokat a nyomorult állapotokat, a melyek ott ma is tényleg léteznek, épúgy mint akkor, mikor Hieronymi Károly belügyminisztersége alatt felszólaltam. Ne méltóztassék rossz néven venni, mikor azok, a kik érdeklődnek ily ügyek iránt, bizalmukat elvesztik, ha évről-évre húzódnak ezek a dolgok, a melyeknek a reparácziója megígértetett, de tényleg nem történt egyéb a telekvásárlásnál és ezekben a régi házakban, a melyeket le keli rontani, s a melyeknek helyén építeni kell, még mindig benn vannak a régi lakók. Kérem tehát az igen tisztelt belügyminiszter urat, méltóztassék engem megnyugtatna úgy a mint azt tette Neiszidler Károly t. képviselőtársammal, mert én, nem tartozván ahhoz a párthoz, e választ nem hallhattam. Azt hiszem, hogy nekem, de mindenkinek, a ki közegész-