Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.
Ülésnapok - 1896-227
116 227. oraiágos ülés 1898. január 28-án, pénteken. hogy 1891-beQ nem volt tagja a képviselőháznak, de azért a közügyekkel bizonyára foglalkozott és nagyon éber emlékezetében lesz, és tudni fogja, hogy igenis 1891-ben a többségnek bárminő erőfeszítése daczára egyedül az ellenzék obstrukcziója akadályozta meg, hogy az akkori belügyi kormányzat által előterjesztett törvényjavaslat törvényerőre nem emelkedhetett. (Mozgás és ellenmondás a szélső baloldalon.) A mi pedig azt illeti, hogy azután ismét a többség volt a hibás, mert a többség, a mint ő mondotta, előrántotta az egyházpolitikát, hát ebben ismét téved és nem lehet igaza, mert nem rántotta elő a többség, de azt hiszem, nagyon badar is lett volna ez a többség, —• az ország érdeke ellen, meg leginkább saját maga ellen lett volna badar — ha ő csinálta volna az egyházpolitikát. Igenis, meg kellett küzdenie az egyházpolitikai kérdésekkel; azok mint egy görgeteg, önmaguktól, a konkrét esetek felvetéséből állottak elő; (Zajos ellenmondások a baloldal hátsó padjain és a szélső baloldalon. Úgy van! Úgy van 1 jóbbfélől.) azokat félretolni nem lehetett, azt a kérdést legelőször kellett megoldani. (Úgy van! Úgy van! a jobbóldalon.) A mi pedig azután a második kérdést illeti: mindenki tudja, hogy most mi az oka: tisztán a kiegyezési kérdés tárgyalása. Itt volt a provizórium kétszeri tárgyalása; itt van most az érdemleges kiegyezésnek, a közgazdasági kérdéseknek a tárgyalása. Maguk a javaslatok, a melyek egyrészt a vármegyék szervezésére, másrészt a közigazgatási bizottságra, harmadszor a városokra és a községekre, végre a fegyelmi eljárásra vonatkoznak, készen állnak, azok ismételten beható ankét-tárgyalásokon mentek keresztül, s meg vagyok róla győződve, hogy mihelyt a kiegyezési kérdéseken túl leszünk, (Mozgás a szélső baloldalon.) azok a jövő őszszel a képviselőház által tárgyalhatók is lesznek. T. ház! A részletekre nem tartom ezúttal czélszeríínek kiterjeszkedni, mert teljesen ragaszkodom — a mint a dolog természetébői folyik — mindazokhoz, a miket itt a részletek tekintetében eddig már elmondottam. Az, a mi ma a főkérdést képezte, hogy addig is, a mig e szervezésből valami lesz, és az életbe léptettetik, a municzipális tisztviselőknek fizetésére nézve valami tétessék, kétségtelenül azt az álláspontot kell hogy elismerjem, a mint az indokolásban is meg van jegyezve: hogy a közigazgatási tisztviselőknek mai fizetési viszonyai nem felelnek meg, és nem állnak arányban sem az általuk teljesített munkával, sem a mostani megélhetési viszonyokkal, sem pedig a mostani akár gyermeknevelési, akár egyéb viszonyok követelményeivel. (Úgy van! jobbfelöl.) De, t. ház, abban aztán ismét nagyon csalódik és téved Sima képviselő úr, a mikor Krístóffy József t. képviselőtársam érveléseivel foglalkozván, azt mondja, hogy a jelenlegi belügyminiszter, a ki maga is vármegyei tisztviselő volt, semmi érzékkel aziránt nem bir, mert hát mikor találkoztunk egyetlen szavával, a melylyel ő e tekintetben a tisztviselők javára valamit kilátásba helyezett volna? Hát, t. képviselőtársam, nézze végig a naplókat, bizony fog találkozni akárhány felszólalásommal és oly kijelentésemmel, hol ennek nyomára fog akadni. (Zaj a baloldal hátsó padjain és a szélső báloldalon.) Rakovszky István: Pénz kell azoknak, nem szép szavak! Perczel Dezső belügyminiszter: De nem erre hivatkozom én; tényekre hivatkozom. Méltóztassék meggyőződni róla, hogy azon három év óta, a mióta szerencsém van ezen a helyen állni, hogy állnak a törvényhatósági tisztviselők illetményei ? Méltóztassék összehasonlítani a 63 törvényhatóságot egytől-egyig, hogy nagyban és egészben perczentuális emelkedés nem történt, azt igenis beismerem, mert lehetetlen volt, de akárhány helyen úgy az alispánnak, mint a főjegyzőnek, mint a tiszti ügyésznek és a főszolgabíróknak javadalmazása tekintetében első kötelességemnek tartottam a feltűnő aránytalanságokat megszüntetni, mert az, hogy az egyik alispánnak 3000 forint fizetése, a másiknak 1400 forint fizetése legyen, hogy az egyik főszo'gabírónak fizetése alig legyen 1000 forint, a másik vármegyében pedig a fizetése fölmenjen 2000 forintra: ebben az anomália és azért nem a 2000 forin tosét fogom fölemelni 10°/o-kal 2200 forintra, (Élénk helyeslés.) hanem iparkodni fogok ott, a hol arányban nem állanak, a legalsó fokozatokat emelni és megközelíteni azt, hogy egyenletesek legyenek. (Általános helyeslés.) És méltóztassék arról meggyőződni, hogy ezt tényekkel igazolhatom. Hiszen az 1883: XV. törvényczikk a vármegyék árva- és gyámhatósági kiadásait megállapította 4,515.000 forintban. Tíz évre rá, a mikor az 1893 iki törvény az állami tisztviselők fizetési viszonyait rendezte, az már akkor felment 4,947.000 forintra, az idei költségvetés alkalmával pedig itt 5,651.668 forinttal találkozunk, mint oly kiadással, a melyet én a ház által e czélra megszavaztatni kérek. Az idei, vagyis 1898. évre vonatkozó vármegyei költségvetések egybeállítása alkalmával igen sok törvényhatóság költségvetésénél történt intézkedés arra nézve, hogy, különösen úgy a lakbérekre, mint az úti átalányokra nézve ezek az aránytalanságok elo a zlatta8sanak. Hanem itt is bevallom, hogy czélunkat nem az képezte, hogy ott, a hol legmagasabb dotáczió van, úgy a fizetés, mint az úti átalány és a lakbér tekintetében, az emeltessék, hanem hogy a legalantasabb vagy
