Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-227

227. országos ülés 1898. január 28-án, pénteüen. ill vesének, hogy a megyei és községi tisztviselők érdekében az általunk itt ezen oldalról annyiszor sürgetett áldozatot az államkormányzat hozza meg. Erről, az oldalról, valahányszor még a belügyi költségvetés tárgyaltatott, mindig a legőszintébb, a legmelegebb rokonszenv nyilvánult a megyei és községi tisztikarral szemben az iránt, hogy a mennyiben az állami funkcziók keretében nagy és hálára kötelező szolgálatot tesz az államnak, az állam hozza meg a szükséges anyagi áldozatot és biztosítsa a közszolgálatban élő tisztviselők anyagi exisztencziáját. Ha tehát t. képviselőtársamnak felhányni és felpanaszolni valója van, hogy a magyar államkormányzat legfoníosabb közszolgálata terén működő hivatalnokok exisztencziája nincs anyagilag kellőképen biztosítva, e tekintetben a kifogását, kritikáját, szemrehányásait adresszálja egyedül és kizárólag arra az oldalra, a hol ő ííl; adresszálja a vádját egyenesen arra a pártra, a melynek kebelébe ő tartozik; arra a kormányra, a melynek ő politikailag szolgálatában áll. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezt azért hangsúlyozom e tételnél, mert különben a közvélemény azon megtévesztésnek lenne kitehető, hogy táti az ellenzék volt valaha itt akadálya annak, hogy a megyei és városi tisztviselők érdekében az államkincstár a kellő áldozatot meg ne hozhassa. Mi mindig változatlanul azon voltunk, hogy az államszolgálat munkásai munkájuk arányához képest részesüljenek fizetésben. Azt mondja a t. képviselő úr, — és itt egész helyesen okoskodik, — hogy a kinevezési és választási rendszer kérdése nem függ össze a tisztviselők anyagi exisztencziájáuak kérdésével. Teljesen igaza van, mert hiszen a vármegyék állami dotáczióját maga a parlament állapítja meg, a belügyminiszter úr költségvetési előterjesztése alapján. Ha tehát a t. belügyminiszter úr azon véleményben van, mint Krístóffy József t. képviselő úr, hogy a vármegyei tisztikar szolgálata nagyobb áldozatra utalhatja a kormányt és nemzetet: ám tessék a t. belügyminiszter úrnak előáll a ni; bármekkora kifogásaink vannak is a megyei adminisztráczióval szemben, mert az a magyar közélet egyik legnagyobb tényezője: mi még sem tiltakozunk sohasem az ellen, sőt készséggel támogatjuk a kormányt a vármegyei és városi tisztviselők exisztencziájának az állampénztár terhére is való mielőbbi biztosításában. És az udvarlásnak legutolsó és legmeglepőbb foka az, mikor t. képviselőtársam hivatkozik a t. belügyminiszter úr múltjára, a mennyiben ő messzemenő konnexusban áll régibb szolgálatai révén a megyei kormányzattal és intézményekkel s ezért ő tőle várja a magyar közigazgatási — megyei és városi — tisztviselők anyagi helyzetének javítását. A magam részéről megjegyzem, hogy a mióta a t. belügyminiszteri széket elfoglalja: e tekintetben sem programmszerííleg, sem ötletszerííleg — bármikor merült fel eziránt kérdés a házban — részéről semmiféle nyilatkozattal nem találkoztunk arra nézve, hogy akár programm szerint, akár ad hoc, esetenként, a legcsekélyebb szándéka volna a t. belügyminiszter úrnak a vármegyei és városi tisztviselők exisztencziáját minél inkább biztosítani. Azt mondja az előttem szólott t. képviselő úr, hogy a magyar társadalom és nemzet milyen nagyfokú várakozást táplál a megyei adminisztráczióban szolgáló tisztikarral szemben. A megyei tisztviselőtől várja a társadalom regenerálását, a magyar állami életnek erkölcsileg és közigazgatási téren való kellő kifejezését, szóval állami életünk megkorrigálását. Nem várjuk mi, t. ház, a megyei tisztviselői kartól ezt; nem várunk mi tőlük semmit ezen a világon, egyetlenegy óhajtása és egy jogos követelése áll fenn a magyar közvéleménynek és ez óhaja a magyar parlamentnek is a megyei kormányzattal szemben, hogy a tisztviselők a rájuk bizott közigazgatási teendőket kifogástalanul, pártatlanul és tisztán végezzék el. Ez az egyetlenegy várakozásunk és az, hogy a megyei tisztikar ne vesse oda magát feltétlenül kortesszolgálatra, a kormánypártnak és a kormánynak, hanem állásának tisztességét, az állásáról a közönség által táplált jó véleményt és bizalmat ne rendítse meg azzal, hogy az ország közönsége a magyar közéletben, a politikai korrupczió egyik leghatalmasabb tényezőjét a megyei és a városi tisztikarban találja meg. De, t. képviselőház, a mikor én ezt nyiltan hangoztatom, és ha valaki ezt a költségvetés tárgyalása során kétségbevonná, vagy tagadná, a konkrét esetek egész halmazára fognék hivatkozni, még sem teszek szemrehányást a megyei adminisztráczióban szolgáló tisztviselőknek mert belátom, hogy oly züllött erkölcsi állapot uralkodik e tekintetben a magyar állam kebelében, a mely lehetetlenné teszi a vármegyei és községi szolgálatban álló tiszsviselők gondolkozásmódjának azon önérzetes megnyilatkozását, hogy a politikai életben saját lelkiismeretüknek legyenek szabad és nyilt kifejezői. Mert hiszen itt, ebben a házban számtalan eset fordult elő interpelláezió alakjában és a költségvetés tárgyalásának során, a mikor a t. belügyminiszter urat meginterpellálták egyes botrányos megyei visszaélések miatt. Volt-e egyetlen egy eset, tessék a belügy* miniszter úrnak — úgyis felszólal a költség-