Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-227

Í10 227. országos ülés 1898. január 28-án, pénteken. tottak és íme egyedül a közigazgatás az, melynek súlyos anyagi helyzetbe jutott tisztikara számára úgyszólván semmi áldozatot sem hoztunk. (Igaz! Úgy van! jobbfelöl.) Én, t. ház, nem akarok rekriminálni, nem is keresem, ki ebben a hibás, de egy körülményt elhallgatni nem tudok, és ez az, hogy ezen oldalon az állami adminisztráczió behozatalát kerestük és őszintén s komolyan meg is akartuk csinálni és nem a szabadelvű párton múlt, hogy újabb állami szervezkedésünk ezen alapvető munkája akadályokba ütközött. Sima Ferencz: Hát kin? Kubik Béla: Isten őrizzen meg ettől az állami omnipotencziától. Krístóffy József: És ha vizsgáljuk a jövőt, ha mérlegeljük azon eseményeket, melyek államjogi viszonyaink folytán a legközelebbi jövőben bekövetkezhetnek, és a melyek a politikai élet szinterének már előre is mozgalmas képét nyújtják, önkéntelenül is felmerül bennünk a gondolat, hogy vájjon az állatni adminisztráczió és ezzel a tisztviselők anyagi helyzetének javítása nem tartozik-e ismét a bizonytalan jövő titkai közé ? így látva a helyzetet, a múltak sajnálatos példái és a jövő kötelezettségei figyelmeztetnek és intenek bennünket arra, hogy még mielőtt az állami adminisztráczió bekövetkeznék, közbeesőleg gondoskodjunk a javadalom felemeléséről, (Helyeslés jobbfelöl.) a mely ma már nem áll arányban a felszaporodott munkával, a tisztvise lők felelősségével, sem ai nak minősítvényével, de főleg nem áll arányban azon súlyos életviszonyokkal, a melyek a társadalmi fejlődés folytán előtérbe lépnek. Azoknak, a kik azt vetik fel nekem erre, hogy a tisztviselők javadalmának megállapítását a közigazgatás szerves reformjától elválasztani nem lehet, azoknak egyszerűen azt felelem, hogy a kinevezés és választás nem függ össze a fizetés kérdésével és különben sem szükség a javadalmakat végleg megállapítani, elég, ha drágasági vagy egyéb pótlékok czímén javítunk és segítünk a már roskadozó tisztviselők helyzetén, hogy ekkép egy kis lélekzethez jutva, az állami adminisztráczió behozatalát könnyebben elvárhassák. (Úgy van! Ügy van! jdbhfelől.) Meit mit éríink el azzal, ha bizonytalan időkig még továbbra is Nagyjuk vergődni ezt a lélekben megtört tisztikart, mit érünk azzal, ha elzárjuk ajtóinkat kopogtatásaiktól és bedugjuk füleinket könyörgéseik előtt és átadjuk őket mostoha sorsuknak, a mely sorsról tudjuk, hogy nemcsak az ő sorsuk, hanem egyszersmind a magyar állam sorsa is? (Igaz! Úgy van! jobbfelől.) Azt érjük el azzal, t. képviselőház, hogy mire az új szervezést megcsináljuk, részben egy erkölcsileg és anyagilag dekomponált tisztikar fog rendelkezésünkre állani. Azt érjük el, hogy addig megszaporodnak a magyar közigazgatás terén azok a sírdombok, a milyent nemrégiben egy kiváló közigazgatási férfiú fölött Hódmezővásárhelyen hantoltak. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Az már igaz!) Ettől az erkö esi csődtől féltem én, t. ház, a magyar közigazgatást, féltem a magyar nimbuszt, a mely korrektségét a közhatalmak gyakorlásáeddig megőrizni tudta, de féltem egyszersmind az állam nagy feladatait, a melyeket, csakis a közigazgatás erős kezével lehet biztosítani és megoldani. És megengedem, t. ház, hogy ez félelem itt-ott talán sötétebb színek használatára késztetett, de a közigazgatási tisztviselők anyagi helyzetéről azt az igazságot mondhatom, melyeitizenhét éves közigazgatási pályámon felismerni tanultam. (Ügy van! jobbfelől.) De mellettem bizonyít az igen tisztelt belügyminiszter úr is, ki indokolásában önmaga elismerte, hogy a tisztviselők illetményeinek felemeléséről gondoskodni kell, a mi a mellett tanúskodik, hogy az igen tisztelt belügyminiszter úr is jól ismeri a közigazgatási tisztviselők tarthatatlan anyagi helyzetét és bizonyára nemcsak kötelessége, de humánus érzései is indították arra, hogy ezt az igazságot a magyar törvényhozás okmánytárába iktassa. Azok a régi kötelékek, a melyek őt a vármegyei tisztikarhoz fűzik, de kötelességérzete is, a melylyel a magyar közigazgatás nagy érdekei felett őrködik, nyújtják azt a biztosítékot nekünk, hogy ez indolásában tett kijelentése a pusztában elhangzó szó nem fog maradni. Legyen meggyőződve az igen tisztelt belügyminiszter úr, hogy a magyar közigazgatás tisztviselőinek anyagi helyzetét javítani czélzó szándékai az egész ország közvéleménye előtt helyesléssel fognak találkozni s csak önmagának fog maradandó emléket emelni ezer és ezer magyar család szívében, melyek most reményekkel telve fordulnak feléje. (Úgy van! jobbfelől) Egyébiránt azon őszinte bizalomnál fogva, a melylyel a miniszter úr működése iránt kü lönben is viseltetem, a tételt a magam részéről elfogadom. (Élénk helyeslés és éljenzés jobbfelöl) Hock János jegyző: Sima Ferencz! Sima Ferencz: T. képviselőház! Igazán meglepő az a beszéd és az az okoskodás, a melynek fonalán előttem szólott t. képviselőtársam a belügyminiszter úr személye s a kormányzat iránti bizalomból a költségvetést megszavazza. Ez a beszéd úgy hangzott, mintha az ellenzéket akarnák meggyőzni arról, hogy úgy a vármegyei, mint a községi adminisztráczió keretében élő tisztviselők anyagi érdeke szempontjából az államnak immár kötelessége a kellő áldozatot meghozni, de ezt az állam nem teheti, e tekintetben a kor.nány keze kötve van, mert az ellenzék útját állja a kormány azon törek-