Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-227

Í10 227. országos ülés 1898. január 28-án, pénteken. tottak és íme egyedül a közigazgatás az, mely­nek súlyos anyagi helyzetbe jutott tisztikara számára úgyszólván semmi áldozatot sem hoz­tunk. (Igaz! Úgy van! jobbfelöl.) Én, t. ház, nem akarok rekriminálni, nem is keresem, ki ebben a hibás, de egy körülményt elhallgatni nem tu­dok, és ez az, hogy ezen oldalon az állami adminisztráczió behozatalát kerestük és őszintén s komolyan meg is akartuk csinálni és nem a szabadelvű párton múlt, hogy újabb állami szer­vezkedésünk ezen alapvető munkája akadályokba ütközött. Sima Ferencz: Hát kin? Kubik Béla: Isten őrizzen meg ettől az állami omnipotencziától. Krístóffy József: És ha vizsgáljuk a jövőt, ha mérlegeljük azon eseményeket, melyek állam­jogi viszonyaink folytán a legközelebbi jövőben bekövetkezhetnek, és a melyek a politikai élet szinterének már előre is mozgalmas képét nyújt­ják, önkéntelenül is felmerül bennünk a gondo­lat, hogy vájjon az állatni adminisztráczió és ezzel a tisztviselők anyagi helyzetének javítása nem tartozik-e ismét a bizonytalan jövő titkai közé ? így látva a helyzetet, a múltak sajnálatos példái és a jövő kötelezettségei figyelmeztetnek és intenek bennünket arra, hogy még mielőtt az állami adminisztráczió bekövetkeznék, közbeeső­leg gondoskodjunk a javadalom felemeléséről, (Helyeslés jobbfelöl.) a mely ma már nem áll arányban a felszaporodott munkával, a tisztvise lők felelősségével, sem ai nak minősítvényével, de főleg nem áll arányban azon súlyos élet­viszonyokkal, a melyek a társadalmi fejlődés folytán előtérbe lépnek. Azoknak, a kik azt ve­tik fel nekem erre, hogy a tisztviselők javadal­mának megállapítását a közigazgatás szerves reformjától elválasztani nem lehet, azoknak egy­szerűen azt felelem, hogy a kinevezés és válasz­tás nem függ össze a fizetés kérdésével és kü­lönben sem szükség a javadalmakat végleg megállapítani, elég, ha drágasági vagy egyéb pótlékok czímén javítunk és segítünk a már roskadozó tisztviselők helyzetén, hogy ekkép egy kis lélekzethez jutva, az állami adminisztrá­czió behozatalát könnyebben elvárhassák. (Úgy van! Ügy van! jdbhfelől.) Meit mit éríink el az­zal, ha bizonytalan időkig még továbbra is Nagy­juk vergődni ezt a lélekben megtört tisztikart, mit érünk azzal, ha elzárjuk ajtóinkat kopogta­tásaiktól és bedugjuk füleinket könyörgéseik előtt és átadjuk őket mostoha sorsuknak, a mely sorsról tudjuk, hogy nemcsak az ő sorsuk, hanem egyszersmind a magyar állam sorsa is? (Igaz! Úgy van! jobbfelől.) Azt érjük el azzal, t. képviselőház, hogy mire az új szervezést meg­csináljuk, részben egy erkölcsileg és anyagilag dekomponált tisztikar fog rendelkezésünkre állani. Azt érjük el, hogy addig megszaporodnak a magyar közigazgatás terén azok a sírdombok, a milyent nemrégiben egy kiváló közigazgatási férfiú fölött Hódmezővásárhelyen hantoltak. (Fel­kiáltások a szélső baloldalon: Az már igaz!) Ettől az erkö esi csődtől féltem én, t. ház, a magyar közigazgatást, féltem a magyar nimbuszt, a mely korrektségét a közhatalmak gyakorlásá­eddig megőrizni tudta, de féltem egyszersmind az állam nagy feladatait, a melyeket, csakis a közigazgatás erős kezével lehet biztosítani és megoldani. És megengedem, t. ház, hogy ez félelem itt-ott talán sötétebb színek használatára késztetett, de a közigazgatási tisztviselők anyagi helyzetéről azt az igazságot mondhatom, melyei­tizenhét éves közigazgatási pályámon felismerni tanultam. (Ügy van! jobbfelől.) De mellettem bizonyít az igen tisztelt belügy­miniszter úr is, ki indokolásában önmaga elismerte, hogy a tisztviselők illetményeinek felemeléséről gondoskodni kell, a mi a mellett tanúskodik, hogy az igen tisztelt belügyminiszter úr is jól ismeri a közigazgatási tisztviselők tarthatatlan anyagi helyzetét és bizonyára nemcsak kötelessége, de humánus érzései is indították arra, hogy ezt az igazságot a magyar törvényhozás okmánytárába iktassa. Azok a régi kötelékek, a melyek őt a vármegyei tisztikarhoz fűzik, de kötelességérzete is, a melylyel a magyar közigazgatás nagy ér­dekei felett őrködik, nyújtják azt a biztosítékot nekünk, hogy ez indolásában tett kijelentése a pusztában elhangzó szó nem fog maradni. Legyen meggyőződve az igen tisztelt belügyminiszter úr, hogy a magyar közigazgatás tisztviselőinek anyagi helyzetét javítani czélzó szándékai az egész ország közvéleménye előtt helyesléssel fognak találkozni s csak önmagának fog mara­dandó emléket emelni ezer és ezer magyar csa­lád szívében, melyek most reményekkel telve for­dulnak feléje. (Úgy van! jobbfelől) Egyébiránt azon őszinte bizalomnál fogva, a melylyel a miniszter úr működése iránt kü lönben is viseltetem, a tételt a magam részéről elfogadom. (Élénk helyeslés és éljenzés jobbfelöl) Hock János jegyző: Sima Ferencz! Sima Ferencz: T. képviselőház! Igazán meglepő az a beszéd és az az okoskodás, a melynek fonalán előttem szólott t. képviselő­társam a belügyminiszter úr személye s a kor­mányzat iránti bizalomból a költségvetést meg­szavazza. Ez a beszéd úgy hangzott, mintha az ellenzéket akarnák meggyőzni arról, hogy úgy a vármegyei, mint a községi adminisztráczió keretében élő tisztviselők anyagi érdeke szem­pontjából az államnak immár kötelessége a kellő áldozatot meghozni, de ezt az állam nem teheti, e tekintetben a kor.nány keze kötve van, mert az ellenzék útját állja a kormány azon törek-

Next

/
Thumbnails
Contents