Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-200

200. országos illés 1897. űeczemfcer 18-án, szombaton. 57 adói hiányok pótlására, hogy az '6 plakábilis beszédével azt a hazai riadót, a melyet hallottunk, némileg szelídítse. Én mindig a parlamenti méltóság színvonalán állok és elvárom azt, hogy a magyar parlament kötelezettségének és hivatásának magaslatán álljon és hogy itt eszmei, elvi harczot küzdjenek. Ne az igen és nemek döntsenek, hanem az elvek igazsága és szentsége. Elvártam Enyedy Lukács t, képviselőtársamtól azt, hogy törekedni fog meggyőzni minket arról, hogy neki 1887-ben nem volt igaza, és hogy ezen igazságot Magyarország közgazdaságának terén oly módon, oly világosan fogja nekünk előadni, hogy az minket, a kik megmaradtunk azon az alapon, a melyen valamikor ő is állott és a melyhez, a mint monda, kedyes emlékek fíízik, meggyőzzön. Elvártuk volna, hogy azt a világosságot, azt a lelkesedést, a mely megvilágosíthatja sokak felfogása szerint a mi setét lelkünket, a kik homályban tévelygünk a hazának ügyei körül. De Enyedy Lukácsnak, a kinek tehetségét, ismereteinek rendezettségét senki e házban... (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek. Városy Gyula: •.. kétségbe nem vonja, ezt :i czélt elérnie nem sikerült. 0 voltaképen meg sem kísérletté ezt. Öt bizonyára az a párt küldötte ki . . . (Ellenmondások a jobboldalon,) Ényedy Lukács: Engem nem küldött ki senki; a saját nevembet) beszéltem. Városy Gyula.... a bizalom ajapján, mint egy tekintélyes, arra képes tagját. És habár talán igazsága is lett volna, a mi nem volt, ezen politika-közgazdasági kérdésben, mégis az a fogyatékosság, melylyel beszédjét befejezte, midőn javaslatot terjesztett be, hogy kérünk adatokat, a melyeknek alapján majd meg fogjuk vizsgálni, hogy mi lesz jobb, az önálló vámterlilet-e, vagy a közös ? Hát most jut az eszébe az utolsó pillanatban a kormánypárt egyik előkelő tagjának, hogy adatokat kérjen? (Helyeslés a ssélső baloldalon.) Hát minek az alapján terjesztették be ezen törvényjavaslatot, ha az adatok a használatra készen nem állottak? (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez egy végzetes kérdés és éppen a túlsó oldalról Enyedy Lukács vetette fel, hogy több világosságot é* adatokat kérünk, hogy lássunk. Enyedy Lukácsot különben kedves emlékek kötik ide. Engem is kellemes emlékek kötnek ő hozzája, mert 1887-ben ott voltam a beszédjén, a mikor szintén pénzügyi dolgokról, de egészen másként beszélt, előttem, a ki a legjobban tapsoltam neki. Akkor mondotta el Magyarország pénzügyi krédóját és ott jelentette ki, hogy a magyar állam haszna és üdvössége csak KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XI. KÖTET. is az Ausztriától való különválás útján történhetik meg. Szakképzett, tehetséges, súlyos ember ő, de a kit ehhez a párthoz és régi elveihez csak a kedves emiékek kötik. Minket azonban ezek egymagukban meggyőzni nem képesek. (Igán! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Meghallgattam gróf Apponyi Albert nagyszabású beszédét is. Gyönyörködtem benne, valóban rhetorikai szépség, magas szárnyalás. Engemet is majdnem odavití, daczára annak, hogy előre kijelentette, hogy az általunk károsnak talált és tudott törvényjavaslatot elfogadja, hogy neki tapsoljak. És daczára annak, hogy ily epochális beszéd volt, ha azt fényes köntöséből a maga valóságára lehámozzuk, nem találok egyetlenegy pootot benne, a mely minket meggyőzne, és csak egy vonalnyira is eltérített volna minket attól, hogy ez a törvényjavaslat lesz jó, és nem az a javaslat és törekvés, a melyet mi itt képviselünk. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Nem a szép beszédek, hanem az igazságok kormányozzák a hazát. (Helyeslés a szélső baloldalon.) íme, t. ház, a midőn beszédem elején megemlítettem, sőt, hogy ezen legjobb meggyőződésünk szerinti harezban magunkra vagyunk Nagyva, egyedül vívjuk azt a küzdelmet, a melytől hazánk anyagi felvirágzását várjuk, eszembe jut az, hogy mikor az ellenvéleményüekkel, talán rosszul fejeztem ki magamat, nem ellenvéleményüekkel, hanem az ellentáborral szemben olykor olykor megtörténik az, hogy számbelileg kisebbségünk tudatában talán erősebb hangot használunk és a gyermeket nevén nevezzük meg, midőn rámutatunk olyan állapotokra és bevégzett tényekre, a melyeknek megnevezésénél erősebben kell megnyomni a szót, mert midőn a kormány czéijalnak elérésében válogatás nélküli eszközökkel küzd, nekünk erkölcsi erőink és a nyilt férfias szó kimondásánál semmi más eszközünk nincs, akkor nekünk szent kötelességünk bírálni a törvényjavaslatot, bírálni a közállapotokat, bírálni hazánk ügyeit és sziviiak-lelkünk sugallata szerint a legerősebb kritikát gyakorolni és ezen kritikánál a legerősebb megnevezést használni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Innen van az, hogy a házban már néhányszor ez a szó: hazaárulás elhallatszott. Azt kérdezem én: van-e a világon hazaárulás? Ha van, ha volt, vagy ha lesz ; ezt a fogalmat, hol lehetséges inkább kiejteni, mint bad szólásnak csarnokában, a törvényhozás termében. Én úgy hiszem, hogy ha megtörtént ilyen szomorú eset, a maga teljes egészében, mikép lehessen arról tárgyalni, vagy ahhoz hozzászólni és bírálatot mondani, ha meg nem nevezhetjük, hogy mit akarunk. 8