Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-205

190 205. országos ülés 1897. deczember 27-én, hétfőn. süknek. Tisza Kálmán t! képviselő űr.., (Zaj és derültség a szélső hátoldalon.) Polónyi Géza: A czéhmester! (Egy hang a szélső baloldalon ; Atyamester ! Derültség a szélső báloldalon.) Tóth János*. . . . igaz, hogy 1867-ben elfogadta a közös vámterületet, de csakis akként, hogy ezáltal Magyarország teljes függetlensége és alkotmányos szabadsága ne esorbíttassék. Úgy külön véleményében, mint többszöri felszólalásaiban nemcsak elismerte, nemcsak követelte Magyarország elévülhetetlen jogát a külön vámterülethez, hanem több ízben hangoztatta is, hogy az Ausztriával való egyezkedés nem sikeriilése esetében vámsorompók felállításval kell Magyarország közgazdaságát szabályozni. (Igaz ! Úgy van ! a szélső baloldalon.) A 70-es évek elején első volt a többek között Tisza Kálmán képviselő úr, a ki a leg erélyesebben hangoztatta a külön vámterület eszméjét és ehhez az eszméhez az akkori balközép nagy többsége hozzácsatlakozott. Sőt 1875-ben a szabadelvű párt egyhangúlag követelte az önálló nemzeti jegybank fölállítását és követelte a vámszövetség gyökeres megváltoztatását és orvoslását, még pedig oly módon, hogy Magyarország pénzügyi és közgazdasági érdekei teljesen és minden irányban megóvassanak és hogy ha azok nem óvathatnak meg a közös vámterület útján, akkor a külön vámterületet fel kell állítani. (Nagy mozgás és helyeslés a szélső baloldalon.) Hát, t. ház, a jelenben pedig Tisza Kálmán képviselő úr szerint az önálló vámterület átok Magyarországra. (Zajos tetszés és derültség a szélső baloldalon.) Enyedy Lukács képviselő úrról (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) mindnyájan tudjuk azt, hogy ő huzamosabb időig tántoríthatatlan elvhüségtí tagja volt a függetlenségi és 48-as pártnak és ma ugyanolyan tántoríthatatlan elvhűséggel védi ;i törvényjavaslatot a kormánypárt soraiban és e mellett még a képviselő úr megengedte magának azt, hogy nekünk tanácsokat osztogasson. (Mozgás a szélső baloldalon.) Hát biztosan tudom, hogy az ő tanácsa nekünk sem nem ártott, sem nem használt. Azt nem tudom, hogy neki használt e, de azt tudom, hogy nem ártott, mert már nem árthatott. (Tetszés a széhö baloldalon.) Kérdi a t. képviselő úr, hogy miként emlékezünk mi vissza arra az időre, midőn neki szerencséje volt a mi pártunkban lennie. Hát ha a képviselő úr arra kíváncsi, én megmondom. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Nekünk ugyanis élénk emlékezetünkben vau a t. képviselő úrnak egy beszédje. Tessék ezt a beszédet elővenni és elővenni a mostani beszédét, megnézni az akkori párt állását és a mostani párt állását, ebből aztán megállapíthatja a mi véleményünket. A t. képviselő úr ugyanis 1884. november hó 29-ikéu itt a képviselőházban a többek közt a következőket mondta: (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon. Olvassa): »Tűrhetetlen gyámsági helyzetben vagyunk Ausztriával szemben. Hová vezet az, midőn függőségünkben nem tarthatunk lépést az európai gazdasági fej lődés irányával, midőn nemcsak a földbirtoknál észlelhetők a gazdasági válság tünetei, hanem a társadalomnál is. A korrupczió lassan, de bizton ható mérge (Élénk tetszés. Úgy van! ügy van! és nagy derültség a szélső baloldalon.) dekomponálja a társadalmi szervezetet. Hajdan hazafiakban oly gazdag országunkban mindinkább nagyobb tért foglalnak el a hivatal vadászok, (Élénk derültség a szélső báloldalon. Úgy van! Úgy van!) az udvaronczok és már pirulni is elfelejtett a szervilizmus. {Élénk derültség a szélső baloldalon.) Volt eset rá történelmünkben, hogy jogainkat, törvényeinket lábbal tapossa az erőszak. Nagy veszély fenyegette a nemzetet. De nem ez a veszély a legnagyobb. A nemzet erős akarata előtt, a jog és igazság előtt végre meghajolt, mert kénytelen volt, a legbüszkébb hatalom is. Más veszély fenyegeti a nemzet létét. E veszély titokban rágódik a nemzet életfáján. A fa elsatnyul, elcsenevész, összeroskad, ledől. Ez a veszély nagyobb, ez lehet végveszély a kormányzat megalkuvó áltató rendezésével. Nem elszánt kézzel bontja meg a nemzet Nagyományos intézményeit, hanem darabokra morzsolja, szétszedi alkatrészeire és apránként pusztítja el«. Es festi tovább a 67-ik kormányrendszernek óriási pusztító voltát. S így végzi: »Meg vagyok győződve arról, hogy az ő törekvéseik hiúk, nem kételkedem elveink, nemzeti politikánk végdiadalában. Mert a függetlenségi párt táborában van az igazi Magyarország, az itjú Magyarország, a jövő Magyarország.* Szalay Károly : Megszökött Magyarországból ! (Élénk derültség a szélső baloldalon.) Tóth János (olvassa): »S ez az ország, ha magyar akar lenni, kell, hogy önálló, független legyen, mert különben nem lesz*. T. ház! A ki így imádta egykor függetlenségi politikáját és mégis elNagyta, a ki így gyűlölte a 67-es kormányzati rendszert, ma mégis imádja, a ki most egy lélegzetre itt követeli a külön vámterületet, és megszavazza ugyanazon lélegzettel a közös vámterületet is, (Derültség a szélső baloldalon és nagy zaj.) ahhoz a t. képviselőtársamhoz nekem és azt hiszem mindnyájunknak csak egyetlenegy kérésünk van, hogy nekünk ő a hazafiságban ne adjon tanácsot.