Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-205

205. országos ülés 1897. deczember 27-én, liétffin. jgg nemzetnek a közgazdasági önállósághoz való összes jogait és ez irányban az 1867 : XII. törvénycikkben lefektetett alkotmánybiztosítékainkat akként igyekszik magyarázni, értelmezni, elcsűrni, csavarni és alkalmazni, (Ügy van! Ügy van! a szélső baloldalon) miként azok államjogilag és logikailag abszolúte nem értelmezhetők és nem magyarázhatók. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ugyanakkor látjuk a kormányt, a mint ugyancsak a 68. §. abipj'án beterjesztett törvényjavaslatát az önrendelkezés tormája alatt úgy igyekszik e nemzet előtt feltüntetni, mint ha az egy tényleges lépés és nagy vívmány volna a tény leges közgazdasági önállóság felé. Látjuk a kormányt, a mint egyfelől görcsösen ragaszkodik az Ausztriával való közös közgazdasági viszonyhoz, és az önálló közgazdasági berendezést végzetes veszélynek tartja, de ugyanakkor másfelől bizonyos önérzettel lép arra a végzetes veszély útjára az annyiszor ^zélbali frázisnak kigúnyolt külön vámterület elvi magaslatára; sőt még ugyanakkor utasíttatja is magát, hogy e tekintetben kötelesgége legyen neki 1808. május 1-je után állandó rendszabályok megtétele. Látjuk a magyar kormányt egyfelől, mint igyekszik elhitetni a magyar nemzettel, hogy az anyagi boldogulás egyes egyedül attól a nagy kincstől fltgg, mely az Ausztriával való közgazdasági közösségben rejlik és igyekszik elijeszteni a magyar nemzetet minden olyan törekvéstől, olyan véleménynyilvánítástól, a melylyel elárulhatná a magyar nemzet, hogy nem becsüli meg ezen közgazdasági közösségben rejlő nagy kincseket és egyszer valahára a saját lábán akar megállani és nem ttíri, hogy továbbra is Ausztriához legyen fűzve közgazdasági fejlődése. (Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) Ugyanakkor látjuk a kormányt másfelől, a mint magas polezáról példákat ad a nemzetnek abból, hogy inkább el kell némúhiiok a gyakran megbántott nemzeti érdekeknek, hogy Ausztria meg ne haragudjék reánk. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Látjuk a kormányt egyfelől, a mint a nemzet legfontosabb közgazdasági érdekei feletti gondoskodást elhanyagolja és a nemzet törvényhozását oly időben szólítja ezen nagyfontosságú kérdések tárgyalására, (Úgy van! a sxélső baloldalon.) hogy ha a törvényhozás ezen ügyeknek és az ország érdekeinek megfelelőleg kellő lelkiismeretességgel akarja ezen ügyeket letárgyalni, akkor a közgazdasági viszonyokban a legnagyobb zavarok állanak be, sőt parlamentarizmusunk és alkotmányunk integritása veszélyeztetve lesz. És mikor a függetlenségi párt a nemzettel szemben elvállalt feladatát kötelességhííen teljesíti, mikor küzd programmjának törvényes és alkotmányos megvalósításáért, küzd KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XI. KÖTET. másfelől azért, hogy ellenőrizze a törvények megtartását, (Úgy van! a szélső baloldalon.) ugyanakkor a kormány a függetlenségi pártot állítja oda a nemzet elé olyannak, mint a mely minden kormányzati hanyagságért és minden kormányzati rendszertelenségért a hibás és azt mondja a nemzet előtt, hogy épen a függetlenségi párt nak akcziója, törekvése, becsületes munkája teszi lehetetlenné pártunk program inján ik megvalósítását. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Látjuk, hogy a kormány egyfelől büszkén hangoztatja, hogy a nemzeti akarat tartja fenn a mai kormányzati rendszert s ugyanakkor nem átalja az ország előtt elmondani azt, hogy a választásokra milliókat költött, a minek természetes logikai következménye, hogy a nemzeti akaratot meghamisította. Látjuk egyfelől azt, hogyan állítja és hangoztatja, hogy birja a magyar nemzet többségének a támogatását; ugyanakkor ezzel a javaslattal is bizonyítja, hogy nem a nemzetben van az ereje, hanem erőt a kormányzásra csakis az Ausztriából jövő támogatásból és a felülről jövő kegyből merít (Helyeslés a szélső baloldalon.) és ezen támogatásért és kegyért nem nemzeti politikát, hanem a kegykeresés politikáját követi és kész feláldozol ezért legszentebb nemzeti jogainkat, ha kell, alkotmányunkat. (Élén\ helyeslés a szélső baloldalon.) Látjuk egyfelől a magyar kormányt, a mint magát minduntalan a nemzet felelős minisztériumának nevezi, és ugyanakkor nem átallja a miniszterelnök úr itten az alkotmányosság minden fogalmának félredobásával magát a király miniszterének mondani. Látjuk egyfelől, hogy munkásságát minduntalan a magyar faj érdekében álló nemzeti politikának tünteti fel és ugyanakkor nem átallja bevallani, hogy kormányzati ezélja Magyarországot Ausztriával mentől szorosabb viszonyba összehúzni. Hát t. miniszterelnök úr, méltóztat!k-e tudni, hogy Deák Ferencznek mi volt a gondolkozása evvel az összehúzási eszmével szemben? Deák erre a következőket mondta: ^Magyarország és Ausztria olyan, mint egy ívnek két erős oszlopa. Biztosan nyugszik azokon az ív, melynek tetején a trón áll. De ha valaki azt hinné, hogy az ívnek nagyobb biztosságáért; az egyik oszlopot közelebb kell tolni a másikhoz s megkísérelné e fonák számítású működést, kísérletével az ívet döntené romba. (Élénk tetszés és éljenzés a säélső baloldalon.) Ha a t. miniszterelnök úrnak ezen összehúzási eszméjével az a ezélja, a mit Deák Ferencz is jelez, hogy tudniillik az ívet akarja romba dönteni, én készséggel támogatom ebbeli törekvésében, csak arra kérem, . . . Szalay Károly; Hogy maga is álljon alája. (Élénk derültség a szélső baloldalon.) u