Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.
Ülésnapok - 1896-204
\ 64 204. országos illés 1897. deczember 23-án,cstltJSrtök8:n. a mit a dolog természete, a mit hazájának történeti múltja, a mit a gazdasági érdekek kívánnak, talán semmisem volt előtte, hacsak gépezetnek tekintette is ezt a parlamentet, akkor sem volt szabad késni az utolsó perczig azzal, s olyan időben adni be ezt a törvényjavaslatot, a mikor előre láthatta azt, hogy ha ezt megfontoltan, becsitlettel, behatóan akarjuk tárgyalni, akkor nem lehet néhány nap alatt sebbel-lobbal végezni. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Itt van egy újabb kötelességszegése, mely feljogosít bennünket arra, hogy mi visszautasítsunk minden olyan vádat, mintha azért, ha bekövetkezik valami zavar, valami baj, valami szenvedés az országra, ha alkotmányellenes állapotokra elhatározzák is magukat, hogy azért mi és nem önök volnának felelősek, a kiknek hatalmuk kezükben volt arra, hogy megtegyék hazafias kötelességüket és alkalmazkodjanak legalább ahhoz a törvényhez, a melynek alapján állanak. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ehelyett arra az álláspontra helyezkednek, hogy ideiglenes állapot kell nekünk, mint valami expediens, hogy megkísértsük, hogy meg tudunk-e alkudni; vagy kell nekünk respirium. Ezt sem fogadhatjuk el, a törvény semmiféle expedienst, semmiféle respiriumot nem ismer. Nagyon szomorú volna, ha ezekkel helyettesítenénk a törvényt azért, hogy Ausztriának respiriumot és expedienst adjunk. Mert mik forgatták ki valaha a törvényt és alkotmányt? Az expediensek és respiriumok. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ilyen preczedenst önök se állítsanak fel ebben az országban, hogy itt ezt a kormányt, mely kötelességmulasztásokat követett el, nem vonja felelősségre a parlament. Ilyen preczedenst; ne állítsanak fel s ne jutalmazzák azzal, hogy ezer javaslatát elfogadják. Ez a legveszedelmesebb preczedens s már magában abban, hogy ez megtörténik, van a legveszedelmesebb alkotmánysértés. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hanem természetesen nagyon hiába beszéljük mi a legnagyobb igazságokat, hiába hivatkozunk a törvényre, hiába hivatkozunk gazdasági érdekeinkre, mikor az a theoria nyilatkozik meg onnan, s mindenek felett irányadó, hogy csak minél jobban szorítsák össze a kapcsokat, melyek bennünket Ausztriához fűznek. Ez nem más, mint elközösítés. S nem kötelességtink-e ezt az elközösítést, melyet eddig a kereskedelmi és vámszövetség létrehozott, minden módon kiirtani ? Minden párt mindig hajlandó lesz, hogy Magyarország mint vámpolitikai egyéniség, ép úgy, mint más országgal, szerződjék szomszédjával is, ha ott kellő méltányossággal találkozik. De ha magát a területet is egyesítjük oly állammal, melylyel közös ügyeink is vannak; kész a veszély, hogy a terület után megy az alkotmány is, a közösség után meglesz az egység. (Élénk tetszés a szélső báloldalon.) A hol csak felállították a közös vámterületet, első sorban inkább politikai, mint közgazdasági érdek volt irányadó. Mivel kezdték meg a német birodalomban is az egyesítést? Nem az észak-német vámszövetséggel? Hivatkoznak Amerikára, hogy ott is közös vámterület van. Hát azt akarják, hogy nekünk is közös kongresszusunk legyen ? Ily dolgokra, a mi ezredéves múltunkkal szemben i mint érvekre hivatkozni nem szabad. (Zajos helyeslés és tetszés a szélső báloldalon.) Már többen kifejtették, igen szépen és behatóan, hogy a mi érdekünk közgazdasági szempontból is a vámközösség megszüntetése. Én azért már nem hozok fel numerikus adatokat. Csak arra utalok, mennyire félreértették a mezőgazdákat a tekintetben, mintha a közös vámteritlet nekik jó volna. Lehet, hogy sokan közülük oly képviselőre szavaztak, ki nem áll az önálló vámterület alapján: de bizonyára valamennyien érezték, hogy a vámközösség egész tartama alatt olcsó áron kellett eladniok, a mit termeltek és drágán kellett megvenniök, a mire nekik volt szükégük. Maga ez az egy dolog is elég volna. Hogy ha a 68. §. nem is követelné, ha nem is követelné Magyarország politikai fejlődése, akkor is hazánk gazdasági érdekei szempontjából kötelességünk volna elvetni a javaslatot, és e kormányt, vagy azt, a melyik méltó volna ez ügyeket vezetni, utasítani, hogy Magyarország gazdasági önállósága alapján terjeszszen elő javaslatokat. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Mindez az elközösítés közös elméletében eltűnik. Es hol vagyunk ma már? Most csak a jelen szerződéses állapotot fogom nézni. Hogy mi van a szövetség szövegében, nem szoktuk erre nézve a törvényeket mindennap forgatni. De ha beléjük tekintünk, lehetetlen be nem látni azonnal, hogy ez nem tisztán vám- és kereskedelmi szövetség. Van ott sok olyan dolog, a mivel különösen 1875 óta szerették az 1867: XII. törvényczikket is valódi lényegétől a szorosabb kapcsolat érdekében kiforgatni. Azon időben, a midőn az 1867 : XII, törvényczikk megalkottatott, azon előzményekkel szemben, a melyek után ez a törvény létrejött és azzal szemben, hogy itt látta mindenki, hogy ebben fenn van tartva Magyarország önrendelkezése a gazdasági dolgokban, hogy a magyar hadseregnek léteznie kell, látta, hogy a vezénylet hogy van rendezve: lehettek olyanok, kik ezen alapot jónak vélték, különösen Deák Ferencz azon kijelentése után, hogy ez a legszigorúbb keret, a miben mozoghat e közös kapocs, mert a ki egy hajszállal túlmegy rajta — ő nem akart innen sem maradni - az már Magyarország legszen
