Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-202

202. országos ülés 1897. deczemljer 21-én, kedden. 109 merjük, de az tény, hogy a nemességet — mely akkor a nemzetet képezte — erre rávenni nem lehetett. Engedje meg, a t. ház, hogy most egy kis parallelát húzhassak. Méltóztassék elgondolni, bogy az elmúlt 30 esztendő alatt mily terheket vettünk magunkra, hogy nemes és nem nemes minden rangú és állapotú egyén mily óriási terheket vett a vállára 30 esztendő alatt. Ki merem nyíltan mondani, hogy nagyon tiszta, egészséges népnek kellett annak lennie, a mely ennyi terhet ily rövid idő alatt képes volt magára vállalni és elviselni. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mert az ember akármennyire művelődjék is, szerves mivoltában hasonlít az állathoz, pedig ezt sem lehet fejlődésében megterhelni, hogy teherviselő képességében _ ne korlátoztassék. (Derültség a jobboldalon.) Önök könnyen nevetnek, önöket megnyugtatja az, hogy önök helyett gondolkodik a kormány, gondolkodik Lukács miniszter, a ki Hegedüs Sándor szerint a »kicsi nagy ember«. Pedig xxgy van ez, mint a lóversenyen, a hol a kétévesekre sokkal kevesebb súlyt raknak, mint a három-négy-öt évesekre. (Élénk derültség.) Mást nem is tudok mondani, a mivel a túlsó oldalnak e kérdések iránt való részvétlenségét úgyszólván érdekeltségi átváltoztatásba hozzam. (Élénk derültség.) A minisztérium férfiai és többségük legtöbb tagja pedig sportsman volt és mégis folyton rakták a terheket a nemzetre. Díjak is voltak a versenyben, sőt igazi királydíjak is. Nem feszegetem ezt tovább, kik kapták a díjakat, önöket is, mint magyarokat szeretem, mert e tekintetben ma még nem vetkőzték le magukat, (Derültség.) de ha így haladunk, akkor félő, engedünk még a magyarságból is. Gyurkovics György képviselőtársammal nemcsak azért foglalkozom, mert jó barátom, hanem mert őszintén felvetett egy dolgot és ki merte mondani, hogy azért ebből a szövetséges viszonyból szerződés lesz. Úgy látszik, jobban van értesülve, mint én. Nézetem szerint a 67-es törvények alapján most nem jöhet létre a szövetség, mert a Lajtán túlról oly követelésekkel fognak előállani, a mire itt sem lehet többséget találni. T. ház ! A messze korról áttérek az alig elmúlt időkre, a hol láttuk azt, hogy a Lajtán túl Ausztriában miféle kifejezések és kitörések jöttek napvilágra, nemcsak a népgyűléseken, hanem a parlamentben is. Méltóztassanak csak megfontolni, hogy minő nagy gyűlölséggel és ellenszenvvel vannak ott mi irántunk, és pedig azért, mert meg vannak győződve, hogy mi velük szemben igazságtalanok vagyunk. Ez csodálatos, de a ki az ember életet ismeri, az ismer családok ós egyesek közt is olyan önzést, hogy akkor, midőn egy testvér kétszer s háromszor annyit kap mint a másik, mégis mindig megesalatva érzi magát. Az osztrákokat századokon keresztül abban nevelték fel, hogy elhitették velük, hogy Magyarország kimeríthetíen gazdagságú állam. Én is voltam a Lajtán túl, ismerem a bécsi embereket, sőt a magasabb körökbe is alkalmam volt bejntni, s ott mindenki azt mondta, hogy Magyarország népe gazdag. De nemcsak ott, hanem mindenütt, wohin die deutsche Zunge reieht, a nagy németségben is azt mondják, bogy Magyarország Kánaán földje, a melynek kiapadhatlan gazdagsága van. És mi az, a mi ezeket az embereket annyira igazságtalanokká teszi ? Az, hogy azt hiszik, hogy Magyarország ebből a végtelen gazdagságból nekik nem akar just, részt engedni, pedig nekik arra százados szokásjoguk van. Ebben a dologban egy bizonyos tekintetben a Lajtán túli kormánynak is benn van a keze, mert sehol sem mutatta azt a jó szándékot, hogy felvilágosította volna népeit, hogy azok a boldog idők, a hol Magyarországban embernagyságig nőtt a fű, s minden költség nélkül hízott meg az ökör, elmúltak. (Derültség.) Lám, annyira vagyunk Magyarországon, hogy a legegyszerűbb gazdasági kifejezés is nem a dologhoz illő komolysággal, hanem derültséggel találkozik. Magyarországon még ma is sok gazdaember van, a ki a saját jöleikében azt hiszi, hogy körülötte mindenkinek olyan jó dolga van, mint néki. Az már azonban országos kérdés, sőt országos szerencsétlenség, hogy látjuk, hogy Magyarország mennyire szegényedik, és mégis az egész világ, különösen Németország azt hiszi, hogy ez a Magyarország felette gazdag. Ebben a tekintetben kell, hogy Apponyi Albert gróf beszédére is rátérjek, mert ő is azt mondotta, hogy ezt a törvényjavaslatot el kell fogadni, azért mert ilyen és olyan közvélemény van rólunk Európában. Beszédének az a legszebb része, a melyben kifejtette, hogy meg kell mutatni, hogy mi igazán megbízhatók vagyunk Európában a nagyhatalmi kérdés szempontjából, s hogy ezért ezt a dolgot az európai közvélemény nyomása alatt csináljuk meg. De visszatérek arra, hogy Európának német része meg van győződve, hogy ez az ország kimeríthetíen gazdag. Ebben fekszik az egyik legnagyobb nehézség. Ma már Magyarországon is érzik azt, hogy az államkölcsönök egyre-másra jönnek be az országba, sőt a magánosok is napról napra jobban hozzányúlnak a kölcsönhitelhez, úgy hogy azt hiszem, Széchényi István ma már nem írna könyvet, melynek czíme „Hitel". Különben is Magyarország a hitelnek ma már sok esetben nem annyira jótékony, mint