Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.
Ülésnapok - 1896-202
JJO 2 02- országos ülés 1897. deczember 21-én, kedden. inkább kártékony hatását tapasztalja. (Úgy van ! a szélső baloldalon.) És én ki merem mondani, hogy annyira szegény már Magyarország, hogy köthetne ugyan jó kiegyezési Ausztriával, — ha Ausztria abba valaha beleegyeznék — de olyan kiegyezést, a minő eddig fennállott, még ba azt kis mérvben javítanák is, öngyilkosság nélkül meg nem köthetné. (Úgy van! Úgy van. 1 a szélső baloldalon.) Meg vagyok győződve, hogy ezt a harmincz esztendőt is csak úgy húztuk ki, hogy Ausztria elvevén munkánk gyümölcsét, magunhat külföldi kölcsönökkel segítettük ki. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt, a mit Ausztria nyert rajtunk, idegen tőke befolyásával állítottuk helyre. (Úgy van! a szélső baloldalon.) De ha szerte nézünk és látjuk azt, a mit igen szívesen vetnek fel a t. ellenpárt tagjai Magyarország felvirágzásának bizonyítására, látjuk tudniillik azt a fényűzést, a melyet kifejt a főváros ós már a vidéki városok, a nép is ; ha látjuk, hogy a napszámososztály közt, ha felöltözködik, és a földbirtokos-osztály, kivált a parasztosztály közt, úgyszólván különbség nincs: akkor joggal kérdezheti valaki, hogy Uram Isten, ha Magyarországon a jólét oly nagy, hogyan lehetséges, hogy eme padokról a viszonyokat oly sötéteknek festik? Igaz, hogy a múltban az ország még szegényebb volt, mert pénzügyileg is jobban el volt nyomva, de a legutóbbi idő csak azért tudta életképessé tenni az országot, mert Magyarország részére nagyobb hitel engedélyeztetett. Hiszen itt már a vita alkalmával is felhozatott, hogy az osztrák-magyar bank 110 millió forintra emelte a Magyarországnak nyújtott hitelt! Hiszen tudjuk, hogy nemcsak osztrák, hanem német és Isten tudja miféle hiteleket is veszünk már igénybe. Én pénzügyi dolgokban nem vagyok jártas; a bankokban igazgatótanácsos, se más nem vagyok, tehát csak általánosságban szólhatok. De tagja voltam a közlekedésügyi bizottságnak (Malijuk! Halljuk!) is és láttam az eljárást a viczinális vasutaknál; bizony, ott sok esetben, hogy pénzt kaphassanak az illetők, meglehetős uzsorás kamatot fizettek,' ezt a gazdálkodást teljesen szolidnak tartani nem lehet. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen csak hasonlítsuk össze a részvények névleges értékét azzal, a mit az illető azokért kap! Elégszer volt alkalmam tapasztalni, hogy Magyarország hitelállapota se oly fényes, hogy Hegedüs Sándor t. képviselőtársam állítását igazolhatná, hogy a hitelviszonyok, a hitelképesség és bizalom tekintetében előbbre vagyunk, mint a lajtántúli rész. Hegedüs Sándor t. képviselőtársamnak nézetében, daczára az ő tudományosságának és helyzetéből folyó beavatottságának, nem osztozom. De ha igazat mond, ha a Lajtán túl még rosszabbul állnak, mint mi, akkor a vámszövetség, ha létre is jönne, és azt a szerencsétlen viszonyt eredményezné, hogy vak vezetne világtalant, hogy két rosszul épített ház egymásra támaszkodik ! Pedig, ha az a két ház úgy van építve, hogy egyik a másik nélkül nem állhat meg: akkor, ha az egyiknek alapjában valami rossz kő van és ezért az a ház összedől, utána rogyik a másik is. (Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Rátérek most Komjáthy Béla t. barátom és elvtársamnak tegnap itt felhozott, még eddig meg nem ezáfolt és azt hiszem, hogy megczáfolhatatlan (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) statisztikai adataira, a melyek a közelmiíltnak gazdasági viszonyaira igazán erős fényt vetnek. Ennek kapcsán ki akarom mutatni, hogy már régente is sokan gondolkoztak úgy Magyarországon, mint mi gondolkozunk. Jelentékeny kisebbség volt az, mely ma már bizony-bizony többség lett. Ennek bizonyítására felolvasok egyet-mást Grünwald Béla könyvéből, »A régi Magyarországból« (olvassa): »Eddig az osztrák gazdasági politika nyersterményeinek védelmére szorítkozott a magyar nyerstermények ellen, de 1746 óta támadóvá válik. Mária Terézia uralkodása végzetes Magyarországra nézve, mert ekkor érik meg az a gazdasági politika, mely az osztrák érdekek kedvéért megakasztja Magyarország magasabb gazdasági fejlődését, meghatározza a pontot, melyen túl mennie nem szabad s Magyarország gazdasági függését és kizsákmányolását rendszerré emeli, s az osztrák tartományok jóléte s a gazdaság magasabb formáira való emelkedése alapjának tekinti. Az 1746-ban felállított Commerzienrath készíti a tervet a czél elérésére. E terv lényege az, hogy Magyarország nyerstermeléssel foglalkozzék, az osztrák tartományok iparos állammá emelkedjenek; Magyarországnak ne legyen ipara és kereskedése, s nyersterményeinek árát a vámrendszer segítségével az osztrákok határozzák meg. A vám pénzügyi jövedelem-forrásból a közgazdasági fejlődés szabályozójává váljék.* Itt aztán részletesen le van írva, hogyan jártak el a bornál s a többi. S itt egy igen érdekes dolgot akarok említeni arra nézve, hogy milyen kiművelt elme az osztrák-német elme abban, hogy miként tudjon hasznot húzni Magyarországból. Itt van például a magyar bor. Csak úgy engedték meg Ausztrián keresztül Nagy-Németországba a Dunán felvinni a mi borunkat, ha ahhoz a mennyiséghez, a mit a kereskedő magyar borból kivitt, ugyanannyit vett az osztrák borból is és azt is kivitte.
