Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-202

f()8 202. országos ülés 1897. deczember 21-én, kedden. nak, és így alaptalanul állították Gyurkovics György, Hegedüs Sándor és többen, hogy ez a párt pártpolitikai czélból van e mellett az eminens nemzetgazdasági, pénzügyi és általában Magyarország életkérdése mellett. Hiszen először is a nemzetgazdasági alapokat vévén tekintetbe, maga egész alkotmányosságunk is igazán csak a levegőben van, ha Magyarország közgazdászatilag nem képes kifejlődni, általában minden tagolásában nem képes a modern szellem létrejönni, hogy necsak 67°/o főldmívelő" legyen, hanem erőteljes iparos-osztály is, (Helyeslés a szélső baloldalon.) mely a mostani iparos-képzettség mellett európai műveltséggel bírjon ; legyen egy igazi nemzeti kereskedelmi osztály, hogy úgyszólva, a nemzet minden tagozatát átjárja.a modern szellem, a mely képes erős Magyarországot létesíteni. (Élénk helyeslés a szélső haloldalon.) Felhoztam előbb felső Magyarországot; ott megvolt az alap erre, ott voltak olyan tényezők, melyek mindenesetre voltak olyanok, miét a Lajthán túliak. És mi történt ? A németek ezen kizsákmányoló politika útján elszegényedve beolvadtak az ott lakó szlávságba, a szlávság pedig nem élhetvén meg, mert földje sokkal rosszabb volt, hogy annyi népet eltartson, ezen politika következtében kezd kivonulni fölíüről, és szerencsére akkor még néptelen lévén a magyar Alföld, ide jöttek. Ennek nyomára találunk az országgyűlési naplókban, hogy követelték a felföldi földesurak az alföldi megyéktől e jobbágyokat mint szökevényeket, de az alföldi megyék nem adták őket vissza, kijelentvén, hogy azok ott letelepedtek, s azokat visszaadni nem fogják. Az első jelensége a Mária Terézia-féle politikának — mert Ő adta hozzá a királyi hozzájárulást — az volt, hogy a Felvidék elszegényedett, és a felvidék népe lejött az Alföldre, most pedig ezen politikának a hatása az elmúlt 30 évi idő alatt a kivándorlásban találja folytatását. Mert a mezőgazdaság az elmúlt 30 esztendőben már oda jutott, hogy a felvidékről nincs felvevő képessége, az embereknek tehát ki kellett vándorolniuk. De még egy nagy figyelmeztetést akarok itt tenni, nehogy beszédemnek további folytatásában elfelejtsem, hogy mezőgazdaságunkban egy új elem fejlődött ki, a melylyel még nem számoltunk le, az úgynevezett mezőgazdasági szoezializmus, (Halljuk.) a mely egy speczifikum, a melyről megmondottam még a múlt országgyűlés alatt, hogy egy sajátságos terméke Magyarországnak. És itt felhívom a figyelmét a t. háznak, mind azokét, a kiknek a nemzetgazdasági kérdés iránt egy kis érzékök van, hogy nincs-e összefüggésben épen a mező gazdasági szoezializmus a magyar, úgynevezett nemzetgazdasági viszonyokkal, mert annyi bizonyos, hogy különösen most, mikor rohamosan folyik az idő, mikor 10 év alatt haladunk anynyit, mint máskor 50 vagy 100 év alatt, ez összefüggésben van ezekkel a viszonyokkal. Mert ha egy nemzet, melynek egészen más történeti múltja, melynek úgyszólván egészen más jövője és rendeltetése van a czivilizált népek között, akkor, a mikor a népek meseszerűleg haladnak előre, lekötötte gazdasági erejét egy másik országnak, vájjon akkor más viszonyai, vájjon társadalmi viszonyai rendes úton haladhatnak-e ? Nem akarok ezzel a kérdéssel foglalkozni, csak egyszerűen felhívom a t. ház figyelmét, annál is inkább, mert úgy látszik, ez a kérdés sokáig lesz napirenden. Most tovább megyek. Míg Ausztriában virágzó ipart, gyári és kisipart fejlesztettek, addig Magyarországot mezőgazdasági szerepre utalták, vagyis egyszerű nyerstermelő országgá, gyarmattá sülyt sztették. Mária Terézia után következett II, József, a ki szemben állott Magyarországgal. Hivatalos Magyarország volt akkor is. Ne méltóztassék gondolni, hogy József akaratának végrehajtására nem talált elég magyar embert, sőt igazán szabadulni kellett azoktól, a kik felajánlották szolgálatukat. De bármit akart II. József, bármilyen nemes és humánus czélzatai voltak is, a mit a történelem nem is fog elfelejteni, egy dolog bizonyos, hogy József Magyarország alkotmányát meg akarta semmisíteni. Szép vonás volt az azonban II. József egész alakjában, hogy őszinte volt, midőn leirt Pálffy kanczellárnak, azt mondván: »Én Magyarországot nem akarom abban a helyzetben látni, a melyben most vau* nem akarom gyarmati viszonyban tartani, hanem vigyék keresztül, hogy a nemesség vállaljon adót, járuljon hozzá a másik birodalom népei közti adózáshoz és Magyarországot képesíteni fogom mindarra, hogy virágzó állammá, hatalmas iparos-állammá fejlődhessék. Különben pedig úgy fog kezeltetni Magyarország, hogy a hadseregnek olcsó szállítója legyen, hogy általában az örökös tartománynak nyers terményeket szolgáltasson és különösen arra fog vigyázni, hogy a pénz vissza ne jöjjön Ausztriából, mert ezáltal Ausztria károsodnék«. Ez, t. ház, mint mondám, őszinte beszéd volt. De a magyar nemesség lehet, hogy előjogai iránti elfogultságtól, nem volt erre hajlandó, pedig tudjuk, hogy később a nemesség maga tért rá a közteherviselésre. Az is lehet, hogy azért nem engedett, mert ismerve a praxist, a melyet századok óta követett az osztrák dinasztia, félt attól, hogy ha el is válalj a az adót, nem fognak változni a viszonyok, s ismét csak Ausztriát fogják támogatni. Lehet, hogy ez volt az indító ok, hiszen mi a régiek gondolatmenetét ma már csak egyes levelekből is«