Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.
Ülésnapok - 1896-202
202. országos ülés 1897. deczeinber 21-én, kedden. IQ7 gedni, mert ha még azt nem engedték volna, hogy hozzájuk, mintán nekik is volt elég, magyar jószágot hajtsanak, azt még érteném, mert nóta bene Stájer- nem gazdag ország; de még a Lajta-, Stájer- és Illirországokon túl való hajtást sem engedték. Abban az időben, mikor Magyarországon még nem volt oly nagy szántásvetés, az állatok — mint a krónikák mondják — embermagasságú fűben legeltek és oly kövérek voltak, mint sehol Európában. Olaszországba, Németországba lábon hajtották a kövér ökröket és ebből az országnak nagyon jelentékeny jövedelme, bevétele volt. Ezen törvényhozási intézkedésekből ki lehet tehát mutatni, hogy Magyarországnak törvényes joga volt a vámkérdésekben. Magyarország és Ausztria között századokon keresztül valóságos vámvonal volt a harminczad, a mely 1850-ben csak törvénytelenül, erőszakos úton, az úgynevezett »Verwirkungstheorie« folytán oszlattatott fel. Magyarország mint külön, önálló, független ország követelte a gazdasági függetlenséget Ausztriával szemben. Követelte a kölcsönösséget és ha Magyarországnak volt ereje hozzá, tudott is annak érvényt szerezni, de mikor nem volt, mert a török a nyakán ült, természetesen tűrnie kellett a visszaéléseket. (Helyeslés a szélső baloldalán.) 1745-ben kezdődik az új rendszer, egy másik áramlat, vagyis megfordul Ausztria politikája Magyarországgal szemben. Hogy ezt jobban kifejthessem, szükséges még egy másik képet megfestenem. Volt Magyarországra nézve egy igen kedvező helyzet akkor, mikor Mária Terézia királynő idejében VII. Károly volt német császár. Az osztrák háznak tudniillik magva szakadt, nem volt neki fitagja s nem lehetett a férfiágból német császár. VII. Károlyt a Wittelsbach - házból választották német császárnak. Mária Terézia, a ki mint magyar királynő szerepelt, Magyarországból egy virágzó államot akart alkotni és volt idő, mikor maga a királyi család, sőt ő Felségének felséges férje és I. Ferencz Holicsban virágzó porczelláu- és majolika-gyárt alapított és Pozsonyban, Sassenben, Nezsiderben s máshol az uralkodóház támogatása mellett jöttek létre gyárak. Intézkedtek továbbá, hogy iparosok jöjjenek Magyarországba s az ipart, a mely a török világban meglehetősen lefelé ment, a mennyire lehet, emeljék. De ne méltóztassék gondolni, hogy akkor Csehországban és Németországban nagy ipar volt. Csehországot a harminczéves és a hétéves háború nagyon elpusztította, a szegénység igen nagy volt, úgy, hogy azon háborúk után az ipari fejlettség tekintetében még azon helyzetben sem volt, mint Magyarországnak ez az északi része, a mely a török által nem szenvedett. Lakosság tekintetében egyáltalában nincs különbség, mert míg Csehországban a német a szlávval volt keverve, Észak-Magyarországon szintén némettel és szlávval volt keverve a lakosság; az iparosok voltak a németek, a parasztok meg a szlávok. Tehát e viszonyok nagyon azonosak és lehet mondani, hogy Magyarország északi városai, Eperjes, Bártfa és Trencsén, épen olyan művelt és gazdag, sőt gazdagabb városok voltak, mint Csehország akármelyik városa. Tehát északi Magyarországban még kedvezőbb a népesség sűrűsége és műveltsége tekintetében azon alap, melybői egy az akkori időben fejlett ipart lehetett volna kevesebb áldozattal teremteni, mint Ausztriában és Csehországban, az úgynevezett örökös tartományokban. 1745-től fogva elkezdette Mária Terézia még inkább az általa felállított Commerzienrath működését és azt a szabályt állította fel, hogy Ausztriából egy gazdag iparos-államot kell alkotni és Magyarország adja ehhez a nyers terményeket. Hogy Ausztria ne szoruljon idegen helyre, Magyarországot oly megkötöttségben kell tartani, hogy minél olcsóbban adja el nyers terményeit. Azon fáradoztak, hogy Ausztriának gyáripara, de kisipara is — ezt nagyon kérem megkülönböztetni, mert ki fogok rá később térni a rendeleteknél — fellendüljön, helyesebben megteremtessék. Nagyon szükséges erre figyelni, hogy Mária Teréziával — a kiről tudjuk, hogy legjobb indulattal volt a magyarokhoz, visszaállította Magyarország területét, visszacsatolta a Bánságot, idecsatolta Fiumét, mint eorpus separatum-ot, idecsatolta a szepesi városokat — az osztrák államférfiak elhitették, hogy Ausztria nagy és hatalmas birodalom csak akkor lesz, ha ipara az örökös tartományokban fellendül s ezért Nagyott jóvá egy oly tervezetet, a melynél fogva Magyarország csak Ausztria nyerstermelő országává lett predesztinálva, Ausztriából pedig virágzó állam lett. Ezt oly védvámokkal eszközölték, a melyek lehetetlenné tették a külföldi portékának behozatalát, viszont a külföld erre azzal a retorzióval élt, hogy nem eresztette be Magyarország gabonáját, borát, szarvasmarháját, úgy, hogy nyers terményeinket nem vihettük ki Lengyelország, Németország stb. felé. Ez a politika úgyszólván pénzügyi rendszerré lett, ezen alapúinak Ausztriának fuiancziális viszonyai, és oly mélyen bele van ez gyökerezve az állam szervezetébe, hogy nagyon nehéz ezen segíteni. De ha századokon át nem birtak ezen segíteni őseink, most van az alkalom arra, hogy segítsünk ezen. (Igazi Úgy van! a szélső baloldalon.) Hogy ez nem az én gondolatom, e tekintetben hivatkozhatom hisztorikusokra, mint Horváth Mihályra, hivatkozom Grünwald Bélára és másokra, a kik legalább az újabb időben nem voltak tagjai a függetlenségi pártit